Képek az elfeledett költőről

LÁT-HATÁS Békássy Ferenc (1893–1915) költő élete, művei által inspirált grafikák, festmények szerepelnek a Jelen szigete című kiállításon a Magyar Alkotóművészek Házában. A május 23-ig látható tárlat részeként mutatják be Nagy Sándor nemrégiben felfedezett vázlatait, amelyeket a költő sírja fölé, a zsennyei kastély kertjébe tervezett, föl nem épült kápolna üvegablakaihoz készített.

Éppen tíz évvel ezelőtt készült az a plakát, amelynek montázsszerűen egymás mellé került képein a zsennyei kastély és a park részletei láthatók. A plakát után három évvel pedig azok a kisméretű illusztrációk, amelyekkel Békássy néhány versét illusztrálták Zsennyén élő művészek, azután, 2005-ben a bécsi Gigant Galériában huszonkét magyar művész mutatta be lapjait. Most tovább bővül a kör, a kiállítók száma ötvenre emelkedett. A művek remélhetőleg hamarosan album formájában is megjelennek, s egyszer talán Cambridge-ben is a közönség elé kerülnek, ott, ahol Békássy a későbbi idők hírességeit tömörítő Apostolok kör tagja volt, s ahol, a King’s College kápolnájában ma is márványtáblácska őrzi emlékét.
A harctéren exhumált, verseit tartalmazó notesze alapján azonosított költő hamvai fölé a tervek szerint egy sírkápolna épült volna, kilenc üvegablakkal, amelyeknek tervét Nagy Sándor festőművész el is készítette. A kortárs művészek lapjainak egy része azt mutatja meg, hogy Békássy számára fontos értékek egyszerre voltak magyarok és európaiak, más részük a költő személyes drámáját, tragikus halálát és az egyetemes értékek veszélyeztetettségét állítja párhuzamba. A költői látomások hirtelen drámai valósággá váltak Békássy Ferenc, a Magyar Királyi 7. huszárezred kadét őrmestere számára. A költő a háború kitörésének a hírére tért haza Angliából, hogy részt vegyen a harcokban. Több olyan verset írt szűk tíz hónap alatt, amely egyszerre vetíti elő egy korszak lezárulását és saját korai halálát. Szívszorító a látomás, a huszadik század későbbi borzalmait vizionálják a sorok A sivatagban című, 1915 januárjában írt versében: „Azt mondják itt egy ember jár, ki holt / S a mesze földeken nyomot keres / S amerre régen vándorútja volt / Vár új halottat, s új halálra les.” Szinte eszköztelenül interpretálják őket a művészek is. Kéri Ádám például magukat a fölnagyított, elforgatott versszövegeket használja föl, hogy a sorsfordító átalakulásokról szóljon, Lovas Ilona kompozícióin a romló anyag kap főszerepet, mutatja meg a halálból születő életet, a pusztulóban rejlő alkotást. Kőmíves István két lapja két különböző, egymással párbeszédet folytató Békássy-vershez kötődik. A Jöjj, szólt a herceg elsüllyedt kultúrák emlékét idézi, az Ének egyféle személyes búcsú a világtól. Még huszonöt nap – írta a grafikus a lapra, hiszen valóban, Békássy Ferenc, a 22 éves huszárönkéntes 1915. június 24-én halt hősi halált a bukovinai Dobronucnál. Édesanyja Elmerült sziget címmel adta ki fia verseit – a versek és a képek párbeszéde azonban, ahogyan a tárlat címe mondja, A jelen szigetén folytatódik, s újra fölsejlik az a bizonyos „fényes reggeli mikrokozmosz”.