Sorsidéző talált tárgyak

L Á T - H A T Á SKovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész nemcsak erdélyi, de magyarországi és nemzetközi kiállításokon is gyakran szerepel műveivel. A napokban több alkotással vesz részt a 41. pesterzsébeti tavaszi tárlaton, egyéni kiállítása a Ferencvárosi Pincetárlaton látható.

Kevesen ismerik nála jobban azt a tárgyi kultúrát és hagyományréteget, amelyet az erdélyi történelem, táj és az ember alkotott, beleértve nemcsak a régmúltat, hanem az elmúlt évtizedeket is, amikor Erdély is gyökeresen átalakult. Kiállításán nem a megszokott, bronzból viaszveszejtéses öntéssel vagy más nemes eljárással készített műveket látnak, hanem talált tárgyakból építkező alkotásokat, amelyek a mű elkészítése során átalakulnak, és az eredeti funkciójukból kiragadva művészi mondandó hordozóivá válnak. Művei félreérthetetlenül jelzik, hogy a kolozsvári egyetemen eredetileg mérnökként diplomázott művész világát milyen emberi-történelmi értékek inspirálják, példázzák. Egy 1992-es Kőrösi Csoma Sándor-pályázat adott számára erőt, hogy amatőrből hivatásos művésszé váljon: tizennyolc hivatásos művész előtt nyerte meg ezt a pályázatot – nem mulasztja el megjegyezni, hogy nem helyi zsűri ítélkezett.
Munkái jól példázzák, hogy Erdélyt ma is egyszerre jellemzi a paraszti tradíció, a hagyományos értékek továbbélése és az ipari társadalom ellentmondásokban nem szűkölködő formálódása. Szinte mindegyik művében ezt a kétféle réteget köti össze. Egymás mellé kerülnek a legkülönbözőbb falusi-paraszti munkákhoz tartozó anyagok, szerszámdarabok és azok a fémhulladékok, amelyeket az erdélyi városok lepusztult ipari üzemei környékén lehet még ma is találni. Ezekből részben a mérnöki szerkesztő szemlélet, részben az őt jellemző játékosság, felszabadultság és talán a kettő ötvözeteként mondható egyfajta székely ezermesterség fortélyaival rakja össze és formálja tovább.
Olykor egy-egy érzést, egy-egy tulajdonságot fogalmaz meg. Máskor emberi sorsok, találkozások, konfliktusok jelennek meg műveiben. A politika is jelen van szobraiban, természetesen utalások formájában. A talált, keresett, neki felajánlott, a barátoknál megpillantott fémdarabokat a vizuális logika által meghatározott módon építi egymás mellé hegesztéssel. Időnként átformálja a talált tárgyat, ebben is a hegesztőpisztoly segít, megolvad és átalakul a talált darab. A hegesztés, összeépítés mellett a felületet is megmunkálja savas kezeléssel. Némely művén kifejezetten finom átmeneteket képez ez a savas kezelés. Más műveit festéssel is formálja, egyelőre inkább arra hajlik, hogy megőrizze a fém természetes, vagy éppen a savas marás által megmunkált felületek hatását. Hogy mit látunk „bele” szobraiba, természetesen a nézőtől, szemlélőtől is függ, de a címek egyfajta sugallatot, elindítást jelenthetnek az asszociációsor számára, érzékeltetik, hogy abban a társadalomban dolgozott és él ma is Kovács Géza, amelyben mi is élünk Kelet-Közép-Európában. Méltóság és ármány, mondja az egyik műnek a címe, a másiké Gerincegyenesítő, a harmadiké a Megmaradás esélyei.