Jelzések a térben

Építészet, műemlékvédelem, fizika és régészet érvei ütköznek még három évvel a pécsi ókeresztény sírkamrákat bemutató látogatóközpont megnyitása után is. Megköthető-e az egészséges kompromisszum? Nyer vagy veszít a látogató, amikor körüljárja a világörökséggé nyilvánított, világszínvonalon tálalt régészeti leletegyüttest?

A sárga földig
Időnként vannak áldozatai a régészetnek. A pécsi sírkamrák feltárásakor például a török kori réteget el kellett távolítani, de a középkorit sikerült megmenteni. Nincs egységes előírás arra, hogy mit kell mindenképpen megtartani a leletek közül egy ásatás során, pontosabban csak előre meghatározott célok vannak. Egyes „közbülső tárgyakat” csupán dokumentálnak, másokat, például sírhelyeket csak megjelölnek. Úgy kell azonban dolgozni, hogy a lehető legkisebb legyen a kár. Ami nincs útban, azt ne tegyék tönkre. A régészek azt mondják, az ásatásnak akkor van vége, ha lementek a sárga földig. A rétegeket mindössze egyszer, ekkor van lehetőség „elolvasni”.
Nagy nyomás nehezedik a közvélemény részéről a műemlékvédelemre, hogy a feltárt emlékeket ne csak konzerválják, hanem eredeti formájukba rekonstruálják is. Az első, tudományos hitelességgel épített, prehisztorikus falucska Schönenwerdben (Svájc) épült fel 1888–90-ben a Bally parkban – ma is látható. A következő száz évben 73 prehisztorikus épület vagy épületegyüttes rekonstrukciója született meg: Dániában (15), Németországban (14), Nagy-Britanniában (11), Svédországban (10), Ausztriában (7), Franciaországban (6), Írországban (4), Hollandiában (2); Svájcban, Izlandon, Norvégiában, Lengyelországban egy-egy. A helyreállított római kori emlékek száma ennél lényegesen nagyobb. A legtöbb római kori bemutatóhely Németországban látható, de sok rekonstruált emlék van Franciaországban, Belgiumban, Angliában és Ausztriában is.
Az ötvenes években a velencei charta úgy szabályozta, hogy csak annyit szabad visszaépíteni egy műemlékből, amennyiben biztosak lehetünk. A hetvenes évek Nyugat-Európájában azonban nagy keletje és fedezete is volt a műemlék-rekonstrukciónak. Ekkor épült fel például Xantenben (Düsseldorf mellett) a Niebelung-ének hősének, Siegfriednek a tiszteletére szülőhelyén kialakított régészeti park. A kilencvenes években azután változott a szemlélet: nem illúzió kell, hanem hitelesség. (Nálunk viszont ekkor „épült fel” az esztergomi és a visegrádi vár.) Ennek első fázisa volt az úgynevezett kubatúraterv, vagyis hogy készüljön a műemlék fölé olyan fedőépület, amelyik más anyagból van, de felidézi annak egykori sziluettjét, formáját. 2005-ben viszont uralkodóvá lett a purista szemlélet, amelyik a római limes (birodalmi határvonal) feltárása kapcsán elvetett minden rekonstrukciós elképzelést.

Gondolhatjuk azt az eredmény láttán, hogy a vita csak vihar egy pohár vízben, de juthatunk arra az álláspontra is, hogy az Európa kulturális fővárosába, Pécsre látogató turistatömeg kissé be van csapva, amikor belép az ókeresztény sírokat bemutató múzeumba. A két, szakmai vitában álló, egymás felkészültségét, tudását nagy elismeréssel övező fél: Visy Zsolt, az ókeresztény sírkamrák feltárását vezető régész, illetve Bachman Zoltán, a műemlékegyüttest bemutató látogatóközpontot tervező és kivitelező építész. A vita tárgya: mennyit szabad feláldozni a történelmi hitelességből a látvány és a didaktika oltárán? „Régészeti szempontból áldozatot hoz az építészet és viszont” – vélekedik Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke is.
