Még négyen vészhelyzetben

Ha igaz, hogy nem a siker, hanem a sikerhez vezető út jellemzi igazán a sportolót, az edzőt, a csapatot, akkor ugyanez érvényes lehet a kudarcra, illetve a kudarchoz vezető útra is. Különösen a labdarúgó NB I idei második kiesőjét illetően; mert az elsővel, a Diósgyőrrel, az ottani totális összeomlással e tekintetben nemigen van mit kezdenünk. A három fordulóval a zárás előtt 12. Pápa, 13. Kecskemét, 14. Paks és 15. Nyíregyháza viszontagságai azonban még számos tanulsággal szolgálhatnak.

Ballai Attila
2010. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pápán a kilencedik forduló után még a dobogós pozíció volt a cél. Pontosabban annak a megőrzése, hiszen a gárda három vereséggel nyitott ugyan, de azt hat győzelem követte, ami második helyet ért. Az lehetett az eredendő tévedés, hogy ekkor a kicsúszott eredmény vált a mércévé. Azóta viszont csak kétszer sikerült nyerni, de a cérna a 22. játéknapon, Diósgyőrben szakadt el. A csapaté is, hiszen 3-0-ra kikapott, no meg az edzőé is, Véber Györgyöt ugyanis sportszerűtlen magatartása miatt három mérkőzésre eltiltották, majd mivel a Honvéd elleni, újabb 0-3 alkalmából már a lelátóról szidta a játékvezetőt, május 30-ig terjesztették ki a büntetés hatályát. A gárdának így most olyan trénere van, aki munkája érdemi részét saját hibájából nem tudja ellátni, nélküle öt meccsen egyetlen pont a mérleg.
Pakson az egyik legfelkészültebb mester irányított, Gellei Imre. Ő tényleg a nyugodt erő. Kicsit talán túlságosan is elpilledt mindenki az őszi 9. hely és ötvenszázalékos mérleg miatt, ám az első hét tavaszi forduló mindössze három pontot hozott, és az önként visszalépő Gelleit Kis Károly váltotta. A Videoton, Újpest, Győr „hármasugrás” előtt nem biztos, hogy jókor, még szerencse, hogy legutóbb beesett egy igazi felhozó jellegű ellenfél, a Diósgyőr. Ám a hajrá zaklatottnak ígérkezik, most inkább elkelne a Gellei-féle nyugalom.
Kecskeméten három jó nevű edző is megfordult a 2009/2010-es bajnokságban. Ha igazán megbecsülnek egyet, az szinte biztosan benntartotta volna a csapatot. Csakhogy még októberben elfogyott a levegő a klubot történelme során először az NB I-be juttató, majd újoncként az 5. helyre kormányzó Tomiszlav Szivics körül, április elején pedig Csertői Aurél mehetett, mert a hat tavaszi fordulóban kevésnek tűnt a nyolc pont. Urbányi Istvánnal azóta ugyancsak hat meccsből hatra futotta.
Nyíregyházán bezzeg feltétlen bizalom övezi Szentes Lázárt. Még az őszi utolsó hely után sem őt cserélték le, hanem útmutatásai alapján a majdnem komplett keretet, indoklásként pedig az hangzott el: felsőfokon érti a futballt, csak éppen általános iskolásokat oktat. Kérdés, kinek a hibájából? Ő vett fel kis kölyköket az egyetemi csoportjába, vagy az igazgató szerződtetett professzort (már ha Szentes tényleg az) az első elemibe?
A négy fenyegetett egylet sorsát persze a vezetők és a labdarúgók rossz döntései mellett külső okok is alakítják, szinte egyöntetűen vallják például, hogy a játékvezetőknél hátrányt szenvednek a kis csapatok. Ha így is van, ez a köztük lévő versenyhelyzetet az állítás logikájából következően nem befolyásolja.
Az már inkább, milyen rajtpozícióból vágnak neki az utolsó három körnek, és ott kikkel találkoznak. Íme a válaszok, Pápa (29 pont): Paks (otthon), Ferencváros (idegenben), Kaposvár (o); Kecskemét (28): Kaposvár (o), MTK (i), DVSC (o); Paks (28): Pápa (i), Honvéd (o), Haladás (i); Nyíregyháza (25): Honvéd (i), Haladás (o), ZTE (i).
Kiélezett verseny, de humánus végkifejlettel, hiszen három győztes mellett csak egy vesztest hirdetnek majd.
Arról nem beszélve, hogy az NB I-ben két helyezés ér fel egy beteljesüléssel: az első és a tizennegyedik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.