Óvatosan a nagy nekibuzdulással, miniszter úr!

Talán nem mindenki előtt ismert, de a magyar alkotmány értelmében a köztársasági elnök a fegyveres erők főparancsnoka is. Szerepe békében elsősorban protokolláris. Többek között tábornoki kinevezésekhez, legmagasabb katonai kitüntetésekhez adja nevét, dísztribünökről nézi végig az évente egyszer, maximum ezerötszáz fővel megrendezett, operett-előadásnak is minősíthető gyakorlatokat. Kár. Mert amit Szekeres Imre honvédelmi miniszter megengedhet magának, azt egy erős köztársasági elnöki intézménnyel rendelkező országban aligha tehetné. És ott sem, ahol a civil szféra fegyveres erők feletti kontrollja működik a parlament illetékes bizottsága keretében. Igaz, nálunk egyetlen parlamenti bizottság sincs, legyen az állandó vagy ad hoc jellegű, amely tisztességesen elvégezte volna munkáját az elmúlt húsz évben.
A Szekeres által vezetett Honvédelmi Minisztériumban bűnszövetkezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények sorozatára derült fény. Tábornokok, főtisztek vannak bűnügyi őrizetben, amire a magyar honvédség történetében nincs példa. Az eljáró hatóságok nem zárják ki a további letartóztatásokat. Nagypályán lehet megmérkőzni a börtönszocialistákkal. Mátyás szélnek eresztett fekete seregének, a Habsburgok Dunántúlon állomásoztatott zsoldos martalócainak disznóságai nem hagytak akkora foltot az egyenruhán, mint a mai, lőporfüstöt nem szagolt, magukat Napóleonnak képzelő generálisok. Ebben a helyzetben a honvédelmi miniszter először hallgat, utána mosolyogva hazudik, majd kijelenti, esze ágában sincs lemondani. Megnyilvánulásait megtűzdeli további vérlázító elemekkel.
Ha jól értem bársonyszékéhez, miniszteri fizetéséhez történő görcsös ragaszkodását, annak az a lényege, neki most azért kell helyén maradnia, mert az általa vezetett szervezetben eluralkodott a tolvajszellem, a korrupció. Emiatt a szervezet bajba került, hitelét vesztette, közutálat tárgyát képezi. Szüksége van egy megmentőre, aki véget vet az áldatlan állapotoknak, rendet teremt, visszaszerzi a társadalom megbecsülését, megszünteti hasonló helyzet kialakulásának még a lehetőségét is. Erre Szekeres Imre a legalkalmasabb, állítja ő. Hát nem vicces? Nesze neked, logika, írott és íratlan törvények, szabályok, szokások, erkölcs, józan ész, honvédelmi bizottság, no meg tízmillió magyar! A huszonvalahány-ezer katonáról, akik tisztességgel végzik munkájukat, már ne is beszéljünk. Arra mérget mertem volna venni, hogy Szekeres nem mond le. Latolgattam is, vajon mivel indokolja, de ha szíjat hasítottak volna a hátamból, akkor sem jutott volna eszembe ekkora arcátlanság. Az év cinizmusa. Fűszerezve egy fülig érő mosollyal.
A hajdani veszprémi párttitkár szárnyai alatt nevelkedett pártapparatcsik annyira azért nem buta, hogy valamit ne sejtsen az égbekiáltó ellentmondásból. Locsolja is a talpa alatt izzó parazsat. A Magyar Honvédség helyzetéről, létszámáról, a személyi állomány anyagi és egzisztenciális megbecsüléséről, fegyverzetéről, technikai felszereltségéről, kiképzettségéről, eredményeiről, külföldi szerepvállalásairól szuperlatívuszokban nyilatkozik a médiának, könyvet jelentet meg saját dicsőségére. Nem lennék meglepve, ha életnagyságú szobrát is megrendelné, természetesen a tárca költségvetésének terhére. Degeszre tömi magát Orwell „valóságszabályozó” tablettáival. Megteheti, hisz állításait csak kevesen tudják ellenőrizni. Őszödi nyelvre lefordítva, hazudik. Ott kellett volna lennie február 23-án Székesfehérváron, az összhaderőnemi parancsnokság (ÖHP) éves értékelő és feladatszabó értekezletén. A honvéd vezérkar főnökének és az ÖHP parancsnokának felszólalása, illetve beszámolója talán rádöbbentette volna arra, milyen állapotban van ma a valamikor haderőnek is nevezett szervezet maradéka. Látnia kellett volna, a két tábornok helyette hajtotta le fejét, sütötte le szemét. Nem nekik kell! Már csak azért sem, mert a vezérkar főnökét megfosztotta a legfontosabb jogosítványoktól. Nem szólhat bele személyi kérdésekbe, közbeszerzésekbe. Az összhaderőnemi parancsnokság és alárendeltjei állományából egyetlen katonára sem terelődött bűncselekmény gyanúja. Mással vannak elfoglalva. A haza védelmével. Tájékozódhatna arról, hány ezer fő hiányzik az általa emlegetett huszonhatból, miközben pénzhiány miatt létszámstopot rendelt el.
Intézkedése eredményeképp az elmúlt egy évben fiatalok százai hessegették el az egyenruha viselésének még a gondolatát is. Látványos videokonferenciák helyett elbeszélgethetne afganisztáni veteránokkal. Elmondanák neki, milyen szükségmegoldásokkal védik magukat a tálibok gránátjaitól, miközben irigykedve nézik más nemzetek katonáinak legkorszerűbb eszközeit. Azt is elmondanák neki, külföldi szolgálatuk után miért fordítanak hátat a honvédségnek. Igencsak elcsodálkozna azon is, ha elé tárnák, a legutóbbi dunai átkelés pontonjait előző nap éjszaka szakácsok bevonásával készítették el a létszámhiány miatt. Ebből persze az ezerháromszáz katonával végrehajtott bemutatónak tapsoló politikusok, tábornokok, médiaszakemberek hada nem érzékelt semmit. A Magyar Néphadsereg gyakorlataira, ha azokon nem vett rész legalább kétezer fő, egy alezredesi rendfokozattal bíró ezredparancsnok ki sem ment.
De ne legyünk méltánytalanok! Szekeres nem minden területen tájékozatlan. Nagyon is jól tudja, hány millió vándorol korrupt tábornokai zsebébe a törvényt sértő, szabálytalan közbeszerzések, ingatlan- és egyéb javak eladásai, kiszervezett szolgáltatások révén. Nagyon is jól ismeri a minisztérium háttérintézményeit, ahol több a vezér- és főigazgató, mint a kiképzett vadászpilóta. Most azt akarja a hátralévő pár napban megszüntetni, amit elődjével és a szlovén nagyköveti posztról lemaradt volt vezérkari főnökével évek alatt létrehoztak. Most arra utasítja a Katonai Biztonsági Hivatalt, hogy végezze bűnüldöző munkáját az eddigieknél még nagyobb hatékonysággal. Csak óvatosan, miniszter úr! A fiúk még komolyan veszik!

A szerző a Katonai Biztonsági Hivatal nyugállományú
ezredese, biztonság- és védelempolitikai szakértő