Alaptalan vád. Az MSZP távozó elnöke azt mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz kétszázezer forinttal megemeli a miniszterek fizetését. Lendvai Ildikó állította, az alakuló kormány eltörölné a Bajnai-kormány kezdeményezésére egy évvel ezelőtt elfogadott 15 százalékos miniszteri fizetéscsökkentést. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője leszögezte: pártja javaslata szerint a miniszteri fizetések változatlanok maradnak, viszont az eddigi 16 helyett csak 8 miniszter lesz, ezért a kormánytagok többet fognak dolgozni.
Új irány 2010 címmel törvénytervezeteket tartalmazó javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé a Fidesz hétfőn – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos. A párt ügyvezető alelnöke közölte, ezek között szerepel a kisebb parlamentről szóló javaslat, amelyhez módosítani kell az alkotmányt. A párt a jelenlegi 386 helyett kétszáz főben maximalizálná a képviselői létszámot, amely 13 fővel emelkedhet, amennyiben a parlament rendezi a nemzetiségi és etnikai kisebbségek képviseletét. – Ezzel kapcsolatban kezdeményezzük egy paritásos albizottság felállítását az alkotmányügyi bizottságon belül – tette hozzá. A delegáltnak 2011. szeptember elsejéig egy egyeztetett választási törvényt kell előterjesztenie. A bizottság a javaslatok birtokában kezdené meg a választási törvény módosításának tárgyalását. A Fidesz a választási rendszerben megtartaná az egyéni szisztémát, és körülbelül a megválasztandók fele lenne egyéni képviselő, a másik fele listás. Ha nem sikerülne a pártoknak megegyezni, a Fidesz a saját javaslatát terjeszti a Ház elé (a Fidesz–KDNP frakciószövetség kétharmados többségével egyedül is módosíthatja az alkotmányt).
Az alakuló kormány az önkormányzati választójogi törvény módosításával 40-50 százalékban csökkentené a képviselők létszámát. A megyei közgyűlésekkel kapcsolatban Kósa Lajos kifejtette: 400 ezer főig 20 ezer lakosra jutna egy képviselő, de legalább 15 tagú lenne a testület és az lélekszámarányosan emelkedne. A Fővárosi Közgyűlés tagjainak száma a jelenlegi 66 főről 35-re csökkenne. A polgármesterek közvetlen választását megtartaná a Fidesz. A jelenlegi önkormányzati választójogi rendszer logikáját megőriznék: tízezer lakosig egyéni listás szisztémát alkalmaznának, afelett pedig szintén lélekszámarányhoz kötnék a képviselő-testületek nagyságát, és ott vegyes lenne a választási rendszer.
A leendő kormánypárt módosítaná az önkormányzati törvényt is: alpolgármestert, megyei közgyűlési alelnököt nem csak a képviselő-testületből lehetne választani. Azok az alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök és főpolgármester-helyettesek, akik eredetileg nem tagjai a testületnek, nem válnak annak tagjává, és nem is szavazhatnak, viszont teljes körű tanácskozási joguk van. Előírnák, hogy az említett tisztségek betöltői közül legalább egyet a testület tagjai közül válasszanak meg. Kósa Lajos szerint módosítani kell a választási eljárási törvényt is, hogy a mostani 72 napos önkormányzati kampányidőszak 60 napra rövidüljön. A párt elképzelései szerint ősszel már kisebb önkormányzati testületekre lehetne szavazni.
– Az országgyűlési képviselők létszámának csökkentését a Jobbik támogatja, hiszen ez szerepelt a párt programjában – mondta Novák Előd alelnök. A politikus szerint a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testület kérdésével kapcsolatban viszont felmerül az, hogy a csökkentések eredményeként mennyire lenne arányos a választási rendszer. – Ha a Fidesz a listás helyeket csökkentené nagyobb arányban, az önmagában nem jelentene megoldást, hiszen aránytalanságokhoz vezetne – fogalmazott Novák. – Az MSZP vezette kormányok többször nekifutottak már annak, hogy törvényt hozzanak a kisebb önkormányzati testületekről, akkor azonban a Fidesz nem volt partner az együtt gondolkodásban – reagált Nyakó István Kósa Lajos bejelentésére. Az MSZP szóvivője hozzátette, megnézik a leendő kormánypárt javaslatát, és a frakció ennek alapján dönt arról, támogatja-e az indítványt vagy sem.
Kósa Lajos ismertette: a Fidesz benyújtja a három csapás néven ismertté vált törvényjavaslatát is – e szerint a súlyos, erőszakos bűncselekmények elkövetőit visszaesőként, a harmadik esetben a kiróható legsúlyosabb büntetési tétellel sújtják –, és szigorítanák a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetését is. A Fidesz beterjeszti a kettős állampolgárságról, valamint a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz kötéséről szóló indítványt, és azt is, hogy csak azok kaphassanak jogosítványt, akik elvégezték az elemi iskolát. Az indítványok között lesz a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is. A új parlament mai első „rendes” ülésének napirendjén szerepel az a törvényjavaslat, amely ismét beemelné a kormányba a szakmai vezetői szintet. Ennek eredményeképpen a balliberális kabinetek által „kiirtott” közigazgatási és a helyettes államtitkári pozíciók újra megjelennének. Ők – jogállásukat tekintve – köztisztviselők lesznek. Az új struktúrában ismét hangsúlyossá válnak a 2009. január 1. óta lényegében csak papíron létező megyei és fővárosi közigazgatási hivatalok, amelyek az önkormányzatok törvényes működése fölött őrködnek majd.
A kormányzati pozíciókban lévő politikai vezetők, vagyis a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok vagyonára vonatkozó nyilvánossági követelmények megegyeznek majd azokkal a szabályokkal, amelyek a parlamenti képviselőket kötik. Tehát a parlamenti mandátummal nem rendelkező kormánytagoknak is a képviselőkre vonatkozó szabályok szerint, velük azonos időpontban kell közzétenniük vagyonnyilatkozatukat.
A kormányülések dokumentálásának alapja az azokon készülő hangfelvétel lesz. Szó szerinti jegyzőkönyv nem készül, emlékeztető, feljegyzés viszont igen. Az emlékeztetőben a kormány elé kerülő javaslatok, előterjesztések listája, azokról szóló szavazások számszerű végeredménye lesz megtalálható. A résztvevők azonban kérhetik egyet nem értésük, nyilatkozataik szó szerinti jegyzőkönyvbe vételét.
Ma kerül a Ház elé az a törvénytervezet is, amely a minisztériumok felsorolását és a kormányzati átadás-átvétel pontos körülményeit szabályozza.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!