Lássuk tehát, ki mit kifogásol. Visy Zsolt azt mondja, a cella septichora jelenlegi bemutatása műemlék-hamisítás. Az általa feltárt építmény külső falai mellől ugyanis a Bachman Zoltán által tervezett múzeumban eltávolították a földet, és az eredeti talajszintet csupán a falakra tett homokvakolással, valamint az épület köré épített galéria magasságával érzékeltették. Ennek az épületnek a nagy része azonban, éppen a neki szánt funkció miatt, a földfelszín alatt volt. Mindazok tehát, akik ma körbejárhatják a múzeumban, hamis képet kapnak az építményről. A cella septichora ugyanis sírkamrának, nem pedig templomnak épült. Erről ma már nincs vita.
„Több régész, köztük magam is állást foglaltunk korábban abban a tekintetben, hogy a cella septichora nem föld feletti építmény volt, hanem részben a lejtős felszín alá mélyítve épült, és emelettel nem rendelkezve alig emelkedett ki a külső szintből az északi oldalon […]. Az íves falak külső oldalán érintetlen altalaj és abba beásott római sírok kerültek elő, amelyekből nagy biztonsággal lehet rekonstruálni a cella septichora külső oldalának eredeti járószintjét. A külső járószint megtartása és szükség szerinti rekonstruálása a bemutatás hitelességének alapfeltétele, így csak olyan bemutatás képzelhető el, amely a látogatók számára ezt a helyzetet mutatja be, vagyis nem engedi meg az épület alapszintjén való külső körüljárhatóságot. Az építészeti okokból kiemelt földet az építkezés végén vissza kell temetni” – írta le Visy Zsolt 2007-ben a Műemlékvédelem című szakmai folyóiratban.
– A kripta belső szintje a római korban két–öt méterrel lehetett az erősen lejtős felszín alatt, ami az idők során betöltődött, a külső felszín azonban nem sokat emelkedett. Sok volt a feltöltődés – magyarázza kérdésünkre Visy Zsolt. – A falak felszín feletti része elpusztult, a földben lévő megmaradt. Tehát műemlék-hamisítás, hogy ezt külön álló, körbejárható épületnek mutatják be most. A sírkamrákat nem a föld fölé építik. Meggyőződésem, hogy az elsődleges szempont a hitelesség, ez nemcsak a régészet, hanem a műemlékvédők egységes álláspontja is.
Régészeti és építészeti bravúrra egyaránt szükség volt a pécsi ókeresztény sírok feltárásakor. A területre ugyanis nemcsak a középkori vár, hanem a XVIII–XIX. században a levéltár és a plébánia is ráépült, tehát a sírokat és a cella septichora bejárati részét az épületek alatt kellett feltárni úgy, hogy ne dőljenek össze. Ezeket a statikai problémákat és veszélyeket sikerült megoldaniuk Bachman Zoltánnak és kollégáinak, a feltárásban tehát nekik, az építészeknek, statikusoknak is elévülhetetlen érdemeik vannak. Mind Visy, mind pedig Bachman szívügyének érzi a munkát, s érezhetik is, hiszen mind régészeti, mind építészeti szempontból világszínvonalút, sőt a világon egyedülálló műemléki teret hoztak létre.
Visy azt mondja, Bachman túllépett a hatáskörén, és egyes dolgokban nem volt hajlandó elfogadni sem a régészeti, sem a műemlékvédelmi hatósági álláspontot. Sőt ezt a KÖH sem volt képes érvényesíteni. Így történt ez a cella septichora falainak szabadon hagyásakor, továbbá akkor, amikor statikai okokra hivatkozva befalaztatta a középkori várfal alatt azt a lépcsőt, amelyik a cella septichorába vezetett. Márpedig ennek bemutatása tisztázhatta volna a múzeumlátogató számára az eredeti szintbeli viszonyokat. A lépcső egy része a múzeumépítés miatt el is pusztult, mivel félkész épületről és hozzá vezető ideiglenes, tehát földlépcsőről van szó. Visy szerint minden lehet műemlék, amit ember épít vagy váj a földbe, sziklába.
