Kétmillióan válthatnak az idén
Akár kétmillió autós is szolgáltatót válthat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésekor az idén az Uniqa Biztosító várakozásai szerint. A jövő évi biztosítások díjait már nem a köbcentiméterben megadott hengerűrtartalom, hanem a motor kilowattban meghatározott teljesítménye határozza meg. A korosabb autók biztosítási díja így csökkenhet, míg az új autóké emelkedik. A Magyar Biztosítók Szövetsége fontolgatja, hogy egy év halasztást kér a besorolás megváltoztatásával kapcsolatban. (MTI)
Elénk vágó lengyelek, szlovákok
Lényegesen hatékonyabb kereskedelemfejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a magyar vállalkozások lépést tudjanak tartani versenytársaikkal a külpiacon – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azután, hogy Kijevben tárgyalt. Parragh László elmondta, a magyar vállalkozások szempontjából aggodalomra ad okot, hogy állami segítséggel jelentősen növelték a szlovák és a lengyel vállalkozások exportjukat az ukrán piacon. (MTI)
Feljelentés a bankvezetők ellen
Másfél milliárd eurót követel viszsza a 2008 októberében állami felvásárlással megmentett izlandi nagybank, a Landsbanki egykori vezetőitől és részvényeseitől. A pénzintézet szanálási bizottsága feljelentést készített elő a volt vezetők és az elnök-vezérigazgató ellen, amit heteken belül benyújtanak a bíróságnak. (MTI)
XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!