Megdöbbentő felvételek járták be az európai televíziókat 1990. március közepén. A szemcsés mozgóképeken botokkal, kapákkal, baltákkal felfegyverzett civilek ütöttek-rúgtak földön fekvő embereket Marosvásárhely főterén. A Helsinki Bizottság emberjogi szemléje példátlannak minősítette az eseményeket, amelyekhez fogható brutális erőszak évekkel később, a délszláv háború idején fog megnyilvánulni Közép-Európában. A korabeli magyar lapok cikkei a bejrúti polgárháborúhoz és a karabahi konfliktusokhoz hasonlították azt, amely a súlyos incidensben történt.
A marosvásárhelyi erőszakot egy folyamat végének, illetve kicsúcsosodásának tekinti Novák Zoltán Csaba – a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Intézetének kutatója – és Ferkó Dániel történész. Novák úgy fogalmaz, hogy a Ceausescu-korszak káros öröksége és a románok magyaroktól való fenyegetettsége tévhitének felélesztése járult hozzá ahhoz, hogy a lappangó etnikai ellentétek véres összecsapásba torkolltak. Ferkó úgy véli, hogy az eltörölt kommunista rendszer kedvelt nemzetiségi kártyáját vették elő újra a másodvonalbeli nómenklatúra hatalomban maradt/került tagjai. A Ceausescu-rezsim a hetvenes évek elejétől valóban összekötötte a nagyromán sovinizmust a sztálinista kommunizmus gyakorlatával. A „Kárpátok géniusza” 1972-es kínai látogatása után indította be a fennálló etnikai viszonyok megváltoztatását célzó nagyromán programjait. A megyék átszabása, az iparosítás céljából betelepítettek tömegei és a magyarok számára zárt várossá nyilvánított települések kijelölése mind azt szolgálta, hogy az etnikai arányokat meg lehessen fordítani ott, ahol még magyar többség volt Trianon után vagy a második világháborút követően. Marosvásárhely szintén az „urbanizáció” mögé bújtatott homogenizáló törekvésének céltáblája volt: 1977-ben a város lakosságának már csak 64 százaléka volt magyar, az arányszám 1985-re 55,9 százalékra csökkent, a településnek 1990-ben már csak kicsivel több, mint fele volt magyar.
A karácsonyi forradalommal hatalomra került Nemzeti Megmentési Front (NMF) vezetője, Ion Iliescu ideiglenes köztársasági elnökként 1990. január 25-én kijelentette, hogy Erdély egyes magyar többségű megyéiben szeparatista törekvések tapasztalhatók. Ettől kezdve a volt kommunistákkal együttműködő katonai blokk és soviniszta lobbi mind erőszakosabban lépett fel a demokratikus magyar igényekkel szemben. A „magyar irredentizmus” ellen a február 7-én éppen Marosvásárhelyen megalakuló Vatra Romaneasca volt nagyon aktív. A kutatók úgy vélik, hogy az 1989 decemberében már működő Vatra Romaneasca a Securitate átmentésének eszköze volt. A Vatra és a tagságával többnyire átfedésben lévő Nagy-Románia Párt, megnyilatkozásait tekintve, soviniszta és egyszerre Ceausescu-barát alakulat volt. A román forradalom után a vatrások, a régi pártelit és a katonai körök több pozíciót szereztek vagy tartottak meg. Jellemző példa erre, hogy a marosvásárhelyi NMF-tanács elnöke, Ion Judea ezredes a Vatra Romaneasca egyik alelnöke volt; Petre Roman miniszterelnök pedig február elején éppen a Vatra egyik alapító tagját, Adrian Mutiut nevezte ki Erdély-ügyi miniszternek.
Mivel 1990 után semmi sem történt a kétnyelvű névtáblák vagy a magyar nyelvű oktatás engedélyezéséért, ezért február 10-én Sütő András felhívására százezer magyar vonult némán, nyelvi jogaiért demonstrálva Marosvásárhelyen. Erre és a március 15-ei magyar megemlékezésekre válaszul 16-án a vásárhelyi Tudor negyedben letépték a magyar feliratokat, 19-én pedig a városháza előtt kétezren tüntettek Kincses Előd Maros megyei alelnök lemondását követelve. A Vatra által a Görgény-völgyből Marosvásárhelyre szállított, többnyire leitatott és felheccelt tüntetők haragját látva Kincses lemondott. Ez – állapítja meg Novák – politikai győzelemmel ért fel a román tüntetők számára, akik az esti órákban megkezdték az RMDSZ székházának ostromát. (Az eseményekről a 28. oldalon számolunk be – A szerk.)
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom az 1990. májusra kiírt választások előtt két hónappal történt. A krízisbe került Iliescu-féle NMF várható választási vereségét a magyarkártya kijátszásával próbálta csökkenteni – utal az okok egyikére Ferkó Dániel. Egy másik lehetséges magyarázat pedig úgy szól, hogy a Securitate feloszlatásának határideje éppen március 21-én járt volna le, a marosvásárhelyi események azonban „véletlenül” közbeszóltak. Ezzel legitimálni lehetett annak az SRI néven újjászervezett titkosszolgálatnak a létrehozását, amelybe húszezer tagot a Securitate delegált.
Az események miatt csak magyarokat és cigányokat ítéltek el. A márciusi marosvásárhelyi harcoknak öt halottja (három magyar és két román) és csaknem 300 sérültje volt. Sütő András öt évvel ezelőtt a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy „március első felében már tapasztalni lehetett a központi kormánykörökből kiinduló magyarellenes nacionalista áramlatokat”, és ami történt, az „a pogrom kategóriájába tartozott, mert az Oroszországból jól ismert zsidóellenes pogromok minden feltételét kielégítette”.
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi provokációval és az összecsapások történetével foglalkozik hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
