Nem kampányolunk az autósok ellen

Magyar Nemzet február 3-i számának 6. oldalán megjelent Gyalogolni jó című cikk kampányunk egy elemét kiragadva, elferdíti annak tartalmát és valós üzenetét. A Levegő Munkacsoport nem indított kampányt az autósok ellen. Sem sajtóanyagainkban, sem televíziós vagy rádiós nyilatkozataimban nem volt ilyen elem. Sőt! Elmondtam, hogy a dugók megszüntetése, a forgalom folyamatossá tétele, a tömegközlekedési eszközök cseréjének elérése a célunk. Célunk, mert Budapest jelenleg Európa legszennyezettebb fővárosa. Budapest XIX. századi úthálózatán ma több gépjármű közlekedik, mint amennyit elbír, ez tény. Tetszik, nem tetszik, 2011-től, 35 napnál több alkalommal egy évben nem lépheti túl az egészségügyi határértéket a szálló por koncentrációja, különben az EU megbüntet minket.
De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy élhető legyen a város. A dugókkal teli város nem élhető, ráadásul ez teszi szennyezetté a levegőt. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy legyünk példamutató nemzet, és előzzük meg a katasztrófa bekövetkeztét. Nem kétlem, hogy a napi 600 ezer autósból vannak olyanok, akár több százezren, akiknek nem alternatíva a tömegközlekedés. De biztosan vannak több százezren olyanok is, akiknek még gyorsabb is lenne, ha tömegközlekednének.
Bárhogy is döntünk, 2011-től változik a világ. Ha kell, kényszerítő eszközökkel (pénz, zónákra osztás, behajtási tilalom stb.) fogja a városvezetés betartatni a szabályokat. Mi időben szólunk, most még van idő arra, hogy elgondolkodjunk, mi a valódi érték számunkra, s az egészségünk hol helyezkedik el ezen a skálán. Az autóbuszok cseréje, a közlekedési eszközök minőségi fejlesztése nem tűrhet halasztást. Ezt a Levegő Munkacsoport évek óta mondja. A problémákat mi azonban csak jelezni tudjuk, megoldani nem.
Horváth Zsolt
igazgató
Levegő Munkacsoport,
Országos Környezetvédő Szövetség

Tisztelt Igazgató úr!
Örülök, hogy „csak” elferdítettem kampányuk fontos részét. Sok mindenben egyetértünk, de ha rendszeresen és folyamatosan mosnák nyáron az utcákat, ha télen elhánynák a havat a buszmegállókban, és az ember nem a fenekére esne leszállás helyett, ha télen a villamosokon nem bokáig érő sár és mocsok fogadná az utazót, ha nem lenne olcsóbb kocsival járni, mint méregdrága jegyeket venni vonalanként, ám kampányoljanak. Vagy, ha stopperrel lemérnék, mennyi idő alatt ér át a piros 7-es Budára, akkor meggondolandó számlálatlan folyatni, önteni a milliárdokat a négyes metróra. Ha azt a pénzt mondjuk a felszíni tömegközlekedésre fordították volna, akkor az én jegyzetem nem íródik meg. Figyelmesen olvasva levelét, nem kaptam választ viszont arra, melyik az a tömegközlekedési jármű, amin a gyerekei imádnak utazni.
Tisztelettel:
Seszták Ágnes