Szófia nem kér ERM–II-tagságot. A bolgár miniszterelnök bejelentette, hogy Bulgária nem adja be csatlakozási kérelmét az ERM–II árfolyamrendszerbe. Bojko Boriszov a döntést azzal indokolta, hogy tavaly a vártnál nagyobb lett az államháztartási hiány, mert az előző, szocialista kormány által kötött számos közbeszerzési ügylet nem lett beszámítva a kiadások tervezésénél. Szimeon Djankov pénzügyminiszter szerint akárhányszor volt hatalmon a szocialista párt, mindig katasztrofális állapotokat hagyott maga után. (MN)
Mielőtt szankciókat alkalmazna a balkáni országgal szemben, az Európai Bizottság magyarázatot vár a múltban történt gyanús ügyletekkel kapcsolatban. Főleg az előző, szocialista vezetésű kormányzás idején történt 45 ezer hektár szabálytalan földcsere ügye iránt érdeklődik, amelyek 2006– 2007-ben történtek, több millió eurós kárt okozva a bolgár államnak. Bulgária büntetést fog kapni, amennyiben nem tudja egyértelműen bizonyítani, hogy a cserék szabályosan történtek. A legkelendőbbek a Fekete-tenger partja mentén Várna, Burgasz, Kamcsia, a rodopei Perelik-csúcs közelében lévő és a termálvízben gazdag Szapareva Banja melletti területek voltak. A földművelésügyi miniszter szerint a főügyész azonnal eljárást fog kezdeményezni előbb ismeretlen tettes ellen, majd vádat emelnek azon volt miniszterek ellen, akik felelősek voltak a törvénytelen földcsereügyletekért.
A bolgár kormány lecsapott az energiamaffiára is. A miniszterelnök vizsgálatot indít, miként fordulhat elő, hogy az áramszolgáltatók olcsóbban juthatnak villamos energiához az állami villamos művektől, mint amennyiért az a termelő cégektől vásárolja, hogy aztán magasabb áron adják tovább az áramot a fogyasztóknak. Helyi lapok tegnapi beszámolója szerint Bojko Boriszov felvetette a Bulgáriában 2004 óta működő három áramszolgáltató visszaállamosítását. Boriszov kifogásolja, hogy a cégek osztalékot utalnak haza, melynek összege az energiaügyi miniszterhelyettes szerint az elmúlt öt évben 128-153 millió eurót tett ki.