
origo.hu
Az év egyik legdurvább igazoltatását hozta a szombati nap
Határérték alatt nem kötelező. Faddon és térségében nem kötelező a tüdőszűrés, mert Tolna megyében az évenkénti új tbc-s megbetegedések teljes lakosságra vetített aránya nem éri el a 25 százezreléket – tájékoztatott Kovács Gábor, a Korányi tüdőgondozó intézet országos szakfőorvosa. A szűrést ott is elrendelik, ha az új megbetegedések aránya meghaladja a határértéket, mint ahogy az Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében korábban megtörtént. Kovács a tavalyi statisztikára hivatkozva elmondta: Magyarországon 13 éve csökken az új tbc-s megbetegedések száma, és ez a tendencia 2009-ben is folytatódott. Tájékoztatott: Magyarországon minden újszülött megkapja a BCG-oltást, ha mégis megbetegszik valaki, a 160 tüdőgondozó valamelyike elérhető számára. Az viszont kérdéses, hajlandók-e megjelenni az évente kötelező szűrésen. Ha ezt nem teszik, a betegséggel fertőzik környezetüket. Azért is nagy felelőtlenség a szűrés és a kezelés megkezdésének elmulasztása, mert két hét gyógyszeres kezelést követően a tbc-s betegek már nem fertőznek – tudtuk meg. Bár Magyarországon újszülött korban minden gyermek megkapja a BCG-oltást, a lakosság mégsem tekinthető védettnek a tbc-fertőzéssel szemben. A vakcina ugyanis csak 8-10 évig vértezi fel a szervezetet a betegség támadása ellen, felnőttkori vakcinázás pedig nincs. Az újszülött korban adott BCG arra alkalmas, hogy megakadályozza a baktériumok bejutását a véráramba, illetve az agysejtekbe. Ezzel meg lehet előzni a legsúlyosabb tbc-baktérium kiváltotta betegség, az agyhártyagyulladás kialakulását. Ha a szervezet az oltás ideje alatt találkozik tbc-fertőzést okozó baktériumtörzsekkel, meszesedésekbe zárja őket, ám ezekben a „mészkoporsókban” a baktériumok túlélhetnek, és az élet későbbi szakaszában rossz életkörülmények, erős stressz vagy valamilyen más súlyos betegség előidézte immungyengeség következtében a betegség fellángolhat. Ennek ellenére csak olyan embercsoportok esetében kell a tbc jelentősebb előretörésével, magas fertőzésveszéllyel számolni, amelynek tagjai szorosan érintkeznek egymással, higiéniés körülményeik nem megfelelők, tápláltságuk elégtelen, szervezetük ellenálló képessége betegség, alkoholizmus, dohányzás miatt súlyosan meggyengül. Különösen kitettek a fertőzés veszélyének az immunrendszeri betegségben szenvedők – tájékoztatott Szilasi Mária regionális tüdőgyógyász szakfőorvos.
A betegség szintén arról a cigánysorról indult, amelynek lakói miatt fellázadtak az emberek – értesült lapunk egy névtelenséget kérő helyi lakostól. Szerinte az ÁNTSZ tétlenkedése miatt egyre erősebb lett a pánikhangulat, hiszen a kistelepülésen gyorsan terjednek a hírek. A boltban szájmaszkot húznak az eladók, ha a cigánysorról érkezik valaki vásárolni, és az is konfliktust okoz, ha valaki közülük hozzáér a pékáruhoz.
– Való igaz, hogy január második felében kimutatták a tbc-t egy hétgyerekes asszonynál, aki a Kossuth utcai cigánysor lakója – erősítette meg értesülésünket Fülöp János polgármester. Hozzátette: az asszony betegsége rendkívül előrehaladott, ezért azonnal kórházba kellett szállítani, a közvetlen környezetében élő embereket – 35-40 főt – pedig azonnali szűrővizsgálatra utalták. A beteg közelében élő gyerekeket a további fertőzések elkerülése érdekében nem engedik be az oktatási intézményekbe addig, amíg nincs meg a vizsgálatok eredménye. A gyors beavatkozást azonban számos tényező hátráltatta. A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a beteg asszony férje az orvosi utasítás és az utazásra adott kétszeri rendkívüli készpénzsegély ellenére sem vitte el gyerekeit a tbc szűrésre.
*
A polgármester felháborítónak tartja a rossz, hanyag jogi szabályozást, ami miatt hosszú napok teltek el a betegség diagnosztizálása és a fertőzött nő környezetében élők szűrése között. Az ÁNTSZ jogszabályokra hivatkozva azt állította, nem tudja kikényszeríteni, hogy az érintett emberek elmenjenek a szűrésre, és az sem az ő dolga, hogy megszervezze az emberek fuvarozását a legközelebbi szekszárdi szűrőállomásra. A polgármesternek hosszú napokba tellett, mire meg tudta szervezni, hogy egy külön, a település által bérelt Volán-busz beszállítsa az embereket Szekszárdra, hiszen sokan maguktól nem mentek el a vizsgálatra. Az első tbc-s beteg diagnosztizálása és a legveszélyeztetettebbek szűrése között egy hét telt el, az eredményekre pedig további négy-öt napot kell várni, vagyis a beteg környezetében élő negyven veszélyeztetett ember szabadon jár-kel. Fülöp János szerint elképesztő az, hogy a kórházban – szintén hatáskör hiányára hivatkozva – nem tudták megakadályozni a tbc-s asszony kétszeri szökését. A beteg mindkétszer tömegközlekedési eszközzel ment vissza Faddra, amivel súlyos veszélynek tette ki a többi utast.
Tegnap végre sikerült lebonyolítani a beteggel közvetlen kapcsolatban álló 35-40 ember szűrését. Fülöp János szerint a további intézkedések attól függnek, hogy kimutatják-e másnál is fertőzést. Az eredmények megérkezése után szórólapokon fogják értesíteni a település lakóit a jelenlegi helyzetről, és hamarosan mobil szűrőállomást is biztosítanak Faddon, ahol bárki elvégeztetheti a vizsgálatot.
Az ÁNTSZ kistérségi tiszti főorvosa nem kívánt reagálni a faddi polgármester kifogásaira. Dr. László Eszter csupán annyit mondott: a jogszabályokat és a szakmai irányelveket betartva jártak el.
Mint arról korábbi riportunkban beszámoltunk, a helyi romák körében kisebbséget képező brutális, iskolázatlan, törzsi törvények szerint élő cigány családok tartják rettegésben Fadd lakosságát. Karácsonykor telt be a pohár, amikor a cigányok három idős emberre törtek rá az éjszaka közepén, brutálisan megverték, majd kirabolták őket. Két helyi fideszes képviselő aláírásgyűjtésbe kezdett: állandó rendőri jelenlétet, önálló körzeti megbízotti csoportot és több rendőrt követelő petíciójukat 1700-an írták alá. A dokumentumot ma adják át Forgách Imre igazságügyi és rendészeti miniszternek.
Az év egyik legdurvább igazoltatását hozta a szombati nap
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
A világ egyik legjobb szállodájába vitte nyaralni várandós feleségét Szoboszlai Dominik - fotók
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
„Kezd kicsit unalmassá válni” - megszólalt Kulcsár Edináról a magyar szépségkirálynő
Ezért jutottak át az iráni rakéták a Vaskupolán – a hiperszonikus fegyverek teljesen átírhatják az erőviszonyokat
Usain Bolt nem csalódott, Armand Duplantis ugrása után tartania kellett a szavát
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
„Elfogadhatatlan”: mindenki megszólalt a McLarenek ütközése után, a versenybírók is lecsaptak
Mentelmi jogát félti Ilaria Salis
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.