Olaszok ellen védenék Egert

Az olasz férfipóló klubszinten vízben is erős, de szárazon egyenesen legyőzhetetlen. Pár éve azt is sikerült elérnie, hogy az Euroligában hétközi fordulókat rendezzenek, ennek eredményeként lép fel ma Egerben a Pro Recco. A Vasas és a Honvéd Montenegróban játszik, a Ferencváros pedig Olaszországban, de már a LEN-kupában. Ebben a sportágban ilyesmit jövendölni az eretnekség határát súrolja, de sajnos könynyen elképzelhető, hogy a négy mérkőzés egyikén sem születik magyar győzelem.

Ballai Attila
2010. 02. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A január 16–17-i hétvégén, hasonló szereposztásban, de ellentétes pályaválasztói joggal a Vasast a Szőnyi úton 8-5-re verte a Kiss Gergely és Steinmetz Ádám vezérelte Primorac Kotor, a Honvéd a Kőér utcában 10-6-ra maradt alul a Budvával szemben, a Ferencváros pedig ugyanitt legyűrte ugyan 8-7-re a LEN-kupa megnyerésére is esélyes Savonát, ám az olaszok már-már szabadidő jelleggel pólóztak, bízva a visszavágóban. A négy magyar csapat közül az Eger indult harcba a leghaloványabb reményekkel, mégis pontot csípett el a fél világválogatottal felérő Pro Recco otthonában. E 8-8-as döntetlen a D csoportban akár továbbjutást is érhet – ehhez a két orosz riválist, a Kazanyt és a Sturm Csehovot kellene megelőzni –, így az a fura helyzet állt elő, hogy három Euroliga-résztvevőnk közül rövid- és hosszabb távon is az Eger kilátásai a legkedvezőbbek.
Gerendás György vezetőedző azonban természetesen igyekszik ezt a megállapítást árnyalni, hiszen amikor felvetettük neki, hogy az idegenbeli 8-8 után itthon reális célnak tekinthető-e a győzelem, így felelt: „A kérdés jogos, mégis azt mondom, annak idején a labdarúgó UEFA-kupa döntőjében a Videoton is képes volt 1-0-ra verni idegenben a Real Madridot, Székesfehérváron mégis 3-0-ra kikapott tőle. Tudom, az a párharc a hazai meccsel kezdődött, de a lényeg az, hogy a világ legjobbjai, vagy inkább leggazdagabbjai ellen egy-egy jó eredményt el lehet érni, de a realitások ettől még érvényben maradnak. Esetünkben például az, hogy a párját ritkítóan erős Benedek, Madaras, Filipovics Recco-jobbszárnnyal szemben a kanadai Felthamnek, Hegedűsnek és Kovácsnak kell helyt állnia, és ha ez sikerül is, a túloldalon még ott van Kásás és Udovicsics. Nálunk viszonyt hiányozni fog Varga Zsolt.” A többrendbeli sérüléséből felgyógyult háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán ellenben bevethető lenne, Gerendás tépelődik is eleget rajta, mit tegyen: „Szécsi a BVSC elleni bajnokin már kezdett, de a második negyed végén lecseréltem. Pedig jól védett, de még ennyit bír. Ha idegenben nem játszottuk volna a Reccóval azt a baromi jó meccset, fel sem merülne, hogy ne Valics álljon a kapuba, így viszont be-bevillan, hogy Szécsinek megvan a rutinja, a hírneve ahhoz, hogy ha elkapja a fonalat, az ellenfél megijedjen tőle. Kérdés, ebben az állapotában elkaphatja-e egyáltalán.”
Ha igen, és az Eger ugyanezt teszi a Reccóval, akkor a Vasasnál és a Honvédnál is biztatóbb helyzetbe hozza magát, bár Gerendás amondó: „A döntetlen tényleg borzasztó sokat érhetne, vagy éppen semmit. Mert a Csehov gyakorlatilag elszállt, és ha emiatt otthon a Kazanytól is kikap, akkor Oroszországban nekünk is nyerni kell. Persze mindent megteszünk a továbbjutásért, de az idei Euroligát még nem nekünk írták ki. Az ifiből felhozott játékosoktól hemzsegő csapatunknak inkább azért nagyon hasznosak ezek a meccsek, mert felkészítenek minket a magyar bajnoki playoffra.”
Aztán ki tudja? Lehet, hogy a Recco ma szétzilálja az Egert, a Vasas nyer Kotorban, a Honvéd pedig Budván. Mert a magyar pólóban azért ez is benne van.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.