Szivardoboz

A titkosszolgálatok nem jönnek zavarba, ha régészeti feltárásokat, történeti kutatásokat kell végezniük. Eredményeik tudományos szempontból nem feltétlenül helytállóak, de biztos, hogy politikailag roppant meggyőzőek – különben sem ajánlatos vitatkozni velük. Erre példa a náci fővezér maradványainak sorsa.

A Szovjetunió diktatórikus titkosszolgálatának, a KGB-nek az iratanyagai és egyéb dokumentumai a jó hírű és demokratikus szellemiségű Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumába kerültek. Azaz maradtak a helyükön, csak a bejáraton cserélték le a feliratot, de így mindjárt más. Vlagyimir Hrisztoforov, az archívum vezetője nagy titkok tudója lehet, bár ezúttal csak egy kicsinyke rejtélyről – mondhatni, közismert tényről – lebbentette fel a fátylat. Hrisztoforov nyilvánosságra hozta, hogy 1970. április 4-én Jurij Andropov akkori KGB-elnök parancsára az Archívum fedőnevű titkos terv keretében megsemmisítették Adolf Hitler, Eva Braun, valamint a Goebbels család Magdeburgban elásott maradványait. Csak egy koponyatöredék és egy állkapocsdarab maradt meg, de azokat már jó ideje Oroszországban egy közelebbről meg nem nevezett helyen őrizték és feltehetően őrzik mindmáig. Andropov 1970. március 13-án írt feljegyzésben értesítette az SZKP központi bizottságát tervéről, amely a jelek szerint a magas grémium színe előtt is helyeslésre talált. A maradványokat a legszigorúbb konspiráció mellett exhumálták, Magdeburgtól 11 kilométernyire, Schönebeck térségében nyílt tűzön elégették, utána darabos szénnel együtt hamuvá zúzták, majd a Biderite folyóba szórták.
Az akciót az indokolta, hogy a magdeburgi területet, ahol a maradványokat elföldelték, a megszálló szovjet hadsereg átadta a német hatóságoknak. A szovjet vezetők aggódni kezdtek, hogy Hitler temetkezési helye kegyhellyé válhat, mert amíg szovjet katonai telephelyen volt, addig titokban tudták tartani, megakadályozhatták, hogy illetéktelenek a közelébe férkőzzenek, de a németek fennhatósága alatt bármi megtörténhetett. Legalábbis a szovjet vezetők rémálmaiban minden borzalom bekövetkezhetett, ezért is döntöttek úgy, a maradványokat nem hurcolják és temetgetik tovább, hanem megsemmisítik. A döntés megalapozott volt – véli Hrisztoforov –, hiszen léteznek olyanok is, akik változatlanul a fasiszta ideológia hívei, még Oroszországban is, és nem lett volna helyes alapot teremteni valamiféle kultusznak.
Vajon miért volt olyan sürgős eltemetni Hitler és Eva Braun maradványait, amikor nyilvánvalóan nem maradt belőlük semmi, csak egy állkapocsdarab és Éva Braun műanyag alsó foghídja? Viszont kié lehetett az a koponyatöredék, amelyet Hitler fogaival együtt őriznek, mikor és honnan kaparták elő, hiszen az ismert azonosítási eljárások során szó sem esett róla?
Hitler rettegett attól, hogy élve kerül az oroszok kezére, és Moszkvában majd „majomketrecben”, akár egy „panoptikumi figurát”, mutogathatják a tömegnek. De attól is félt, különösen Mussolini kivégzésének hallatán, hogy a holttestét meggyalázzák, ezért elhatározta, ha minden elvész, öngyilkos lesz, és a tetemét megsemmisítteti. A birodalmi kancellária alatt kialakított vezéri bunkerében biztonságban vészelte át Berlin bombázását és ostromát, ám a kitörés vagy szökés esélyei napról napra csökkentek. 1945. április 30-án már a kancellária közvetlen közeléből hallatszott a fegyverropogás, és csak órák kérdése volt, mikor foglalják el a bunkert is. Hitler a titkárnői és diétás nővére társaságában megebédelt – frissen elvett felesége nem vett részt az utolsó étkezésen –, majd sorra elbúcsúzott a tanácsterembe összehívott munkatársaitól és a szolgálatára kirendelt személyzettől. Később nejével a dolgozószobájába vonult, ahonnan délután fél négy tájban egy lövés hallatszott.
Goebbels kilencéves fia, Helmut lelkesen felkiáltott, hogy „telitalálat”, ezzel is jelezve, hogy ha hagyják felnőni, az apjához méltó náci vált volna belőle. Ottó Günsche, Hitler adjutánsa és Heinz Linge, az inasa talált rá a holttestekre. Eva Braunnal méreg végzett, pisztolya érintetlenül feküdt előtte az asztalon. Hitler nem érte be a kéksav nevű méreggel, pisztolylövéssel is segítette az elmúlást: hogy a halántékába vagy a szájába-e, arról ellentmondóak a tanúvallomások. Az is kétséges, hogy Hitler maga sütötte el a 7,65-ös Walther pisztolyt, ugyanis a kéksavkapszula elharapása után nem lett volna módja meghúzni a ravaszt. Döntő bizonyíték nincs rá, de sok érv szól amellett, hogy a lövést valaki más adta le. (Günsche a legvalószínűbb tettes.) Közismert volt Hitler vonzódása a mérgekhez. A kéksav annyira felkeltette érdeklődését, hogy egy nappal korábban kedvenc kutyáját, Blondit is megmérgeztette, egyrészt hogy lássa szenvedés nélkül kimúlni, másrészt a szer gyorsaságát és hatását tesztelte. Az is tény, hogy kezének remegése miatt Hitlernek kétségei voltak, képes-e egy lövéssel végezni magával, így elképzelhető, külső segítséget kért a lőfegyverrel való „öngyilkossághoz”.
