Kedvezően alakult a külkereskedelem márciusban az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők szerint, akik a második fél évben már gyorsabb importnövekedésre és év végén 5 milliárd euró körüli egyenlegtöbbletre számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján azt közölte, hogy a külkereskedelmi mérleg többlete az idén márciusban 653 millió euró (172 milliárd forint) volt, az egyenleg 167 millió euróval (25 milliárd forinttal) javult az előző év azonos időszakához képest. Euróban számolva a kivitel 18, a behozatal 16 százalékkal nőtt a múlt év márciusához viszonyítva.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt mondta: az aktívum ténye nem okozott meglepetést, de a mértéke a várakozásokat felülmúlta. A Takarékbank 510 millió eurós külkereskedelmi többletet várt márciusra. Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint viszont nem volt annyira meglepő a márciusi többlet, a bank 696 millió eurót prognosztizált korábban. Ezzel együtt az MKB Bank elemzője szerint is kedvezően alakult a márciusi külkereskedelem. Mindkét elemző egyetértett abban, hogy egyelőre a belső fogyasztás élénkülése várat magára, míg a külpiacok már kezdenek magukra találni, és hogy az év második felében az import és az export bővülése közötti különbség csökkenni fog. Mind a Takarékbank, mind az MKB elemzője ötmilliárd euró körüli külkereskedelmi többletet vár 2010-re.
A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!