A Fidesz elszámoltatást ígért. Nem könnyű feladat az ígéret teljesítése. Az érintettek számtalan kibúvó mögött igyekeznek majd menekülni a következmények elől. Nagyon nehéz lesz visszaszerezni a rablott zsákmányt. Hivatkozni fognak elévülésre és arra, hogy a gazság az elkövetés idején „jogszerű” volt. Iszonyú munkával lehetne csak összegyűjteni, hogy az indokolatlan kifizetések, végkielégítések és juttatások összesen mennyire rúgnak. Félek, hogy ha ezt sikerrel is lehetne visszaszerezni, csak törtrészben fedeznék a hiányt. A hiány okának nagyobbik részét ugyanis máshol kell keresnünk. Nem foglalkozom az általános válsággal. Ennek következményeit egy egészséges nemzetgazdaság sokkal kevésbé szenvedte volna meg. A mienk azonban érzékenyen reagált a kívülről jött bajokra, gyengék voltunk, legyengítettek.
Legyengítették a marxistának indult, majd liberálissá fajult közgazdászok. Tették és mondták az egyetemi katedrákról, meg a miniszteri bársonyszékekből. „Az állam rossz gazda!”, meg nem más, mint egy „nagy részvénytársaság!” – mondták a magukat rendkívül okosnak vélő neoliberális írástudók. Az első tétel ostobaság volt már a kezdet kezdetén, ugyanis az állam feladata nem egy gazda dolga, hanem valami egészen más. Az állam megteremti és vigyázza a gazdálkodás feltételeit, rendet teremt és tart fenn, elosztja a költségvetési bevételt. De azokat a területeket közvetlen irányítása alatt tartja, amelyek stratégiai jelentőséggel bírnak, és amelyek nem szolgáltathatók ki a profitorientáció kénye-kedvének.
A második tétel is ostobaság volt, hiszen a részvénytársaság dolga a nyereség és a haszon, az állam pedig a gazdaságtalan és ráfizetéses területeket is köteles támogatni, ha ezt követeli a szolidaritás. Megindult a neoliberális magánosítás. A technikát kidolgozták a pénzért mindenre kész jogászok, akik a gazdasági társaságokról szóló törvény megszületése körül szorgoskodtak. A nemzeti vagyon jelentős része a korábbi nómenklatúra sajátja lett, és a komprádor burzsoázia segítségével a külföldi befektetők kezébe került.
Ettől kezdve a profitorientáció érvényesült. Ellehetetlenítették a vidéket, ha nem hozott közvetlen hasznot. Megszüntették a vasutat, ha nem volt elég utas, s megszüntették az orvosi rendelőket, ha kevés volt a beteg. Bezárták a kisiskolákat, meg a postát. Nőtt a munkanélküliség, segélyekkel tartották életben a nyomorultakat. A külföldről érkezett befektetők minden kedvezményt megkaptak. Ingyen „zöld mezőt”, állami támogatást, adókedvezményt, a haszon meg külföldre ment. Hazugság volt a munkanélküliség megszüntetése. Ha a profit remélt szintje csökkent vagy máshol jobban fiadzott a befektetés, bezárták a cégeket, és lehetett az utcára menni.
Aztán tucatjával jöttek a bankok és a biztosítók. Az aljas és félrevezető reklámok. „Ha csak egy kicsi hiányzik…” – bódítják az elszegényedett vásárlót. Az egyik beetető reklámfigura megnyugtatja az aszszonyt, hogy milyen nagyszerű, hogy járadékot kapnak, és a lakásukat majd a gyerekek öröklik. Azt persze nem mondja el, hogy az örökösök egy jelzálogtól kivérzett hagyatékot kapnak majd meg, és hogy a magas kamattal és THM-mel agyonterhelt járadékkal a bank a valós érték töredékéért szerzi meg a lakást. Kínálják a bármire felhasználható személyi kölcsönt. Az elkábított adós pedig néhány havi részlet után csődöt mond.
Azok, akik mindezt lehetővé tették, százszorosan nagyobb kárt okoztak, mint akik csillagászati fizetést, jutalmat, végkielégítést vettek fel. Az állam vezetőinek – többek között – dolga lenne, hogy megtiltsa vagy korlátozza a károsító reklámok érvényesülését. A nyilvánosság is egy nagyon fontos dolog. Név szerint tudni akarjuk, kik tették tönkre az országot.
Dr. Kolossváry István
nyugalmazott ügyvéd, Budapest
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
