Megjelent egy hanglemez, a címe Dalok a mennyből – Tisztelgés az elhunyt rockcsillagok előtt. Milyen lehet ez a hanganyag? Elsősorban ugye végtelenül szomorú számvetés, összeírás, mert hányan elmentek, és nem épp a jöttmentek, hogy rögtön az elején Cseh Tamás (Füst a szemében) halhatatlan szellemét idézzük meg miheztartás végett. Szellemidézés, igen, az is lehet. Aztán felemelő is, hogy mennyi tehetséges embert adott ez a műfaj az országnak, mennyi nagy zenei pillanatot. És elgondolkodtató is. Önsorsrontás, csapdák, fatális véletlenek, amelyek persze nem léteznek, tragédiába torkolló közhelyek, sex and drugs, rock and roll. Retúrjegy a szellemvasútra, amely időutazásra indul fél évszázad (istenem, Antoine, milyen öreg vagy már, és te is, Désiré!) magyar történelmébe, kulturális zűrzavarába. Történelemkönyv tehát? Annak, aki végigélte, és egyelőre túlélte, megspórolt pszichoanalízis, záporoznak az emlékek, mint a lövedékek Han Solo lestrapált űrhajója körül, landolás az űrkocsmában, ahol furcsa arcok támasztják a pultot, és mérnek alkoholt. Nézzük, csak úgy, automatikusan, néha felriadva.
Hatvanas évek. Gyerek vagy még, de az utcabeli idősebb jampecek néha elvisznek, becsempésznek egy koncertre, talán mert van bőrlasztid, fűzős, Varga Zoli focizott még ilyennel. Halvány emlékek, valami hajó, a Syrius játszik, valami furcsa udvar a Duna-parton, ott meg a Kex. Mindenki megdöglik vagy lelép, énekeli később az URH. Orszáczky Jackie-t évtizedekkel később látod igazán színpadon, egy másik hajón, de megvan az Ördög álarcosbálja bakeliten, és tudsz Baronits Zsoltról is. Azt viszont már csak az idősebbektől hallod, hogy Bianki Iván a Kexből használt nálunk először kétnyakú gitárt, ha valakinek nem lett volna elég Baksa pörgése. És azt is, hogy a Metró együttesben Schöck Ottó az egyik oszlop. Az Illés kimarad, így aztán a Little Richard énekelt először Agárdon, a strandon hallod élőben (addig csak csillogó fekete lemezeken) a Fonográftól, de akkor már Pásztory Zoltán (Parizer) az NSZK-ban van, és a névadó sincs sehol. Illés Lajossal majd presbiterként találkozol Kisorosziban.
Hetvenes évek. Az LGT első három lemeze ronggyá hallgatva. Bitang a gitáros, Barta Tamásnak hívják. Aztán egy rövid újsághír, meghalt valahol Amerikában. Az Angyalok városa. Radics Béla. Rock and Roll Nigga, mint Hendrix. A róla szóló dokumentumfilmhez alig sikerült összekaparni néhány akcióarchívot, hangfelvétel se sok. Mégis ifjú szívekben él, szellemét a tűz nem égeté meg, legenda, egy angyalföldi konyhából diktálja a tempót, elképesztő őszseni, később Dénes Józsefben (Dönci) reinkarnálódik. Megjelenik a magyar poptörténet első dupla albuma, a Bergendy-zenekartól a Hétfő/7fő. A Bergendy nem keménykedik, de még nem is szalonzenekar, és benne egy rendkívül tehetséges muzsikus, Latzin Norbert. Elhalálozási szempontból is a P. Mobil a legveszélyesebb zenekar, de ezt akkor még nem tudjuk. Az ifjúsági parkban már nem kötelező a zakó és a nyakkendő, Rajnákék puhulnak, de hol van még a vége. A Mobil hetente kétszer játszik a Minivel, elemi erővel, össze sem lehet hasonlítani őket a Piramissal, ezért aztán nem is lesz lemezük, a rádió sem játssza őket. A dalokat mégis mindenki kívülről fújja, illetve üvölti a kitaszítottak dühével, a Honfoglalás reveláció, combosodik a magyarságtudat a küzdőtéren. MK–25-ös kazettás magnó, hosszú haj, farmer, Alföldi-papucs és bakancs, sorállás értük az Astoriánál. Később Bencsik Sándor (Samu) kizuhan egy ablakból, elmegy Cserháti Pisti is (Pokolba tart a vonat), majd jóval később Tunyogi Pétert gyászoljuk a bandából.
A nyolcvanas évek még mindig sapkában jönnek, de már azért, hogy eltöröljék a hetveneseket, bár még itt vannak az oroszok. Felbukkan a budapesti dzsungelből két káprázatos tehetség, Dénes József és Gasner János. Még hozzá sem érnek a gitárhoz, de már felismerni a játékukat. Új színeket, új érzéseket hoznak, tanítványok sorát hagyják maguk mögött. Tisztelet és alázat, magabiztosság és szárnyalás. Tanulás és tanítás, végtelen türelem. Mindkettejükkel volt szerencsém egy színpadon állni, univerzális tehetségek voltak, és a bulinak soha nem szakadt vége, folytatódott asztalnál, utcán, fejben végkimerülésig. Már ebben az évezredben, egy éven belül temettük őket. Előbb boldogan felfedezünk, aztán nekrológokat írunk, barátaim. Gas kedves csendessége és Dönci zakatolása. Dönci temetése mexikói jellegű őrületbe torkollt az elhunyt kívánsága szerint. A zene mindenkié. És elveszítjük sorban Daczi Zsoltot (Bikini), Fuchs Lacit (Hobo Blues Band) és Kovács Tamást (Tátrai Band).
Rájuk emlékezik a Dalok a mennyből című lemez tizenhat szerzeménnyel, a bónusz pedig méltó zárásként Cseh Tamás. Az anyag szerkesztője Vértes György (Tojás), aki évtizedeken keresztül fényképezte ihletetten és végtelen szeretettel a hazai mezőnyt. Az utóbbi években ugyan kevés dolog volt ezen a világon, amiben egyetértettünk volna (na jó, akkor most is kötözködöm egy kicsit, én Johnnyt, a Dunakanyar legjobb gitárosát [Bizottság] és Titok Nélküli Dixit bevettem volna az angyalok karába), de ahogy ő írta a lemez borítóján, lehet más az ízlésünk, de ez barátságokat nem szakíthat szét.
És hogy akkor mi is ez a lemez? Nézzük a szerkesztő üzenetét: tisztelet olyan srácok iránt, akik feltették valamire az életüket, és addig csinálták a rock and rollt, amíg életük véget nem ért. Ámen.
origo.hu
Az SZFE lázadásának öröksége és a „kegyetlen színház” hatása
