Variációk ellenzékalakításra

Észrevették-e, hogy az MSZP nem ismeri el még most sem, hogy tragikusan szerepelt a választásokon? Csak a Fidesz szavazatait sokallják, és rémüldöznek a Jobbikkal karöltve a kétharmados „túlhatalmon”, kétségbe vonva a népfelség elvét, a többségi demokrácia alapértékeit. Egyszerűen elhagyta őket a maradék politikai valóságérzékelésük és veszélyérzetük.

Éppen négy esztendeje történt, hogy a sajtó úgy tett, mintha csupán ellenzékalakítási tárgyalásokra készülne az ország, nem pedig kormányalakításra. Azóta tudjuk: Gyurcsány Ferenc és társai ezt a médiaszélcsendet használták ki arra, hogy az államháztartás borzalmas állapotáról ne essék szó. A sűrű hallgatás, bujkálás időszaka leplezte az őszödi beszédhez vezető szégyenletes kormányzati folyamatokat, a hazugságok osztódással szaporodását.
Ami akkor több mint furcsa volt, az a mai helyzetben már csak politikai pikantériájánál fogva is indokolt. Mert nagy kérdés, milyen lesz az a parlamenti kisebbség, amely számbeli súlytalanságánál fogva sokkal kevesebb vizet fog zavarni, mint az előző két választás után előálló, a kormányoldallal majdnem azonos erőt felmutató ellenzék. Két csalódott társulat és egy meglepetéscsapat osztozik a helyeken az MSZP, a Jobbik és az LMP személyében, azaz pártjában. Páratlan politikai csemege lesz, amikor az MSZP a Jobbikkal egyes kérdésekben kénytelen lesz együttműködni. Merthogy rákényszerülnek valamilyen formában, arra fogadni lehet. Ezt valószínűsíti, hogy mindkét, szélsőségekre fogékony tömörülés hasonló demagógiával támadja a Fidesz–KDNP-t. Ugyanúgy a polgári szövetség kétharmadának állítólagos veszélyei miatt riadóztatnak, és a kormány ígéreteinek szigorú betartatására készülnek. A csapatmunka nyitányaként is értékelhetjük, hogy Karsai József MSZP-s képviselőjelöltet a területi választási bizottságban a radikálisok delegáltja vette védelmébe, amikor kiderült, hogy – sok párttársához hasonlóan ő is – a választók megtévesztésével próbál voksokat verbuválni. Ha majd egymás mellett foglal helyet a Jobbik és az MSZP a parlamenti patkóban, már vizuálisan is ínyencségszámba mehet egy-egy plenáris ülés megtekintése. Felettébb érdekes lenne, ha a húszszázalékos házszabályi küszöb miatt az MSZP és a Jobbik kénytelen lenne közösen kisebbségi véleményt megfogalmazni, esetleg közös köztársaságielnök-jelöltet állítani, vagy együttesen kezdeményezni vitanapot, az ORTT-ben való közös fellépésről nem is beszélve. Hogy túlzottan pikírtek vagyunk, hideg és meleg vegyülését prognosztizáljuk minden ok nélkül? Szó sincsen róla, a reálpolitikai, gyakorlati megfontolások szólnak emellett. Hiszen amennyiben nem csak a tömegét vesztett, mégis az ordító egér komikus szerepét akarják eljátszani a hangzatos Fidesz-ellenes retorikával operáló alakulatok, el kell érniük: ha nem is az égig, de a közvéleményig elhatoljon a hangjuk, még a beharangozott vágyakhoz (Jobbik), illetve a korábbi jelenléthez (MSZP) képest incifinci parlamenti számarány birtokában is.
Ne feledjük, a radikálisok elnöke kétharmadot emlegetett saját sanszaik toplistáján. Azt meg végképp ne hagyjuk elsikkadni, hogy a szocialisták valamikori frakciójuk egyharmadánál is kevesebb mandátummal szerénykednek az ülésteremben. Ha jól haladnak az önszalámizásban, előbb-utóbb megérhetjük, hogy azért nem lehet frakciószakadással kalkulálni náluk, mert olyan miniatűr lesz a képviselőcsoport, amely már nehezen darabolható tovább. Régi kedvenc csatlósuk, Dávid Ibolya immár a parlamenten kívülről praktikus jó tanácsokkal siethet a segítségükre. Az övénél nagyobb tapasztalatokra senki sem tehetett szert a mégoly parányi frakciók további felszeletelésében, egészen a teljes megsemmisülésig. És van még egy személy, aki megjósolhatóan elévülhetetlen érdemeket szerezhet az országgyűlési jelenlét hatékony redukcióját illetően. Ez nem más, mint a bukott kormányfő, Gyurcsány Ferenc.
