Nehezen ocsúdok a szombati gyásznap fájdalmas érzéseiből. Ez a két nép valóban testvér. Örök a lengyel–magyar barátság, hiszen súlyos történelmi viharokban született, mindig segítettük egymást. Szmolenszk – Katyn mellett – újabb lengyel véráldozat. Nézem a képeket, és úgy érzem, mintha átok ülne ezen a tájon. Újólag megnézem Andrzej Wajda filmjét. Fájdalmas kordokumentum. Az egész világnak látnia kell, beszélni róla őszintén.
Megjelent előttem egy fájdalmas emlékem. Két katona széthasította a lengyel nemzeti zászlót; piros színét kitűzte az elfoglalt épületre az új hatalom szimbólumaként, az előbbi helyére. A fehérből – az utca kövén ülve – kapcát tekert a lábára, a csizmájába… 2006. október 23-án hasonló történt Budapesten. A földre tiport nemzeti színű zászlónkon tapos egy barbár kommandós, s az azt felemelni készülő papot véresre veri.
Szomorú, hogy ezek megtörténhettek. Barbár cselekedet volt, egy védtelen nemzet megalázása. Soha-soha nem jár érte bocsánat.
Zimányi Lászlóné
nyugdíjas tanárnő, Encs
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
