Amennyiben a magyar parlament pénteki, alakuló ülésén elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvény módosítását, „Szlovákia nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítja a jogszabályt” – jelentette ki Robert Fico kormányfő tegnap tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján, és leszögezte, a szlovák kormány „a nemzetközi jog és a szlovák–magyar alapszerződés megszegésének, a jószomszédi viszony elve megsértésének tartja”, hogy a magyar fél egyoldalúan, konzultációk nélkül kíván „új állampolgárságot biztosítani ötszázezer magyar nemzetiségű szlovák állampolgárnak”.
A szlovák kormányfő bejelentette, a törvény elfogadása esetén azonnal az EBESZ kisebbségi főbiztosához fordulnak panasszal, s nem zárta ki, hogy összehívják az EU-tagországok pozsonyi nagyköveteit, hogy figyelmeztessenek a „veszélyre”. Fico azonban azt is elmondta, amennyiben a magyar parlament megadja a szlovákiai magyarok számára a kettős állampolgárságot, „rájuk nézve is veszélyes helyzet áll elő, mert elképzelhetetlen, hogy olyan polgár, akinek a szlovák mellett magyar állampolgársága is lesz, dolgozhasson a rendőrségen, az igazságszolgáltatásban vagy más biztonsági területen”. A kormányfő szerint a kialakult helyzetre a szlovák parlamentnek is reagálnia kellene, akár olyan törvénnyel is, mint amilyen Csehországban van, „ahol a kettős állampolgárságért folyamodó személyek automatikusan elvesztik cseh állampolgárságukat”. Fico szerint a Fidesz magatartása azért is „példátlanul arrogáns”, mert „van egy alapszerződés, amely egyértelműen előírja a két fél számára a konzultáció kötelezettségét, ha fontos kérdésről van szó”.
Mikulás Dzurinda, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SZDKU) elnöke, volt miniszterelnök csak annyiban ért egyet Ficóval, hogy „van alapszerződés”, egyúttal azzal vádolja a szlovák kormányfőt, hogy „félelmet kelt az országban, hisztérikusan reagál egy még meg sem született törvényre, ahelyett, hogy kihasználná az alapszerződés adta lehetőségeket, és párbeszédet kezdeményezett volna”. Iveta Radicová, az SZDKU listavezetője hozzátette még: „Fico a magyarkártya előrángatásával saját tehetetlenségéről, a növekvő munkanélküliségről és az ország eladósodásáról, na meg kormánya botrányairól akarja elterelni a figyelmet a választások előtt.”
A koalíciós Szlovák Nemzeti Párt viszont már el is kezdte a képviselők körében az aláírásgyűjtést a rendkívüli parlamenti ülés összehívására, mert Ján Slota szerint „a múlt század harmincas éveiben Hitler is azzal kezdte, hogy kettős állampolgárságot adott a csehországi szudétanémeteknek”.
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke nem érti, „miért nem jelent Szlovákiának nemzetbiztonsági kockázatot sok tízezer amerikai, német vagy svájci kettős állampolgárságú szlovák, s miért jelentenének azt a szlovákiai magyarok”. Csáky szerint Fico megint „túlreagálta” a magyar fél „legitim szándékait”.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!