Heveny egri góliszony

Ballai Attila
2010. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még jó, hogy 6-2-re végződött a Vasas–Eger férfi vízilabda-bajnoki döntő második felvonása tegnap, a Szőnyi úton, nem 6-3-ra – különben azt hihetné valaki, hogy ez volt az évszázad mérkőzése. Pedig dehogy. Egy pazarul és egy szintén igen jól védekező, illetve egy közepesen és egy roppant gyatrán támadó csapat csatájából került ki győztesen a címvédő. Félidőben 2-0-ra állt a meccs – futballban vagy akár jégkorongban ez tisztességes részeredmény –, Faragó Tamás, Montreal olimpiai bajnoka nem véletlenül jegyezte meg: „Nagyon jó sportág ez. Kár, hogy gólra játsszák.”
Mivel ez a folytatásban sem feltétlenül tudatosult mindenkiben, a vendégek a harmadik negyed hetedik percében találtak be először; és még mindig nem voltak esélytelenek, mert a hazaiak röviddel azelőtt tiszta fórt rontottak, majd Varga Dániel ötméteresét védte Szécsi, így három szakasz után,
3-1-nél kiélezettnek tűnt a hajrá. Egészen addig, amíg az általános ismertségénél jóval többet érő Kovács Róbert 4-1-re nem növelte a differenciát, és ezzel el is dőlt a parti. A Vasas miheztartás végett még 6-1-re elhúzott, az ütésért végleg, cserével kiállított Katonás és Hosnyánszky, illetve a túloldalon rúgásért hasonló sorsra jutott Graham, valamint a már pihenő Szécsi és Biros partra vetve figyelte, amint kialakult a 6-2-es végeredmény. A múlt szombati, egri büntetőpárbaj után összesítésben 1-1-re egyenlített a Vasas, és mivel három győzelem kell az aranyéremhez, messze még a vége.
Az eddigi két találkozót igen nehéz közös nevezőre hozni, bár az egriek trénere, Gerendás György tett rá egy optimista kísérletet: „Otthon nagyon kemény csatában nyertünk, aztán simán kikaptunk, de a kettő szerencsére ugyanannyit ért. A vízilabda két részből áll, ebből a védekezést borzasztó jól megoldottuk, és remélem, támadásban nem tudunk még egyszer ennyit hibázni.” Nagy Viktor, a Vasas kapusa természetesen abban bízik, hogy mégis: „Ezen a szinten nem játszottam még olyan mérkőzést, amelyen csak két gólt kaptam. A védekezésünk megbénította, megsemmisítette az Eger támadásait, ezt annak köszönhettük, hogy fizikailag és pszichésen is kiváló állapotban vagyunk. Ez a 6-2 olyan eredmény, hogy az szerintem a győztesben és a vesztesben is nyomot hagy.”
Bizonyára. Kérdés, milyet. Szombaton Egerben, majd egy hétre rá Budapesten kiderül.

Egalizált az Ftc. A harmadik helyért zajló küzdelem második mérkőzésén a Ferencváros tegnap este a Népligetben 7-7-es rendes játékidő, majd 8-8-as hosszabbítás után ötméterespárbajban 4-3-ra verte a Szegedet, így 1-1-re egalizált. Szombaton Szegeden harmadik összecsapás dönt a bronzérem sorsáról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.