Két liter pálinka komoly fejfájást okozhat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nemrégiben megvizsgált egy esetet, amelyben pontosan ekkora menynyiségű alkohol okozott jelentős gondot – ráadásul anélkül, hogy a tömény italt bárki elfogyasztotta volna. Szabó Mátéhoz levélben érkezett panasz a vám- és pénzügyőrség eljárására. Történt ugyanis, hogy egy polgár Erdélyben pálinkát kapott ajándékba, s hazafelé jövet be is jelentette a vámosoknak: két liter alkohol van nála. A hivatalos személyek – írta a panaszos – az önkéntes közlése után bűnözőként kezelték. A pénzügyőrök – folytatta az ombudsmanhoz forduló személy – egyrészt nem tüntették fel a jegyzőkönyvben, hogy ő szólt a nála lévő pálinkáról. Emellett a dokumentumba a megkérdezése nélkül beleírták, hogy lemond minden jogorvoslatról. Ezután a vámosok azt kérték tőle: írja alá a jegyzőkönyvet, ám ezt megtagadta, mondván, az irat nem felel meg a valóságnak. Erre azt a választ kapta, hogy a dokumentum szabványszöveget tartalmaz, azon nem lehet változtatni. Amennyiben pedig nem írja alá, s nem fizet ki húszezer forint jövedéki bírságot, akkor a kocsiját biztosítékként lefoglalják. A polgár jobb híján szignálta a jegyzőkönyvet, és fizetett, majd panaszt tett.
Szabó Máté elsőként rögzítette: jövedéki bírság biztosítékaként jármű nem foglalható le. Az ügy tüzetes vizsgálatakor az ombudsman további jogsértésekre bukkant. Például arra, hogy a jegyzőkönyvben szereplő úgynevezett hatósági tanúk sem az ellenőrzésnél, sem a dokumentum aláírásánál nem voltak jelen, így a jegyzőkönyv a biztos szerint nem tekinthető jogszerűnek. Ráadásul a húszezres bírságot kiszabó határozat panaszosnál lévő példányát nem ő, hanem valaki más írta alá, s a dokumentumon nem szerepel a hatóság pecsétje. Szabó Máté arra jutott: a vámhatóság súlyosan megsértette a polgár tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogát, az autó lefoglalásáról szóló figyelmeztetés pedig az érintett tulajdonhoz való jogát veszélyeztette. Az eset miatt a biztos a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokához fordult, azt kérve: intézkedjen, hogy a hatóság betartsa a lefoglalásról szóló törvényi rendelkezéseket. Szabó Máté mások mellett azt is javasolta, hogy a végzés ne tartalmazzon sablonszöveget, s mindig szerepeljen benne a jogorvoslattal kapcsolatos tájékoztatás. Az ombudsman megkereste a Békés Megyei Főügyészséget, s kezdeményezte, vizsgálják meg az ügyészi óvás benyújtásának lehetőségét.
Lapunknak a főügyészség szóvivője, Futó Sándor elmondta: Szabó Máté levele április 6-án érkezett meg hozzájuk, s a főügyészségnek hatvan napja van annak eldöntésére, hogy emel-e óvást. A főügyészség az iratok bekérése és tanulmányozása után dönt a kérdésben. Megkerestük a vámhatóságot is, ahol közölték, hogy a szóban forgó személy ellen 2008. július 23-án folytatták le az eljárást, ami miatt az érintett panaszt tett. Ezt a békéscsabai fővámhivatal 2008. augusztus 6-án kivizsgálta, és megállapította, hogy a pénzügyőrök a hatályos jövedéki szabályoknak megfelelően jártak el. Ezután az ügyfél több alkalommal is panasszal, jogorvoslattal élt. A vámhatóság közlése szerint az eset miatt azért nem kezdeményeztek fegyelmi felelősségre vonást, mert a polgár beadványait kivizsgáló, egymástól független eljárások mindegyike azzal zárult, hogy az eljáró pénzügyőrök nem követtek el jogsértést. Kérdés, hogy az ügyészség is mindent rendben talál-e.

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár