Akivel csak lehet

Balavány György
2010. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A publicista, ki főként kritizálni, pamfletezni szokott volt, kissé gondban van a nemzeti konzultáció első állomásával kapcsolatban. Kedvére való ugyanis a dolog. A keddi ózdi találkozó kényes kérdésről szólt, mert kényes kérdésekről kell először beszélni: arról például, mi legyen a mindennapi bűnözéstől, vagyis garázdaságoktól, rablásoktól, lopásoktól sújtott területeken. A politikailag korrekt (értsd: hazug) szövegek hangoztatása helyett végre egyértelmű volt: az, hogy a cigányság zöme rettentő szociális, egészségügyi és mentális állapotban leledzik, szorosan összefügg a közbiztonsággal. Hozzátenném, ez egyrészt az eddigi, kisebbségvédelmi ideológiától megrészegült, impotens cigánypolitika hibája, másrészt azon cigány vezetőké, akik rossz példát mutattak, vagyis loptak, csaltak és hazudtak. Nagy öröm az is, hogy végre valósággá válik, amit e hasábokon évek óta hangoztatunk: az alternatív erőszakszervezetek megállításának egyetlen helyes módja, ha a rendőrség végre azt teszi, ami a dolga. Akik veszélyben vannak a félelemtől és gyűlölettől izzó térségekben, azokat meg kell védeni hatékony rendőri fellépéssel, függetlenül a származásuktól.
De az ózdi találkozó e fontos témáknál többről is szólt: a demokráciáról. Hogy az új, konzervatív kormány folytatja a 2004-ben megkezdett konzultációkat, vagyis a döntések előtt, közben és után kikéri – s nemcsak meghallgatja, figyelembe is veszi! – az érintettek véleményét, azt jelenti, hogy demokratikus politizálásra készül. S ez aztán tényleg újdonság! Ha a Fidesz ebben következetes marad, végre olyan politikai klíma alakulhat ki, melyben a lakosság általános tapasztalata nem az, hogy hatalmas, személytelen, távoli bürokráciák döntenek róla, hanem az, hogy részt vehet a sorsa alakításában. Ilyen klímát csak az épp hatalmon levő kormány tud teremteni. Az előzőnek eszében sem volt.
Egyébként politikailag sem igen lehet jobb döntést hozni, mint konkrét cselekedetekkel cáfolni a sokat hangoztatott balliberális aggályt, hogy a Fidesz (kétharmadával visszaélve) bevezeti a jobboldali türannokráciát. A zsarnok nem szokott a nemzettel konzultálni, legföljebb úgy tesz, mintha. A türannosz nem szokott igazi egyeztetéseket folytatni az ellenzékkel, sőt arra törekszik, hogy ne is legyen ellenzéke. Ezért külön örültem, amikor a parlamenti előkészületi munka kezdetén, ha jelképesen is, néhány döntést átengedett a Fidesz az ellenzéknek, meglepve és lefegyverezve a szocialistákat.
Biztos, hogy minden normális ember vágyik a politikai kultúra megújulására. A közbeszéd végre ne presztízsharcokról, személyes pozíciók megerősítéséről s főként ne az ellenfél megsemmisítéséről szóljon – például a másik oldal leveréséről, amit Gyurcsány Ferenc hangoztatott hatalomra jutásakor –, hanem az ország javáról. S azt, hogy épp mi az ország java, nem döntheti el egyedül a kormány, bármekkora felhatalmazása legyen is.
Akivel csak lehet, békességben éljetek, tanítja az Újszövetség. Tudjuk, nem mindenkivel lehet. Akik – személy szerint – bűncselekményeket követtek el, akik közpénzek milliárdjait ügyeskedték a zsebükbe, s akik hatalmukkal visszaélve terrorizálták a lakosságot, remélhetőleg nem az új kormánnyal, hanem a nyomozó hatósággal számíthatnak párbeszédre. De ha léteznek – tételezzük fel! – ellenzéki képviselők, akik nem mocskolták be magukat, helyes, ha az új hatalom nem legyőzött ellenségnek, hanem partnernek tekinti őket.
Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, igazság és egyetértés…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.