A választás a társadalom erkölcsi értékítélete

Nehezen vitatható az, hogy az állampolgároknak nincs (és nem is lehet) megfelelő és saját információjuk a politikáról és a politikai helyzet okairól, hiszen a politika világát a vezetők és az elit teszi érthetővé számukra, végeredményben ezzel meghatározva a közérdeket. Ennek következtében a szavazóknak olyan értékelési környezetben kell dönteniük a voksaikról, amelyet maguk a politikai vezetők alakítanak ki. Ezért a vezetőknek alapvető motivációjuk ezen értékelési keret formálása. Körösényi András szerint ebben a dimenzióban a szakadatlan politikai harc éppen a politikai helyzet értelmezéséért és újraértelmezéséért, azaz a közérdek definiálásáért és újradefiniálásáért zajlik, hogy az egyes politikai erők minél több szavazatot tudjanak szerezni. Ez a rendszer mindaddig zavartalanul működik, amíg a valós társadalmi folyamatok és az azokon alapuló értékelés nem kerül feloldhatatlan ellentétbe a választók számára kínált politikai helyzettel. Vagyis ha a politikai elit által meghatározott értelmezési keret már nem alkalmas a tényleges állapotok magyarázatára és a közérdek meghatározására.
Kérdés, hogy mi az a pont, ahol a társadalom értékelése ellenszegül a politikai értékelésnek, és azt elveti?
Ennek megválaszolásához nem lehet figyelmen kívül hagyni a hatalom és társadalom, illetve utóbbinál a kényszer és a szabadság viszonyát. A demokratikus választás a hatalom tényének elismerésére vonatkozó kényszer elfogadását magában foglaló társadalmi cselekvés, amelyet a jogrend határoz meg. Bibó István szerint a választójog gyakorlásával nem az jut kifejezésre, hogy a nép mint egész gyakorolja a szuverenitását, hanem hogy a választásra jogosult saját személyében részt vesz annak a megegyezésnek kialakításában, hogy milyen formában viselje el a hatalmi kényszert (amely Bibó szerint a megegyezés által megszűnik kényszernek lenni.) Ezt nevezzük másként politikai szabadságnak.
A választásra vonatkozó politikai szabadság mint a hatalmi kényszer elfogadása, a választójog formájában jelentkezik. Bibó erről megállapítja, hogy a politikai szabadság voltaképpen az erkölcsi szabadság jogi normákban tárgyiasult megjelenése. Végeredményben tehát a hatalmi kényszer formájának megválasztása (megváltoztatása vagy változatlanul hagyása) az erkölcsi szabadság megnyilvánulása.
A hatalom gyakorlása és az erkölcsi értékítélet összefüggése akkor esnek egybe, ha a hatalom gyakorlásának nem pusztán a céljai egyeznek meg a választók célkitűzéseivel, hanem azok részéről kifejezett helyeslésre és követésre is találnak. Vagyis nemcsak a hatalom és a társadalom praktikus céljai egyeznek meg, hanem erkölcsi értékítéletük is.
Ez az a pont, ahol a politikai elit által a választók számára megformált értékelési keret és a társadalom értékítélete olyannyira elszakadhat egymástól, hogy a választók magatartását az előbbi már nem határozza meg. Amikor az egyes hatalmi cselekvések összeegyeztethetetlenek a választók célkitűzéseivel, az így felborult egyensúlyt a politikai helyzet manipulálásával még lehet korrigálni. Ha azonban ez a politikai helyzetként megjelenített értékelés beleütközik a társadalom erkölcsi értékítéletébe, annak erkölcsi felháborodás a következménye. Ez az erkölcsi indulat pedig igazolást és levezetést keres. Igazolását az erkölcsi ítélet révén kapja meg, levezetését – a jogrenden belül – adott esetben a választásokban találja meg.
Mindezek fényében a 2010. évi országgyűlési választásokon a voksolók cselekvésének várhatóan meghatározó motívuma az erkölcsi értékítélet kifejezésének igénye lesz. Nyilvánvaló, hogy erős erkölcsi felháborodás alakult ki az utóbbi években tapasztalt, alapvető morális értékeket súlyosan, szándékosan, tömegesen és esetenként szervezetten megsértő politikai magatartások nyomán. Ezt a vezető elit szereplőinek manipulációi nem tudják orvosolni, mert az általuk kreált értékelési rend nem alkalmas keret az erkölcsi igazolásra. A választási részvétel aránya és a választási eredmények kijelölik a társadalomnak az általános erkölcsi normákhoz viszonyított pozícióját. Bibótól kölcsönzött gondolattal élve, hitem szerint a választások elvezetnek oda, hogy nemcsak követelményként, hanem eleven erőként munkában láthatjuk azt a tényezőt, amelyet komolyan senki sem tagadhat: az erkölcs primátusát.

A szerző a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány
igazgatója, Európa-jogi szakjogász