Repkednek a milliók a színpadon. Ide tíz, oda húsz, amoda huszonöt. Tanulmányok, fénymásolók. Egyik szemünk nevet, a másik viszont sír – elképesztő indokokkal tapsoltak el adóforintokat. Nokiás doboz, hűségpénz, jutalom, végkielégítés – a BKV jó alapanyag a kabarészerzőnek is. (A téma elhallgatott pikantériája: a fővárosi közlekedési vállalat 3,5 millió forinttal támogatta Verebes István fia, Peter Sparrow 1 című sci-fijét.)
Gelecsényi Sára és Böröczky József diskurál egy asztal mellett, a titokzatos pénzosztó guru, Bodrosi Sanyi várószobájában. Közben jönnek-mennek furcsa alakok. Mind a rendkívüli képességekkel megáldott kedvezményezettek figuráit formálják meg. Egy alomból valók: Foxi Maxi, rokonok, barátok és üzletfelek társaságából. – Saci, nem egy úrinőt kell játszani, hanem egy káder asszonyt! – instruál Verebes István, a Kabaré 24 direktora, az előadás rendezője. A nézőtéren Selmeczi Tibor, a színház egykori megbízott vezetője – jelenleg dramaturgja – kuncog.
A férfi Sanyira vár, hogy majd autóval együtt menjenek a választmányi ülésre, ő már megkapta, ami jár neki. A nő újabb milliókért érkezett. Kissé affektálva ájuldozik az apanázsosztás körülményei miatt: hatalmas szoba, nagy vörös szőnyeg, izgatott emberek, teasütemény. – Nem ismeritek a Bánhidy Laci bácsi történetét? – szól közbe Verebes István, majd a színművész recsegő hangján mesélni kezd. – Fölhívatott a Keres Emil meg a Kazimir, fölmentem hozzájuk, beszélgettünk. Iszogattunk, kávézgattunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Megyek le a csigalépcsőn, és mondom magamnak: Laci, süsd meg, hát téged kirúgtak. – Verebes anekdotája után már tudni, a nagyúr irodája is ilyen.
Hogy a Kabaré 24 név alatt irodalmi színpaddá válna a teátrum, ennek nem látni nyomát. – Lesz irodalom is, amennyiben az hatni tud a kabaréban: elhangzik majd Márai Sándor, Karinthy Frigyes egy-egy írása is a színpadon – magyarázza a próba szünetében Verebes István. – Kultúrfunkciónak tekintem a kabaré műfaját. Itt erőszakosan röhögtetve nem lesz, hiányozni fog innen a trivialitás. Továbbá egy párt és egy politikus neve sem fog elhangozni, a személyeskedő, olcsó kaparászástól szeretném mentesíteni a színházat. Közéleti jelenségeket fogunk bemutatni, amelyekről a közönségnek kell levonni a mérleget. Nem biztos, hogy igazam van, de a műfajnak az a sajátja, hogy eltaláljam azt, amit a publikum gondol mindarról, ami az országban zajlik.
Az elején arról fogunk beszélni, hogy lehetetlen állapot ebben az országban, hogy ha valaki eldöntötte, jobbra vagy balra tart, attól a pillanattól kezdve szorongani kell a környezetében – meséli a direktor a Balfék! Jobbra át! műsoráról. – A darab végén eljutunk a szélsőjobb jelenség kérdésének felvetéséhez, de itt sem címzünk egy pártnak sem semmit. A műsor közepén végigsorjázunk olyan témákat, amelyek az embereket feltehetőleg foglalkoztatni fogják a választások után is. A BKV-jelenet után lesznek olyanok, akik szerint a Fidesz szekerét tolom, de neveztek már csurkistának is 2001. szeptember 11-e kapcsán.
„Próbáltunk sok mindent elsimítani, és ez nem fair, mert nem ez a dolgunk. Úgy éreztük, ez kell a túléléshez. Hiszen akit dróton rángatnak, az háromszor is meggondolja, hogy merjen-e belerúgni kenyéradó gazdáiba.” Selmeczi Tibor akkori megbízott igazgató a Mikroszkóp működését ekként summázta tavaly ősszel egy napilapban. – A színház előző korszakait nem szeretném minősíteni – reagál az idézetre Verebes István. – Két produkcióban voltam itt jelen az elmúlt három évben, én nem fedeztem föl, hogy azok a műsorok egyértelműen balra húztak volna. És az is biztos, általában a két oldal csak azt hallja meg, amit rájuk mondanak.
Mindenesetre a Mikroszkópon 2004-ben a Hacsek és Sajó egyik jelenetében Orbán Viktort áttételesen lecigányozták – a 2002-es választások feltehetőleg MSZP-s eredetű suttogó propagandájának szellemében. A Sas-éra alatt a Mikroszkóp a baloldal kedvence volt – ha másért nem, mert próbáltak sok mindent elsimítani.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