Na mármost, Gyurcsány úgy oldja meg a problémákat, hogy minél buzgóbban lát neki a dolognak, annál több és több lesz a baj. A hírek szerint az Apró-villa urát máris hithű MSZP-szervezetek követelik vissza a pártvezetésbe, s még kilépésüket is kilátásba helyezik arra az esetre, ha kezdeményezésük süket fülekre találna. Isten óvjon attól minket, hogy prejudikáljunk, de egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha a szocialista mágnás vezette volna a kérelmező kezeket. Gyurcsány „Frank” – ahogy ő külhonban nevezni szokta magát – mindenesetre elemében van, nyilatkozik, blogoz, tervez, megmondja a frankót, mi a teendő, s kik a hibásak a párton belül és kívül e széles föld felett. Pedig egyvalamit tényleg megtehetne: elmondhatná még egyszer azt a beismerő őszödi beszédet. Csakhogy most nyilvánosan. Mert most aztán tényleg és visszavonhatatlanul elk…ták. Nemcsak a kormányzást, a gazdaságot, de magukat és pártjukat is, Dugovics Tituszként magukkal rántva az egész baloldalt. Sok jóval nem kecsegtethetjük Lendvai Ildikóékat. Gyurcsányt fogtak, de nem ereszt. Nem lesz egyszerű megszabadulniuk az önjelölt Führertől. Ő ugyanis küldetéstudatos emberként zseninek és valóságos messiásnak tartja magát. Nagy valószínűséggel erre ment rá az egész pártja. A jelek szerint úgy gondolja, még nem fejezte be a munkát, így akár a párt- és frakciószakadással is szembe kell néznie a Mesterházy– Lendvai tandemnek. Érezhető: az MSZP lebegtetett lemondású vezetése semmit és semmin sem akar változtatni.
Ugyanazokat a képtelen, hamis vádakat hangoztatják, mint eddig. S ez a csökönyösség még a fő Rontópál Gyurcsány és hívei nélkül is elég gondot okoz majd számukra. A volt MSZP-elnök-miniszterelnök ugyanis azzal aratta pártjában a babérokat, hogy visszaadta az önbizalmukat, leszámolt a belső lelkiismeret-furdalásokkal, és felmelegítette azt a régi bolsevik axiómát, hogy a pártnak mindig igaza van. A másik belső sztálinista alapelvet szintén előásta a lomtárból, amely úgy szól: szabad, sőt érdem csalni, lopni, hazudni a kommunizmusért. Ami akkor az ő szempontjukból önbizalom-növelő volt, az most gátja a megújulásnak. Hisz hogyan újuljon meg egy párt, amely semmilyen hibát nem követett el, és visszamenőlegesen is mindig igaza volt? Úgy beléjük ivódott, mint dohányfüst a kanapéba az a leninista vezérelv is, hogy a párt nem osztja meg a hatalmát senkivel sem. De miként lehet ezt az irányvonalat követni a bukás után úgy, hogy összetöpörödtek, s még a költségvetési támogatásuk is évi 953 millióról mintegy 500 millióra csökkent?
Ezért aztán marad a politikai handabandázás és vagdalkozás, ami beváltan tette taccsra az utódpártot. Észrevették-e, hogy az MSZP nem ismeri el még most sem, hogy tragikusan szerepelt a választásokon? Csak a Fidesz szavazatait sokallják, és rémüldöznek a Jobbikkal karöltve a kétharmados „túlhatalmon”, kétségbe vonva a népfelség elvét, a többségi demokrácia alapértékeit. Egyszerűen elhagyta őket a maradék politikai valóságérzékelésük és veszélyérzetük. Talány, honnan veszik, hogy az eddigiekhez képest szűk harmadára zsugorodott frakciójuk működhet szakpolitikusok nélkül. Mert el ne felejtődjön: a nagy nyomulásban csak karrierpolitikusok kerültek be a T. Házba, akik a szakértői stáb állandó pesztrálása nélkül legfeljebb a parlament ódon folyosóin és büféjében tudnak eligazodni, a jogszabályokban már bajosan.
És mi lesz velük klientúra nélkül? Hogy fognak szakértőket laszszózni, amikor mindenki menekül tőlük, akár a Titanicról? Azt pedig, aki mégis kitartana mellettük, önkormányzati posztok, költségvetési pénzcsapok nélkül nemigen tudják mivel megtartani. Az álbaloldal soha nem kapott erős figyelmeztetést, pláne pofont, hogy amit művelnek, az tarthatatlan. Hiába, a postás mindig kétszer csenget. Nagyon úgy néz ki: ezzel a másodikkal az MSZP-nek is csengettek. Hacsak ki nem nevezik Tóth József újraválasztott angyalföldi képviselőt a párt elnökévé, aki jelen állás szerint egy szem vitathatatlanul sikeres káderük.