Mezeket fel!

Hegyi Zoltán
2010. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak egy hónap, és elkezdődik a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság. Valamirevaló futballrajongó ilyenkor már vágja a centit, szervezi a helyszínt és a haverokat, kompenzációs terveket barkácsol válás ellen. Magyarországon (miután a nemzeti tizenegy 1986 óta nem jutott el a focivilág legnagyobb ünnepére) már jó ideje egy furcsa, nem túl vidám, de mégis érdekes nemzeti sport is kibontakozik az esemény előtt, nevezetesen annak a dilemmának a feloldása, hogy akkor most kinek szurkoljunk. A döntést befolyásolhatja egy-egy kedvenc labdarúgó személye, klubja, vagy nemzetisége, vagy akár az adott ország iránti szimpátia, nemzeti színekre festett arcú, kamerabarát hölgyek esetében pedig az is, hogy áll a fiúkon a mez. Az idei vb viszont lehetőséget kínál a Föld sorsáért felelősséget érző semleges drukkereknek is, hogy ökotudatos szurkolóként válasszanak. A döntőbe jutott harminckét ország válogatottjai közül kilenc ugyanis környezetbarát mezeket visel majd, amelyek újrahasznosított poliészterből készülnek. A gyártó szerint az ezt viselő játékosok kevésbé izzadnak, mivel szellőzési zónákat alakítottak ki a dresszeken, ahol kétszáz kis lyukon áramlik a levegő. A gyártáshoz egyébként tizenhárommillió pillepalackot használnak fel, tehát ennyivel kevesebb kerül a lerakókra. Ugyanakkor ezzel sem egyenlíthetik ki azt a környezetrombolást, amit azok a szerencsés embertársaink visznek végbe, akik a helyszínre utazva ipari menynyiségű kerozint durrantanak a levegőbe. Ebből is látszik, hogy nem egyszerű a környezet barátjaként viselkedni, rettenetes ellentmondásokat kellene feloldani percenként. A környezettudatos futballmezben játszó országok, Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Hollandia, Portugália, Szerbia, Szlovénia, Egyesült Államok, Új-Zéland között akad például néhány komoly szén-dioxid-kibocsátó is, de ez még hagyján. Azzal a mély lelkiismereti válsággal mi lesz, amibe azok kerülnek, akik szerint a Messi, meg a Tevez játsszák az igazi focit és esténként Santa Maradonához imádkoznak, hogy egyikük se tűnjön el egy rokonlátogatás után? A világgal egyensúlyban élni bonyolult feladat.
Olyan ez, mint amikor az ember először megörül, hogy a vécépapír már konkrétan nem papírból készül, így aztán fellélegezhetnek az esőerdők, de amikor a csőgörényes kolléga már harmadszor távozik elégedetten egy, a Nyolcadik utas: a Halál főszereplőjére emlékeztető rekvizitum felmutatása után, kissé elbizonytalanodik. Közben az erdőket meg már azért irtják, mert kell a termőterület a környezetbarát üzemanyagnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.