Össztűz a hibák miatt klímaügyben

Amszterdamban megkezdődött az ENSZ alá tartozó, klímaváltozással foglalkozó kormányközi szerv (IPCC) működésének felülvizsgálata, miután az elmúlt időszakban számtalan támadás érte, amiért 2007-es jelentésében állítólag jó pár hibát vétett az ember okozta globális felmelegedés hatásainak előrejelzésében.

Hírösszefoglaló
2010. 05. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felülvizsgálatot úgy számos kormány, mint az ENSZ is követelte, ám az IPCC egy kivétellel elutasítja a vádakat. Az egyetlen elismert tévedésük a Himalája gleccsereinek elolvadására vonatkozik: 2009 decembere óta már ők sem állítják, hogy 2035-re eltűnnének a jégfolyamok a világ legmagasabb hegységéből. Mint kiderült, jelentésüknek erre vonatkozó pontját tévesen vették át egy 1996-os tanulmányból, amely azt állította, hogy bő háromszáz év múlva, 2350-re a jelenlegi 500 ezer négyzetkilométerről 100 ezerre zsugorodhat az állandóan jég borította terület itt. A IPCC által kiadott dokumentum szerzői nem ismerték fel a banális hibát, s az megjelent a Nobel-díjas szervezet nevében.
Az IPCC tekintélyének természetesen nem használt a baki. A felülvizsgálati bizottságot a különböző nemzeti tudományos akadémiákat tömörítő Akadémiaközi Bizottság állította fel. Elsőnek az IPCC elnökét, Radzsendra Pacsaurit hallgatták meg, aki szerint az a legfőbb tanulság, hogy a szervezet egyszerűen nem volt felkészülve a hiba nyilvánosságra kerülését követő masszív támadássorozat kezelésére. A szakmai munka volumene – és ezzel a hibázási lehetőség – többszörösére nőtt a szervezet létrehozása óta. Míg az 1991 és ’95 közötti időszakban ötezer tanulmányt dolgoztak bele a jelentésbe, a soron következő, 2013–14-ben elkészülő kiadáshoz előreláthatólag hatvanezret néznek át.
Szemben a támadásokkal, az IPCC továbbra is helyénvalónak tartja a klímaváltozás miatt bekövetkező természeti katasztrófák okozta károk költségbecslését, amelyet sokan eltúlzottnak találnak. Márciusban a KPMG auditorcég tisztázta az összeférhetetlenségi vádak alól Pacsaurit, és nem talált pénzügyi szabálytalanságokat, a mostani vizsgálatnak pedig bevallottan nem ő áll a fókuszában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.