Ritka batlák Ibériából

Sevilla közelében gyűrűzték meg azokat a hazánkban ritka batlákat, amelyeket még tavaly év végén fedeztek fel a Duna–Dráva Nemzeti Park területén. Az elmúlt hónapokban több ezer kilométert tett meg a két gólyaalakú madár.

Több mint százéves a jelölés. Magyarországon a madarak gyűrűzését 1908-ban Schenk Jakab vezetésével kezdték el, hogy fényt derítsenek az egyes fajok vonulási szokásaira, útvonalaikra, telelőterületeikre, továbbá kideríthető legyen, hogy hány évig élnek. Kontinensünkön napjainkban évente ötmillió példány lábára kerül sorszámozott jelölőgyűrű. Magyarországon a 2006-ig bizonyítottan előforduló 395 madárfaj száma az európai átlaghoz képest meglehetősen nagy szám. Legdélebbről, a Dél-afrikai Köztársaságból egy fehér gólya tért vissza hazánkba, délnyugati irányból egy, még fiókaként Dinnyésen megjelölt, Gambiát megjárt szürke gém, délkeleti irányból pedig egy Pakisztánból érkező pásztormadár tette meg a legnagyobb távolságot.

Kiderült, hogy több ezer kilométer megtételével, Spanyolországból érkezett hazánkba két, még tavaly észlelt batla (Plegadis falcinellus). A nálunk ritkán előforduló madár 18 példányát még szeptember figyelték meg a természetvédelmi őrszolgálat tagjai a Béda-Karapancsa Tájegységhez tartozó Nagybaracska határában – tájékoztatott a Duna–Dráva Nemzeti Park igazgatósága. Színes gyűrűjük leolvasása után az adatok egy nemzetközi madárvédelmi rendszerbe kerültek. A magyarországi Madárgyűrűzési Központ munkatársait nemrégiben arról tájékoztatták spanyolországi kollégáik, hogy a két madarat tavaly májusban gyűrűzték meg fiókaként a Sevillától 40 kilométerre fekvő Aznalcázar település közelében. A jelölés és a leolvasás ideje között eltelt négy hónap alatt az egyedek 2320 kilométer távolságot tettek meg. – Kifejezetten trófeának számít, ha egy ilyen ritka, gyűrűzött példányt fedeznek fel az őrszolgálati munkatársaink – mondta lapunknak Gáborik Ákos, a nemzeti park zoológus referense.
A batla a gólyaalakúak rendjébe, az íbiszfélék családjába tartozó, 55 centiméter nagyságú madár, amely 1952-től nem költött nálunk. Nyaka, melle, hasa, combjai és szárnyainak felső része gesztenyebarna, feje teteje vörösen fénylő sötétbarna. Háta, evezőtollai viola vagy zöldes fényű feketésbarna színűek. Hoszszú csőrével nyáron elsősorban rovarokra, télen kagylókra, férgekre, apró halakra, kisebb kétéltűekre és más víziállatokra vadászik. Bár a Természetvédelmi Világszövetség a batlát nem minősítette veszélyeztetett fajnak, ezek a madarak nálunk fokozottan védettek. Legalább 250 ezer forint büntetésre számíthat az, aki bármilyen módon kárt okoz bennük vagy költőhelyükben.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) dél-balatoni természetvédelmi csoportja a hazánkban nyilvántartott legöregebb bütykös hattyút találta meg. A Balaton díszletmadaraként is emlegetett állat a hidegtől védett szántódi révnél vészelte át a telet. Az őshonos balatoni vízi madarakkal agresszíven viselkedő hattyút 1995-ben Horvátországban jelölték meg, idehaza egyszer már 1999-ben Fertőrákoson visszafogták, és kétszer is leolvasták a gyűrűjét – tájékoztatott az MME.
A bütykös hattyú (Cygnus olor) védett madár, ugyanakkor volt idő, amikor a nemkívánatos szaporodását igyekeztek korlátozni a természetvédők. Hazánkban elsősorban a Balatonon és a tó közeli kisebb tavakban talált életteret magának a gyerekek örömére és a horgászok bosszúságára.
A nagy testű madár kiváltképpen veszélyes a költési időszakban, fiókáit féltve előfordult, hogy a tojó a fészke közelébe került fürdőző gyerekekre támadt, és hatalmas szárnycsapásával súlyos sérülést okozott nekik. Bosszantja a balatoni hajózás kikötői alkalmazottait is, mert ürüléke kellemetlen bűzt áraszt a hajóállomásoknál. A Balatoni Nemzeti Park munkatársai ezért biztosak benne, hogy a bütykös hattyú soha sem kerül fel a Balaton címerére.