Pénzbüntetést szabhatnak ki életmentésért

Akár pénzbüntetéssel is sújthatják a csornai Szent Margit-kórházat, mert megmentette egy 88 éves férfi életét. Az intézmény nem fogadhat szívbetegeket, miután teljes munkaidőben foglalkoztatott szakorvos hiányában az ÁNTSZ felfüggesztette a kardiológiai  osztály működését. Az idős, életveszélyben lévő beteget Győrbe kellett volna szállítani, de a mentők megítélése szerint az úton meghalhatott volna, ezért Csornára vitték.

Hírösszefoglaló
2010. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 88 éves férfit a Csornától 30 kilométerre lévő Beledről vitte be a mentő a kórházba. Az előírás szerint Győrbe kellett volna szállítani, a rohamkocsiban azonban kritikusra fordult az állapota. A szívbeteg beledi Fábián Ferenc a Hír Televíziónak elmondta: „egy hete már éreztem, hogy valami nem stimmel, de azért azt nem gondoltam, hogy idáig jutok”. – Szerencsém volt – tette hozzá az idős férfi.
A beteget azonnal meg kellett műteni. Boga Attila, a csornai kórház igazgatója az esetről úgy fogalmazott: magas lázas állapottal kezdődött, ami szívkimerüléshez vezetett, ritmuszavar lépett fel, tüdővizenyő, légzési elégtelenség, súlyos, életveszélyes állapot volt, amit sürgősen meg kellett állítani.
A csornai kórház azonban büntetésre számíthat a beteg ellátásáért. Az ÁNTSZ egy hónapja ugyanis felfüggesztette a kardiológia működését, mert nincs elegendő főállású szakorvos az osztályon. Az intézményből a Gyurcsány– Bajnai-kormány idején a megszorítások miatt száz egészségügyi dolgozó távozott, a drasztikus leépítésekre az adósságállomány lefaragása miatt volt szükség.
A Rábaközben naponta átlagosan ötven szívinfarktusos esetet regisztrálnak. Mivel Kapuváron már korábban megszűnt az aktív ellátás, az ötvenezres kistérség betegeit is Csornára kellene szállítani. Április közepétől hivatalosan ez a lehetőség is megszűnt, a szívbetegeket azóta Győrbe vagy Mosonmagyaróvárra irányítják át, ami akár egyórás utazást is jelenthet az érintetteknek – hangzott el a Hír TV műsorában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.