Megalakulásának huszonkettedik évfordulóján a Zeneakadémián megtartott, koncerttel egybekötött bensőséges hangulatú emlékezésen a Fidesz szerencsére nem önmagát ünnepelte. A rájuk váró rengeteg feladatra összpontosítva inkább annak örültek, hogy az ország fölemelkedéséért vállalt küzdelmeiket egy megerősödött pozícióban folytathatják. Fölelevenítették a múltat, de nem nosztalgiáztak. Talán mert mindaz, amiért annak idején 1988 márciusában szervezetüket létrehozták, ma is legfontosabb céljaik közt szerepel. Ami miatt harminchét fiatal úgy döntött, hogy elég volt a KISZ-ből, elég volt a tehetetlen, érdekképviseletre képtelen, idomulásra szakosodott politikai szervezeti képződményekből, elég volt a pártállamból, a régi elvtársi reflexekből, a diktatórikus gyakorlatból, abból sajátos örökségként még ma is sok minden itt kísért, mert itt maradt.
A Fidesz Orbán Viktor szerint küldetéssel jött világra, és forradalomban született, „a lélek forradalmában a hazugság rendje ellen”. Számukra nem az ideológia, hanem az eszmény volt a fontos, egy szabad és erős Magyarország képe lebegett a szemük előtt. S ez így van ma is. Feladatok, kihívások, de nagy lehetőségek és a remények szerint sikerek várnak a huszonkét éve három tucat lelkes, elhivatott fiatal által megalapított Fideszre, s vele erre a ma még nagyon nehéz helyzetben lévő országra. Ez a kormányzásra ma egyedül képes, erős párt tisztában van azzal, hogy gyökeres változásra van szükség, amelynek minden magyar ember nyertese kell hogy legyen.
Az ünnepi emlékezésben öniróniára is futotta: Kövér László az „öregedő demokraták szövetségének” nevében szólt arról, miért volt legfontosabb céljuk „feltörni a pártállam monolit rendszerét”. Balog Zoltán azok nevében beszélt, akik ugyan nem tagjai a Fidesznek, de úgy érzik, jó, hogy van olyan politikai közösség, amellyel milliók tudnak azonosulni. A közönséggel megosztotta egy lengyelországi élményét: egy volt miniszterelnökükkel beszélgetvén megjegyezte, irigyli őket a két erős nemzeti, keresztény pártért, mire a politikus azt válaszolta, ő viszont Orbán Viktort irigyli a Fideszért, mert talán egész Európában ez a legerősebb nemzeti politikai mozgalom.
Később Brahms magyar táncát hallgatván azon tűnődtem: saját magunkra tekintve, saját országunkra, saját legerősebb politikai erőnkre tekintve mi vajon mikor jutunk el odáig, ahová a lengyelek?
S vajon nem azon múlik-e minden, hogy az átlagpolgár végre nem azt mondja: „ők”, hanem azt, hogy „mi”? De ezt erőltetni nem lehet, a diktatúra megpróbálta, nem ment neki. Ezt vagy érzi az ember, látván egy politika törekvéseit, vagy nem érzi.
Ha addig eljutnánk, hogy amikor valamely nem tökéletes megoldásért (ilyenek is lesznek) nem azt mondanánk a Fidesz-kormányra: „ők” ezt nem jól tették, hanem hogy „mi”. Hogy minekünk ezt nem így kell tennünk, beszéljük meg, figyeljetek ide, nyolc éve várunk, mi nem lehetünk olyanok, mint ők, akik két cikluson át ültek a nyakunkon! Már ez a haragvó „mi” is jó lenne. (Sikereknél a „mi” soha nem kérdéses.)
Bár az okok elemzése megérne egy külön jegyzetet, a Fidesz népszerűségének volt lefelé hajló szakasza is, de támogatottsága utána megint felfelé ívelt, s mára rendkívüli módon megerősödött. Ma hatalmas fölénnyel vezet a Fidesz. Támogatottsága a biztos szavazók körében 59 százalékos.
Április 11-én választunk, és a változást milliók akarják, s korántsem csak a Fidesz. Kincsként kell vigyázniuk arra, hogy úgy bízzunk bennük, mint önmagunkban. Hogy a kormány előtt álló s a bennünk lévő lehetőségek összeérjenek.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
