Számít a vasárnapi bevétel. Megoszlik a magyarországi áruházláncok véleménye az újra napirendre került vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról, amely arról szól, hogy a hét utolsó napján zárva tartanának az üzletek. A CBA például már csatlakozott ahhoz az egész unióra kiterjedő aláírás-gyűjtési akcióhoz, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozná. Az ugyancsak hazai tulajdonú Coop is támogatja a kezdeményezést, míg a nagyobbak közül tegnapi közleménye szerint az Auchan és a Tesco nem. Szerintük ugyanis a vásárlók érdeke megkívánja, hogy vasárnap is kedvükre vásárolhassanak.
Jogtalanul tiltotta be az Ovko bébiételt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), mert az a megengedett mértéknél jóval kisebb arányban tartalmaz növényvédőszer-maradványt. Ezt a bébiételt gyártó Novofruct vezérigazgatója nyilatkozta korábban. Pavol Uhrin közölte: hitelrontásért beperli a magyar laboratóriumot. A cég szerint konkurenciaharc áll a háttérben, amit két olyan magyarországi cég mozgat, amelyekkel a Tesco felbontotta a beszállítói szerződést, s termékeik helyére az érsekújvári cég portékáit tette. Uhrin szerint az MGSZH laboratóriuma 50 százalékos hibahatárral dolgozik, míg az ausztriai, ahova a Novofruct elküldte a mintát, ötszázalékossal.
Visszautasítja a szlovák cég vádaskodását az MGSZH, és továbbra is fenntartja állásfoglalását a polcokról leszedetett bébiételek összetételét illetően. – A közösségi jog egységesen tiltja, hogy a bébiételekben akár csak egy mikrogrammnyi növényvédőszer-származék legyen, így teljesen mindegy, hogy az osztrák labor a megengedettnél jóval kisebb arányban talált mérgező adalékot a termékben, mert az ilyen termék sem kerülhet forgalomba – mondta lapunknak az MGSZH elnökhelyettese. Bognár Lajos nem tartja kizártnak, hogy Ausztriában nem pontosan ugyanazt a mintát vették vizsgálat alá, mint idehaza. Kijelentette: állnak elébe a pernek, ugyanakkor visszautasítják a piaci vetélkedés vádját. A mintákat ugyanis nem bejelentés alapján, hanem szúrópróbaszerűen vették le a polcokról a hatóság emberei a Tescóban. A hivatal most azt vizsgálja, pontosan honnan került a termék az áruházlánchoz, és kinek mekkora a felelőssége az ügyben – tette hozzá az elnökhelyettes. Amíg a vizsgálat le nem zárul, nem kerülhet vissza a bébiétel a polcokra.