A két holttestet pokrócba csavarták, felcipelték a bunker bejárata elé a kancellária kertjébe, lelocsolták benzinnel, s megpróbálták meggyújtani, de a folytonos belövésektől keletkezett légnyomás eloltotta a tüzet. Végül Linge, az inas készített fáklyát, és azzal gyújtották meg a tetemeket. Az első máglyán a testek nem égtek el teljesen, ezért újra lelocsolták benzinnel, és ismételten meggyújtották őket. Ennek eredményeként már hamuvá porladtak. Az SS-testőrség tagjai kapták a feladatot, hogy a maradványokat eltüntessék. A hamvakat beleszórták egy közeli gödörbe – abba, amelyikben előző nap Blondi kutyát kaparták el –, melyet aztán betemettek, majd egy deszkával simára döngölték a földet. Himmler 1938-ban úgy képzelte, hogy a Führer majdani síremléke Berlin központjában fog állni, 355 méter magas lesz és 1500 méter hosszú. Maga Hitler inkább gyermek- és ifjúkora kedvenc városában, Linzben képzelte el mauzóleumát, amelynek látványa uralkodik a városon. Ehhez képest bombatölcsérek, törmelékek és szeméthalmok között, egy kutyával közös gödörben, sebtében ledöngölt föld alatt nyert „nyughelyet”, amelyet néhány nap múlva máris megbolygattak.
A Goebbels család másnap, május 1-jén az esti órákban költözött át az árnyékvilágba. Elébb Magda Goebbels adott be mérget hat gyermekének, közülük csak a legidősebb, a tizenkét éves Helga tudhatta, mi vár rá, a testén talált zúzódások arra utalnak, hogy ellenállt, s csak erőszakkal kényszeríthették a méreg bevételére. A házaspár a bunkerből kilépve lett öngyilkos, de az egyik őr még több golyót lőtt mindkét testbe, hogy haláluk az elégetés előtt már bizonyos legyen. Goebbelséket is leöntötték benzinnel, s a hullákat felgyújtották, de a híres német alaposság ezúttal nem érvényesült. Ezekkel a holttestekkel senki nem törődött, így a maradványok szabad szemmel felismerhetők és könnyen azonosíthatók maradtak.
A kancellária épületét május 2-án délután foglalta el a Vörös Hadsereg. Egy osztag azt a speciális feladatot kapta, hogy Hitlert élve vagy halva, mindenképp kerítse elő. Nem akartak csalódást okozni, ezért maszkmester segítségével preparáltak egy hullát, elhelyezték a kancellária udvarán, majd 4-én reggel „véletlenül” rátaláltak. Szenzációként mutatták be a világsajtónak az öngyilkos Hitler szinte teljesen épen maradt holttestét. A preparátum sokakban gyanút keltett, ezért a bátor felfedezők kénytelenek voltak bevallani – no nem az igazat! Először azt, hogy Hitler egyik dublőre lehet, később már hamisítványról beszéltek, amellyel őket és az egész világot akarták félrevezetni, az aljas németek közben már dolgoztak egy újabb másolaton, de azt már nem merték a világ elé tárni, főleg azért, mert előző felsülésük hatására is a legképtelenebb hírek terjedtek Hitler szökéséről és tartózkodási helyéről.
Például Írországban látták nőnek öltözve, mások azt állították, Adilupus néven Madridban él. Május végén végre valódi szakértőkből álló társulat fésülte át a bunkert és a kancellária területét. A legfontosabb lelet elfért egy szivardobozban. Hitler fogsorának és Eva Braun műfogsorának néhány darabja mellett egy első osztályú vaskeresztet és az arany pártjelvény kitüntetést tartalmazta a fémdózni. Ennyi maradt a világhódító vezérből és a nagyságos asszonyból. A fogukat Fritz Echtmann fogtechnikus azonosította, akit mint fontos szemtanút a szovjet hatóságok azonnal biztonságba helyeztek a gulágon.
Hitler és Eva Braun maradványait a Szovjetunióba vitték: hogy mihez kezdtek velük, azt nem árulta el a KGB levéltárosa. A kancellária udvarán összegyűjtött többi maradványt faládákba rakták, majd a Szmers berlin-buchi részlegének területén elásták. (A Szmers a katonai kémelhárítás elnevezése volt. A kifejezés a Szmerty spionam! – Halál a kémekre! – jelmondatból származott. A Szmers-alakulatok a harcoló egységek mögött, biztonságban szimatolva, főleg a saját katonák közül vadászták le a „kémeket”.) A ládákat hamarosan kiszedték a földből, s előbb Finowba, majd Rathenowba szállították és földelték el. 1946. február 21-én vitték Magdeburgba, s ásták el az ottani Szmers-laktanya területén. 1970-ben megunták az állandó ásást és cipekedést, és az 1945 tavaszán már elhamvadt maradványokat újra elégették, majd a folyóba szórták.
Felhívnánk az illetékesek figyelmét: ha háborodott diktátorok kultuszának ily módon lehet elejét venni, akkor nem ártana Sztálin maradványaival is kezdeni valamit.