Veszélyben a haiti gyerekek

Hírösszefoglaló
2010. 02. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tömegessé vált az elárvult haiti gyerekek engedély nélküli, külföldi örökbefogadása a január 12-i földrengés óta – panaszkodnak a haiti kormány illetékesei.
– A médiából értesülünk arról, hogy számos gyerek hagyta már el az országot, noha a szociális jóléti intézet (amely jogosult az engedélyezésre) egyetlen örökbefogadási engedélyt sem adott ki azóta – mondta Jeanne-Bernard Pierre, a szociális és munkaügyi minisztériumon belül működő intézet igazgatója. Elismerte, hogy több száz gyereket szabályosan fogadtak vagy fogadnak éppen örökbe. – Január 12-én minden elpusztult, minden szétzilálódott, és egyesek valóságos gyermekkereskedelem folytatására használják ki ezt a szörnyű helyzetet. Nemzetközi szervezetek, mint például a UNICEF vagy a Save the Children hívták fel az intézet figyelmét arra, hogy Haiti déli részén toborozzák a gyerekeket. Volt egy férfi, aki egymaga legalább 140 gyereket gyűjtött össze – mondta.
Eközben az Afrikai Unió csúcsértekezletén részt vevők fontolóra veszik, hogy telepítsék át Afrikába a haiti földrengésben hajlék nélkül maradtakat, és esetleg egy külön államot is teremtsenek nekik. Az ötletet először Abdoulaye Wade szenegáli államfő vetette föl, rámutatva, a haitiakat mint afrikai rabszolgák leszármazottait a történelem feljogosítja arra, hogy a fekete földrészen kezdhessenek új életet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.