Damon Hill kicsinyes bosszúja?

2010. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A győztes Mark Webber és a bokszutcából rajtolva hatodikként zárt Fernando Alonso méltatása mellett éppen a spanyol pilóta helyezése okán van újra fennforgás a Forma–1-ben a Monacói Nagydíj után. Mert bizony a záró körben, amikor a biztonsági autó elhagyta a pályát, a versenybírók a sárga zászlókról zöldre váltva szabad jelzést adtak a mezőnynek; Michael Schumacher pedig az utolsó előtti kanyarban, a Rascasse-ban régi szép napjait idézően húzott el Alonso mellett, és őt intették le hatodikként. Tavaly még úgy szólt a szabály, hogy ilyen esetben csak a rajt/célvonalon való áthaladás után lehet előzni, egy idei módosítás azonban az úgynevezett safety car vonaltól újra nyílttá tette a versenyt. Ám a szabálykönyvben ott maradt az a paragrafus, miszerint ha a biztonsági autó mögött ér véget a futam, akkor sem lehet előzni, ha az a bokszba hajt. A sportfelügyelő-testület erre hivatkozva Schumachert utólag megbüntette húsz másodpercre, aki így még a pontszerző első tíz közül is kicsúszott, 12. lett…
A Forma–1-be három év kihagyás után visszatért hétszeres világbajnok szívhatja a fogát, és csapata, a Mercedes GP meg is fellebbezte a döntést, amelyet egy négyfős versenybíróság, benne Damon Hill-lel hozott meg. S most sokan citálják a 2004-es vb záró futamán, Adelaide-ben történteket. Az összetettben vezető Schumacher Hill előtt egy pont előnnyel érkezett az Ausztrál Nagydíjra, itt is az élen haladt, amikor a 35. körben belekoccant a betonfalba, majd visszakeveredve a pályára, az éppen érkező és előzni szándékozó vetélytársára ráhúzta a Benettonját. A német egyből kiesett, de az autója sérülése miatt nem sokkal később a brit számára is véget ért a futam. Schumacher megszerezte az első vb-címét, Hillnek pedig még két évet kellett várnia, hogy először és utoljára világbajnok legyen.
Az idén Schumacher visszatéréséhez nem fűzött nagy reményeket, a Spanyol Nagydíj előtt is eléggé lekezelően nyilatkozott róla, s most – még ha csak egy is volt a négyfős döntéshozó testületben – rajta a billog, hogy kicsinyes bosszút állt a régi sérelemért. Így történt-e vagy sem, a Forma–1-ben legalább megint van miről beszélni…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.