Gondolkozott, átvegye-e a díjat. Mi volt a dilemma oka?
– Mint ma már mindennek, így a Kossuth-díjnak is van politikai felhangja. Az összeesküvés-elméleteket gyártók azt gondolhatják: azoknak jár ez a díj, akik valamelyik szekértábort kiszolgálják. Ezen gondolkoztam el, de arra jutottam, hogy ha belemegyek egy ilyen játszmába, akkor ennek sohasem lesz vége. Megpróbálok a dolog pozitív oldalával foglalkozni. Nagyon sok ismerős és ismeretlen ember gratulált; az idő majd eldönti, rászolgáltam-e a kitüntetésre. Remélem, igazolom, hogy talán nem érdemtelenül kaptam. Azt viszont fontos hangsúlyoznom, hogy alkotóközösségben tevékenykedem, így a Kiscsillag és a Kispál és a Borz, vagy a Csík zenekar tagjainak is köszönhetem az elismerést.
– Nem ok nélkül vetődött fel a politikai szál, hiszen a Lehet Más a Politika európai parlamenti listáján is szerepelt.
– Részemről ez egy előre letisztázott ügy volt, s pontosan tudtam, hogy nekik arra van szükségük, hogy néhány ismertebb arc – én, vagy például Cserhalmi Gyuri – népszerűsítse őket, melléjük álljon. Erre jó alkalom volt az, hogy az EP-listára felkerüljünk – ez egy szimpátiatüntetés volt. De már akkor leszögeztem, hogy országos választáson nem veszek részt, hiszen az már valóban politikai szerepvállalást jelentett volna. Valójában ma már az LMP néhány megnyilvánulásával sem értek egyet…
– Mint például?
– Nem szeretnék erről már beszélni. Éppen a politika volt az, ami az említett dilemmámat okozta: s majd lesznek olyanok, akik lekommunistáznak különböző fórumokon. Ha így is lesz, hát ez engem egyáltalán nem érdekel. Ha félelemből nem merünk megtenni bizonyos dolgokat, akkor nem jön el az idő, hogy egy díjat félelem nélkül lehessen átvenni.
– Az, hogy popzenészként kapta meg, egyben elismerése az ön által űzött műfajnak, hiszen például Koncz Zsuzsa, Cseh Tamás mellett ön lesz csupán az ötödik, aki a populáris muzsika képviselői közül Kossuth-díjat kapott.
– Nagyon fiatalon kaptam meg az elismerést, s ráadásul abból a műfajból, amiből ritkán kapnak ilyen rangos kitüntetést. Talán ez lehet az oka annak, hogy a sajtót jobban érdeklem most. Az alternatív rockzene amúgy is megosztja a közönséget. Nem tudom, mi lehet a „háttérben”, de Csík Jani kollégám, a Csík zenekar vezetője, Kiss Tibi, a Qiumby frontembere, Farkas Robi, a Budapest Bár prímása is rangos állami kitüntetést kapott.
– Nem zavarja az, hogy nyolc év szocialista kormányzás végén, a leköszönő kabinettől kapta meg az elismerést?
– E tekintetben tiszta a lelkiismeretem, nem rokonszenvezem az MSZP-vel, de a történtekből az derül ki, hogy jobboldalon és baloldalon állók is hallgatnak jó zenét. Szerencsére ez nem politikafüggő.
– Felmerült-e önben az, hogy díj átvétele után vajon meddig bohóckodhat Rátgéber Lászlóval Orfűn tóátugrással kísérletezve, vagy adhat-e mezítlábas koncerteket?
– Úgy gondolom, hogy ha egy rendszer, egy államforma elismeri az embert, azt, ahogy bizonyos dolgokat bizonyos módon csinál, akkor ezzel biztatást is ad arra, hogy ne legyen más, mint ami. A rockzene sohasem a tekintélyek tiszteletéről szólt. Természetesen az ember változik, s van olyan vicc, ami tavaly még tetszett, de ma már nem nevetünk rajta. Nem szeretem a megkérdőjelezhetetlen tekintélyeket, embereket. Ha a zenémet meg lehet hallgatni még huszonöt év múlva is, s akkor nem mondják rá azt, hogy ez valami rettenetes dekódolhatatlan zaj…, ha lesz még negyed évszázad múlva a zenémben valami, akkor jó. Ha nem, akkor legfeljebb visszaadom a Kossuth-díjamat.

Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség