Hatvanhat évig kitart a Rosneft-gáz
A tőzsdén szereplő vállalatok közül tavaly is az orosz Rosneft birtokolta a legnagyobb szénhidrogén-készletet a világon – tette közzé a portfolio.hu. A vállalatnál – amelynek 75 százaléka az orosz állam tulajdonában van – 22,858 milliárd hordó kőolaj-egyenértéknek megfelelő mennyiségre tehetők a bizonyított szénhidrogén-készletek. A cég tájékoztatása szerint a Rosneft ismert szénhidrogén-készleteiből az olaj 23, míg a földgáz 66 évre elegendő. (MN)
Több a beszerzési ár alatti értékesítés
A múlt évben 207,135 millió forint bírságot szabtak ki beszerzési ár alatti értékesítés miatt, ez mintegy 13 százalékkal volt több, mint az előző évben – tette közzé honlapján a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A bejelentések alapján tavaly a szakhatóság 53 ügyben vizsgálódott, az esetek száma az előző évhez képest megkétszereződött. (MTI)
Mégsem fogyaszt a Norbi-süti
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Schobert Norbert tulajdonában álló Update Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság szerint a cég az Update péksüteményekről megjelent hirdetéseiben félrevezető módon azt állította, hogy azoknak testsúlycsökkentő hatása van, holott ez nem igaz. Az Update
emiatt hárommillió forintos bírságot kapott. (T. K.)
Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!