Golyózó gyerekek a Pintér-árverésen

Munkatársunktól
2010. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz éve meghatározó szereplője a Pintér házaspár a hazai régiségkereskedelem és kortárs galériák világának. A rendszerváltáskor indított kereskedésük, a Róbert Károly körúti, akkor még Antik Diszkont néven jegyzett óriási bolt hamar bekerült a Magyarországról írt útikönyvekbe is, furcsa épülete (régen nyomda és szövőüzem volt benne) és hatalmas bútorválasztéka miatt. Idővel a cég beköltözött a Falk Miksa utcába, a klasszikus választékhoz 2000-től a Pintér Sonja Kortárs Galéria is társult, a programot egyre több koncert, kulturális esemény, vetítés, szabadegyetemi előadás színesíti.
A hagyományos galériás tevékenység mellett két éve az aukcionálásba is belefogtak, először kortárs művekkel, majd klasszikus festményekkel, műtárgyakkal is bővítették kínálatukat. A koncepció az volt, hogy az éppen pangó piaci viszonyok miatt keletkező árverési űrbe belépve a későbbiekben megkerülhetetlen tényezői legyenek a majdani fellendülés időszakának, és a havi rendszerességgel a beadóknak kedvezzenek, mivel a tulajdonosnak sokszor nincs elegendő ideje kivárni az esetleg több hónapos várakozási időt. Aukciónként 90–150 művet indítanak. Hónapról hónapra nagy feladatot jelent összeszedni minőségi anyagot, de éppen ezért sok pozitív energiát is kénytelenek megmozgatni az amúgy csendesen zajló hétköznapokban, amely nagyon fontos a kínálat frissességének fenntartásához.
A május 12–13-i árverésen az első nap a klasszikus tárgyaké, míg a második a kortárs műveké lesz. Az aukción mindig szerepelnek igazi ritkaságok is, a májusi anyagban például a szinte ismeretlen Kováts Károly nagyméretű alkotása, a Golyózó gyerekek. A kép, amelyet 21 évesen, 1896-ban festett a művész, az akadémizmus fontos és jelentős darabja, Pintér Péter reményei szerint talán egy múzeum tudja megvásárolni, vagy egy nagylelkű adományozó veszi meg egy közgyűjtemény számára.
Az aukciók anyagai online megtalálhatók az Axioart oldalain, valamint a www.pinterantik.hu honlapon.
Az árverések a galériában zajlanak le, és ugyanott tekinthető meg az aukciós kiállítás is, mindig az árverést megelőző két hétben. Pintérék hangsúlyozzák, lejárt a kozmetikázott leütések ideje, hisznek abban, hogy mindenki szeretne már tisztán látni, és nem a bizonytalanság érzésével távozni egy árverésről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.