Se szív, se ész

Remélem, a tavaszi szél tényleg vizet áraszt és a Tisza ebben a formájában elmossa azt a kreatúrát, amelyet ma a Pick-Szeged felnőtt férfi kézilabdacsapatának neveznek. Mert attól tartok, más megoldás már nincs. Sőt, szerda este óta ez meggyőződésem. A társaság ekkor kapott ki 27-26-ra Szalonikiben a helyi PAOK derék kézművesekből álló „céhétől”, ezzel gyakorlatilag ténnyé vált, hogy nem jut tovább a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiből, nem sikerül hat együttes közül az első négybe kerülnie.
A meccs után Dragan Djukics vezetőedző háromszor ismételte meg, hogy szégyen, pedig csak egyszer kellett volna annyit szólnia, hogy lemondok. Esetleg lemondtam. Bár miért is tenné? A szegedi és a magyar kézilabda neki nem az élete, hanem a megélhetése. Mint ahogyan játékosai többségének is. Ezért aztán a legcudarabb vereség miatt sem fog szemlesütve, önként elkullogni, hiszen ezzel szerződésben rögzített jussáról mondana le. Rúgják csak ki, ha akarják, és azzal a lendülettel mindjárt fizessenek is.
Hogy ne tűnjek egészen álnaivnak, persze az sem eredendő bűn, ha valaki csak szenvtelen profi. De akkor tényleg legyen az. Fél szívvel vagy akár szív nélkül, fél kézzel, rutinból, simán agyabugyáljon el egy ilyen PAOK-szintű műkedvelő bagázst. Viszont ez a se szív, se ész, se kéz, se láb a lehető legelviselhetetlenebb konstelláció.
Mert szinte mindenféle formában érdemes kézilabdacsapatot működtetni, csak éppen ebben nem. Ha háromszor ennyi pénzből összejönne egy olyan alakulat, amelyben egy szem magyar sincs, de képes megtörni a Veszprém hazai egyeduralmát, és a Ciudad Realon, a Kielen és a Hamburgon kívül a nemzetközi porondon bárkinek méltó ellenfele, az jó. Ha harmadennyiből, a városi és a regionális utánpótlásra, a csillogó tekintetű srácokra alapozva verbuválódna egy gárda, amely harcban áll a bajnoki dobogóért vagy csak a felsőházi tagságért, az is jó.
Csak így ahogy van, így rossz. Vagy inkább rettenetes. És elsősorban nem is az a „kisvárosi világsztár” a hibás, akit Szegedre hívnak, és akivel ilyen szerződéseket kötnek. Hanem az, aki hívja. A szakmai, morális és koncepcionális válság tőle, belőle ered.
Magánszponzor, magánügy – mondhatnánk, bizonyára mondják is. Mindenki arra költi a millióit, amire és akire akarja.
Csakhogy Szeged a magyar kézilabdázás egyik fellegvára, még ebben a roskatag mivoltában is. Ha öszszeomlik, vele omlik kis túlzással a fél ország. Kell legyen ezzel ellentétes szándék, akarat és tudás, különben semmi rendkívüli nem lesz abban, ahogyan a csehek kivéreztették válogatottunkat a bécsújhelyi Eb-kiesési rangadón. Ha ez a Pick ebben az állapotában, a hektikus vagy éppen apatikus délszláv játékosaival és a kiszolgáltatott magyar töltelékkel biztos ezüstérmes tud lenni itthon, akkor ne is álmodozzunk a szlovének ellen győztesen megvívható vb-selejtezőről, svédországi világbajnokságról, londoni olimpiáról.
Mert utóbbin csupán Dragan Djukics lesz ott, mint az angol válogatott szövetségi kapitánya.
Hisz oda is való.