Mesterházy szerint megmarad az MSZP

Török László
2010. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mesterházy Attila kizártnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök új párt alapítását fontolgatná. Az MSZP parlamenti frakcióvezetője az erről szóló híreket hírlapi kacsáknak minősítette. A politikus szerint mindketten azon dolgoznak, hogy megújítsák a pártot, amire szerinte képes a szervezet. – Legyen megújulás az MSZP-ben tartalmilag, szervezetileg és személyekben is. Hiszem, hogy ehhez nemcsak új arcokra, fiatalokra, hanem a generációk közötti együttműködésre is szükség van, enélkül egy párt nem tud szerveződni – nyilatkozta a szocialisták frakcióvezetője egy hét végi pécsi pártaktivista-értekezlet előtt.
A pécsi rendezvényen volt helyi szocialisták tiltakoztak az MSZP vezetőségével szemben és a párt politikája miatt. A tüntetést az a Komáromi István, a Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom vezetője szervezte, akit korábban kizártak a pártból „különutas” politikája miatt. A férfi társaival – közülük ketten utcaseprőnek öltöztek, és kezükben „Igen, MSZP” táblát tartottak, illetve egy seprű mellé hervadó piros szegfűt tettek – teljes tisztújítást és megújulást követelt. Mesterházy kézfogással, puszival üdvözölte Komáromit, és megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint: minden kezdeményezésnek örül, amely növelheti a baloldal vonzerejét.
Gyurcsány Ferencnek a magyar baloldalhoz címzett röpiratát (ebben az elmúlt nyolc év kormányzásáról, a szocialisták megújulásáról is írt) rendkívül alacsony szintű intellektuális kísérletnek nevezte a Magyar Egyesült Baloldal Mozgalom nevű szervezet, amely szerintük „természetesen szóra sem érdemes”. Úgy látják, hogy társadalmilag veszélyes lehet, hiszen megtéveszti a baloldaliakat, s célja, hogy a legjobboldalibb, liberális elemek kisajátítsák a pártot.

Szekeres az arányokról.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter jó aránynak nevezte, hogy 26 ezer katonából „csak” hét vezetőnél vetődött fel a maffiagyanú. A honvédségi közbeszerzések kapcsán kirobbant vesztegetési ügyben az elmúlt két hétben két minisztériumi cég vezetője is rács mögé került. A szocialista politikus a sorozatos letartóztatások ellenére továbbra sem tartja gengszterszervezetnek a tárca vagyonkezelő cégét. Szekeres Imre elismerte, hogy a tárcához tartozó egyik cég legutóbb hatvanmillió forintért vásárolt márkás borokat, amelyeket most a Honvédelmi Minisztérium üdülőinek büféiben árulnak. A távozó miniszter arra hivatkozik, hogy a vásárlást közbeszerzési eljárás keretében bonyolították, a bort pedig nem a katonák szerezték be. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.