Az Univer is lépett. Levetette a boltok polcairól négy almás bébiételtermékét, s más teljeskörűen bevizsgált termékre cserélte az Univer Product Zrt. egy belső vizsgálat idejére – tájékoztatta Molitórisz Károly tegnap az MTI-t. A vezérigazgató hangsúlyozta: a cég minden bébiétele biztonságos, a lépést egy normál belső eljárás részében végzett ellenőrzés miatt kellett megtenni.
Olvasóink felháborodva jelezték lapunknak, hogy több Tesco- áruházban már a múlt pénteken tapasztalták, a lánc üzleteiben seb-tiben pakolják le a polcokról a rákkeltő anyagot tartalmazó bébiételeket. A polcokra már aznap felkerült az „azonnali termékvisszahívás” feliratú tábla, ám ennél többet akkor nem árultak el. Csak kedden hozta nyilvánosságra a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), hogy több mint 50 ezer üveg Ovko márkájú, szlovák gyártású bébiétel forgalmazását tiltotta be a Tescóban, mert a bébiételek növényvédőszer-maradványt tartalmaznak.
– Az agrártárca honlapján már március 31-én, azaz a múlt héten szerdán megjelent az MGSZH felhívása, mely szerint a Tescóban forgalmazott szlovák eredetű bébiétel egészségre ártalmas anyagot tartalmaz – mondta Bognár Lajos, az MGSZH élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettese. Leszögezte: a hatóság azonnal felszólította a Tescót, hogy vonja be a polcokról az érintett termékeket. Bognár szerint a vásárlók időben történő tájékoztatása annak az erkölcsi kötelessége lenne, aki forgalomba hozza a bébiételt. – A kereskedő felelősséggel tartozik a vásárlóiért, kötelessége lenne rögtön felhívni a nyilvánosság figyelmét arra, hogy általa egészségre ártalmas élelmiszert került a családokhoz – jegyezte meg az elnökhelyettes. Hozzátette, a vizsgálatok ugyan még zajlanak, de már biztos, hogy a Tesco jogszabályt sértett, mivel olyan terméket hozott forgalomba, amely nem rendelkezik gyártási számmal, vagyis jelölési szempontból hibás. Ez probléma, mert többek között a gyártási szám alapján lehet nyomon követni, miből készült a termék, s miként kerülhetett bele a szennyező anyag.
A mérgezett élelmiszer árusítására tehát az MGSZH MTI-hez eljuttatott keddi közleménye alapján derült fény. A Tesco csak ezután szólalt meg, ám egyik közleményében elismerte, hogy már április elsején értesültek a szennyeződésről. A lánc sietve leszögezte, együttműködnek a hatósággal, s a bébiételek csak akkor kerülhetnek vissza a polcokra, ha a vizsgálatok bizonyítják, hogy semmilyen szennyezést nem tartalmaznak.
– A Tesco minőségbiztosítási rendszere meglehetősen foghíjas – árulta el a láncnál dolgozó informátorunk. Vagyis, annak ellenére, hogy méretét és forgalmát tekintve a legnagyobb hipermarketláncnak számít idehaza – ami azt jelenti, hogy naponta több ezren vásárolnak a Tescónál –, az előírások ellenére közel sem rendelkezik minden egyes termékre vonatkozó minőségi tanúsítvánnyal.
– Csupán egy-egy termékről kérnek be tanúsítványt a szállítóktól, pedig minden szállítmányról kellene, így több tonna élelmiszer úgy kerül a polcokra, hogy azok a minőség szempontjából nincsenek hiteles iratokkal igazolva – fogalmazott forrásunk. Hozzátette: csak a lánc nevével fémjelzett saját márkás termékek azok, amelyeket rendszeres mikrobiológiai és analitikai vizsgálat alá vetnek, habár ezek között is akadt már olyan, amelyik fennakadt a rostán. Emlékezzünk csak a lapunk által feltárt mézbotrányokra.