Bachman Zoltán mindezekre azt feleli: a cella septichorába vezető lépcső bemutatása megoldható, sőt előbb-utóbb megoldják, nem is ez a legnagyobb differencia közötte és Visy Zsolt között. Hanem az, hogy a régész nem tudja elfogadni: ami Pécsett épült, az nem didaktikus régészeti bemutató, hanem múzeum, amely minden felettes szakmai fórum engedélyével és jóváhagyásával készült el. A világon ez az első föld alatti műemlékvédelmi munka, és minden azt a célt szolgálta, hogy megóvják és megőrizzék a leletanyagot. Ennek pedig nemcsak régészeti-szakmai, hanem más feltételei is vannak. Bachman szerint mindaddig semmi konfliktus nem volt az ásatások negyvenéves történetében, melynek ő kezdetek óta résztvevője, míg Visy Zsolt nem lett a feltárás vezetője. A régész ugyanis makacs ember, akivel nem lehet megértetni, hogy ha bennhagyják a falak mögött a földet, akkor a fal átnedvesedik, tönkremegy, és elpusztulnak a falfestmények is. Ezenkívül az építmény párás marad. Ezek fizikai törvényszerűségek, amelyek előbbre valók a régészeti didaktikai hűségnél. Azt meg lehet teremteni más módszerekkel, például audiovizuális szemléltetőeszközökkel.
Az építész hangsúlyozza, mindaz, ami Pécsen az ókeresztény sírkamrák feltárása és múzeumi térré alakítása ügyében történt, nemcsak építészeti bravúr, hanem világszabadalom is, hiszen bányászati módszereket is fel kellett használni. A föld alatti festett falképek megóvása is az ő találmánya. Lényege, hogy el kell távolítani a földet a fal mögül, a stabil hőmérsékletet és páratartalmat biztosítani, és a látogatóktól légtérben elkülöníteni. Ha kiásnak egy műemlék falat, annak valóban megváltozik a helyzete, mondja Bachman. Ha viszont rajta hagynák a földet, ahogy az eredetileg lehetett, tönkretenné a vizesedés. Az építész szerint a cella septichora falainak újbóli külső betemetése nevetséges lenne, és nem is tudható pontosan, hol volt a földréteg teteje. Azt mondja még: két sírkamránál elfogadták Visy Zsolt érveit, megtartották a régészeti szintet – azok mennek is tönkre.
Végeredményben van is vita a két szakember között, meg nincs is. Az egyik az eredeti állapot bemutatását tartja hitelesnek, a másik szerint ma már sokkal populárisabban kell megközelíteni ezt a kérdést. Absztrakt módon, különféle építészeti-térbeli jelzésekkel elérhető ugyanaz a tájékoztatás. Bachman azt mondja, a régészek nem látnak térben, az építész meg lehet, hogy csak abban lát. Tehát a kettőt kell egymással összeegyeztetni. Ráadásul a műemlékvédelem olyan összetett tudomány, amelyben az építészeten és a régészeten kívül a biológiáig tartó ismeretekre van szükség.
A látogatóközpontot üzemeltető Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. vezetője, Bozóky Anita nem kíván igazságot tenni a szerinte pillanatnyilag parttalan vitában, csak a saját szempontjaikat ismerteti. Azt mondja, Visy Zsoltnak a szakértők szerint vannak igazságai. Tavaly már befejeződött az általa kifogásolt két sírkamra utólagos restaurálása, és ha az anyagi források lehetővé teszik, sor kerülhet a cella septichorához tartozó befalazott lépcső kibontására is, már ha statikailag megoldható. A kérdésre, van-e elfogadott terve a látogatóközpontnak, felidézi a másfél milliárdos beruházás bonyodalmait. Mivel a feltárások a beruházás építése alatt is folytatódtak, menet közben kerültek elő újabb leletek. Ezek miatt folyamatosan módosítani kellett a pályázatot, a határidő azonban záros volt. Ugyanakkor, amit lehetett, beleépítettek a korábbi tervekbe. A beruházás utánkövetési időszakának végéig a jelenlegi állapotot kell fenntartani.
Bozóky azon a véleményen van, hogy egy műemlék bemutatásánál figyelembe kell venni a látogató szempontjait is, tehát a látványt élvezetessé kell tenni. Nyilvánvaló, hogy egy 1600 éves állapotot nem lehet tökéletesen rekonstruálni, ezért ő is inkább azt pártolja, hogy magyarázatokkal, szemléltetőanyagokkal, látványos megoldásokkal tegyék érthetővé, láthatóvá az eredetinek vélt állapotokat. A technikai eszközökre pályázati pénzeket szereznek, így teremtik meg a régészeti leletegyüttes köré a XXI. századi környezetet.
Mezős Tamás KÖH-elnök is szeretné, ha a vita lezárulna. Mint mondja, minden megvalósítható kérés teljesül, ezt a város vezetése megígérte az egyeztetések során, csak türelmet kért. A végszó egyelőre ennyi.