NATO-katonák Moszkvában

Nagyszabású katonai parádéval emlékeztek a második világháborúban győztes szövetséges hatalmak tegnap Moszkvában az utolsó világégés európai lezárultának 65. évfordulóján.

Hírösszefoglaló
2010. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyszíni tudósítások beszámolói szerint mintegy tízezer orosz gyalogos, valamint a FÁK-ba tömörült volt szovjetköztársaságok és a háborús szövetségesek képviseletében további csaknem ezer katona vonult fel a Vörös téren. A menetben így több NATO-tagállam, egykori szövetséges haderő egységei is megfordultak. A moszkvai évfordulón részt vett az amerikai hadsereg 2. zászlóaljának 18. ezrede, a franciákat a Normandia-Niemen osztag képviselte.
Lengyelországot a szárazföldi és légierő, valamint a flotta képviselte 75 fővel, Nagy-Britanniából az első zászlóalj walesi gárdistái vonultak fel.
Az orosz sajtó szerint csak a reprezentációt szolgáló moszkvai és további tizennyolc városban megtartott katonai parádén öszszesen százezer katona tisztelgett hősi halált halt egykori bajtársaik előtt. A haditechnikai felvonulást kilenc-kilenc veterán T–34–85-ös harckocsi és Szu–100-as páncélvadász harcjármű nyitotta meg.
*
A légi bemutatón 127 repülőgép alig 8 perc alatt húzott el a Vörös tér felett. A sort 10 Mi–8-as harci szállító helikopter nyitotta meg zászlókkal, mögöttük 6-6 Mi–24-es többcélú és Mi–28-as csapásmérő helikopter repült. Az MTI tudósítása szerint vadászgépek közül 12 MiG–29 SZMT és 11 Szu–25-M vadászgép húzott el a tér felett egy, az évforduló 65-ös számát formázó kötelékben. A Vörös téren pedig számtalan orosz páncélozott jármű haladt el a népes közönség előtt. Egy-egy felvezetővel Buk–2 M2 önjáró légvédelmi egységek, TOSZ–1 rakéta-sorozatvetők, RSZ30 Szmercs nehéz rakéta-sorozatvetők, SZ–400-as légvédelmi önjáró rakétaegységek, a Pancir rakétakomplexumok, az Iszkander rövid hatótávolságú, hadműveleti-harcászati kvázi-ballisztikus rakéták önjáró indítóállásai, és végül egy felvezetővel három Topol-M, 550 kilotonnás nukleáris tölteteket hordozó interkontinentális ballisztikus rakéták indítására szolgáló, először 1997-ben hadrendbe állított önjáró komplexum következett. Az ünnepségen számtalan külföldi kormány- és államfő vett részt, köztük Angela Merkel német kancellár, Viktor Janukovics ukrán és Viktor Lukasenko fehérorosz elnök. Jelen volt még Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő is. Nem volt viszont jelen Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia államfő, de a görög válság miatti egyeztetésekre hivatkozva Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is lemondta moszkvai útját. Érdekesség, hogy a brit közszolgálati BBC információi szerint Oroszország – eddig ismeretlen okból – visszautasította a brit Károly herceg részvételét. Gordon Brown pedig minden bizonynyal a választások utáni egyeztetések következtében maradt távol az eseménytől, és a múlt héten a brit parlamentbe jutott másik két párt, a győztes toryk és harmadik liberálisok vezetőivel, David Cameronnal és Nick Clegg-gel koszorúzott Londonban.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő még szombaton a Kreml falánál leleplezte a Katonai Dicsőség Városainak sztéléjét, amelyet a tegnapi események előfutárának is tekintettek. Medvegyev az események margóján egyébként a katyni mészárlásról lefolytatott bírósági eljárás iratainak újabb 67 kötetét adta át a győzelem napja ünnepségeire Moszkvába érkezett Bronislaw Komorowski lengyel ügyvezető elnöknek.
Barack Obama az évforduló kapcsán kiadott közleményében aláhúzta: Dmitrij Medvegyev elnök figyelemre méltó vezetői képességről tett tanúbizonyságot, amikor az elődök áldozata előtt tisztelgett, és ilyen őszintén beszélt az elemi emberi jogok és szabadságjogok elnyomásáról. Az amerikai elnök üdvözölte, hogy orosz kollégája bírálta a Sztálin által elkövetett bűnöket. Obama azt is megjegyezte, hogy Washingtonban tanulmányozzák és igen komolyan veszik az orosz elnök új európai biztonsági architektúra kiépítésére vonatkozó javaslatát. Az amerikai elnök arra is ígéretet tett, hogy fellép az Oroszország és a NATO közötti konzultációk rendszeresebbé tétele mellett, s hogy szerinte minden európai állam és NATO-tagállam érdekelt az Oroszországgal való szoros és kölcsönösen előnyös együttműködésben.


vezércikk a 7. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.