Kamuszatyor

Ökoterroir

A Föld lakossága 500 millió műanyag szatyrot használ fel naponta. Jut belőle mindenhová, tengerekbe, hegyekbe és némi szél után ott lengedeznek a fák ágain. És soha a büdös életben le nem bomlanak. Ez az egész macera nem lenne, ha mindenki fogná a bevásárlókosarát és a lenszatyrát, oszt jó napot, de hát majd egyszer. Addig is a listavezető Egyesült Államokban évente százmilliárd darabot állítanak elő, mintegy 12 millió tonna kőolajból, mert az is van bőven. Közép-Európában jelenleg mindössze 25 kiló az egy főre eső tétel, de nem kell megijedni, a fejlődésnek és a haladásnak köszönhetően az előrejelzések szerint ez 2015-re felkúszik 48-ra. Persze azért terjed a környezettudatosság is (soha roszszabb divatot), amely látszólag elérte a multikat is. Magam például néhány hónappal ezelőtt hozzájutottam az egyiktől egy biológiai úton lebomló bevásárlótáska feliratú műtárgyhoz, be is varrtam rögtön a komposztba, hogy lássuk mi lesz. Azóta ott ül és bomlás helyett egyre élénkebb. Azt nem tudom, mennyi idő után kellene neki elkezdeni a lebomlást, de mint azóta megtudtam, valószínűleg sohasem. Ugyanis kamu ez is. Persze ha kamu a mézük, a húsuk, a tejük, miért pont a szatyruk ne lenne az. Léteznek valóban környezetbarát műanyag zacskók, ezek tejsavból vagy kukoricakeményítőből készülnek és hamar lebomlanak, viszont csak az összállomány egy tizedét alkotják, mivel drágák, a multik meg szegénynek tartják magukat. Marad a kamuszatyor, ami aztán fény- és oxigénhiányos környezetben mindent csinál, csak nem bomlik. Azt pedig még a legradikálisabb környezetvédőtől sem várhatjuk el, hogy lélegeztetőgépre kapcsolva napoztassa a szatyrait. Esetleg az újrahasznosítás lehetne még a menekülési útvonal, de arra meg kevés a kapacitás, ami van, azt leköti a műanyag palackokkal való kínlódás, mert szóda helyett rákaptunk az arzénes vízre, ami persze tagadhatatlanul tartalmaz folklorisztikus elemeket is. Felmerült a termékdíj gondolata is, be is vezették, az áruházláncok lelkiismeretesen be is fizették, aztán kigazdálkodták máshogy. Halálra is keresik magukat a pénztárosok.
Azért ez milyen? A méregbe csomagolt méreg. Várható volt, hogy a zöldmozgalmak, a tudatos vásárlás térhódításával egyidejűleg, megérkeznek a válaszlépések is, a kavarás, a dezinformáció, a hiteltelenné tétel, a látszólagos együttműködés, a zavarórepülések, a becsatlakozás imitálása. Hogy aztán a végképp megzavarodott átlagvásárló mondjon egy cifrát és hagyja a fenébe az egészet. Rájöttek arra is, hogy a magyar vevők zöme magyar terméket szeretne és utálja a nyersen leszedett, lefagyasztott, utaztatott, felengedett paradicsomot. Ma már annyi a magyar termék az üzletláncok polcain, hogy a felületes szemlélő azt hiheti, lefújták Trianont. Közben meg az éjszakai műszakokban vidáman csattognak az átcímkéző kéziszerszámok. A megoldás persze végtelenül egyszerű. Piacra, kofákhoz, helyi, friss áruért, fonott kosárral. Ebből megél a termelő, a kézműves családja is. A honfitársaink.