Hétfőn egy amerikai felderítő repülőgép megpróbálta megközelíteni azt a körzetet a Perzsa-öbölben, ahol az iráni haditengerészet hadgyakorlatot tart, de távozásra szólították fel – közölte az iráni hadsereg egyik parancsnoka, Ataollah Szalehi a Farsz félhivatalos hírügynökséggel. A Reuters idézte hír szerint az iráni légvédelem felszólítására a gép visszafordult. A gyakorlaton – amelyet a rendszerhű Forradalmi Gárda vízi egységei folytatnak – az Ománi-öböl közelében két új rakétatípust is teszteltek.
Az amerikaiak érdeklődése érthető: mint Robert Gates védelmi miniszter nemrégiben rámutatott, Teherán az utóbbi időben védelmi és támadó fegyverek egész tárházával intéz kihívást a térségbeli amerikai haditengerészeti jelenlét ellen. Ez konkrétan annyit tesz, hogy Irán a lehetséges összes külső forrásból, például Kínából és Oroszországból, illetve magas szintre fejlesztett hazai képességeivel igyekszik olyan technológiákat csatasorba állítani, amelyek jórészt ismeretlenek az amerikai hírszerzés előtt. Ha jóval elmaradottabbak is, mint az amerikai haditechnika, ezek az egzotikus eszközök és rendszerek éppen ismeretlenségük folytán csúnya meglepetéseket tartogatnak a támadóknak, ha az Egyesült Államok vagy Izrael úgy dönt, hogy megelőző csapást mér az országra.
Mivel a folyamatban lévő iraki és afganisztáni műveletek támogatására jelentős amerikai flottakötelékek hajóznak a Perzsa-öböl, az Arab-tenger, illetve az Indiai-óceán vizein, az irániak pedig jogszerűen őrzik hazájuk partjait, a találkozások rutinszerűek és javarészt önmérsékletet, mindkét fél részéről professzionalizmust tükröznek. Áprilisban például egy iráni Fokker F–27-es járőrgép alig egy kilométerre megközelítette az amerikai Eisenhower repülőgép-hordozót, ám mindkét fél betartotta a nemzetközi jogban foglalt szabályokat. Az esetben az volt a szokatlan – és ez rávilágít Teherán képességeinek erősödésére –, hogy szokatlan helyen, több száz kilométerre a szárazföldtől történt, ahol korábban csak ritkán operáltak az irániak.
A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!