A Fidesz és a gazdagok

A középosztály megroggyant, tartalékait felélte. Pedig a válságból nem az inaktívak húzzák ki az országot, hanem az MSZP részéről üldözött középosztály, és az is nyilvánvaló, hogy alapvetően nem az adóval van a baj.
A baj a szégyenletesen alacsony bérekkel van

Gyurcsány Ferenc, akinek blogját a magyar sajtó emblematikus forrásává tolta fel, az Orbán-kormány 29 pontjának tanulmányozása után kijelentette, hogy üdvözli a Fideszt, a gazdagok barátját. Ha valakiről az ország lakossága előtt nem kell bizonyítani, hogy gazdag, akkor az Gyurcsány Ferenc, ha pedig így van, akkor Orbán a barátja, Gyurcsánynak pedig Orbán a barátja? Valamint a Fidesz az MSZP milliomosainak barátja? Hát ezért kár volt választást nyerni. A másik lehetőség, hogy ebből egyetlen szó sem igaz. Szokásos látványhazugság, egyenest bele a jónép arcába. A Magyar Szocialista Párt megtalálta a hangját, és azt az egyetlen jelszót, amivel aljasul egymásnak tudja uszítani az embereket.
A Fidesz a gazdagoknak kedvez. A Fidesz a szegényektől elvesz, hogy odaadja a gazdagoknak. A Fidesz a középosztályt pénzeli, és a szegényeket sorsukra hagyja. A nyolcéves hazugságdömping, átverés, rablás és kifosztás, szédítés és elkendőzés után szinte biztos volt, hogy az MSZP kifogy összes ászából. Aki annyira hívő, hogy nem lehet megingatni, annak elég belenézni a televíziók aktuális híradóiba: botrány, házkutatás, sikkasztások és bilincs. Gondolnánk, ebből sehogyan sem lehet kijönni. Hát tévedtünk, egy hétig volt némi zavar és áldott csend a frakció soraiban, mostanra viszont Mesterházy Attilával az élen egy vuvuzela erejével trombitálják tele a nyilvánosságot azzal, hogy Orbán Viktor a gazdagok barátja. Jó kis duma, nem tudom, ki az MSZP kommunikációs tanácsadója, de le a kalappal előtte. Egyszerű, primitív, hazug, lényegre törő és ütős üzenet. Gondolkodást nem igényel, bekapod, mint a robbanócukrot, és egy perc múltán elönti a szádat az édes íz. Hát persze, a rohadt fideszes gazdagok, és mi szegények, hogy ez nem jutott az eszünkbe, megvan a megoldás. A csekély értelműeknek az, hogy a középosztály nem mond semmit, de hogy azok a szegények, akiktől Orbán elsíbolja a minimálbérüket, a nyugdíjukat, a matracba varrt pénzecskéjüket, azonnal megértik az ördögi tervet.
Gazdag: anyagi javakban bővelkedő vagyonos, az anyagi javak nagy bősége. Szegény: anyagi javakban szűkölködő, akinek nincs vagyona, hozománya, vagy örökségre való kilátása. (Magyar értelmező kéziszótár.) Ezzel nem lettünk okosabbak. Most az a kérdés, hogy Magyarországon melyik az a réteg, amelyik az anyagi javak nagy bőségében leledzik. Egyszóval, kik a gazdagok? Ez az egész furcsa indulat ugyanis az egykulcsos jövedelemadó bevezetésének kiáltásba helyezésével lobbant fel. Ahogy a miniszterelnök kiejtette száján a tervezetet, Gyurcsány a gazdagok új barátjának nevezte, Lendvai a szegények megrablójának, az LMP Bokros Lajos szellemét vélte benne felfedezni, Kóka János meg az utóbbi húsz év legbátrabb lépésének nevezte. Mesterházy Attila gyorsan kiszámolta, mennyit fog adózni, és rájött, hogy mérhetetlen gazdag, nosza, hajrá népnyúzó, hazug Fidesz! Idő kellene ahhoz, hogy okosan és hatékonyan elmagyarázza a kormányzat, az egykulcsos adó bevezetése némiképpen az IMF kényszere alatt született, de nem igaz, hogy hátrányos helyzetbe hozza az embereket. A 16 százalékos adókulcs másfél millió embert vonhat be az adózásba, hogy az összes zsebbe kiegészített fizetéssel alkalmazott dolgozót megérje bejelenteni. A vállalkozókat nem kergeti csődbe a szemérmetlenül magas adóprés, amiből mindenki úgy menekült, ahogy tudott. A megmaradó pénzből lehet új munkahelyeket teremteni, vagy életben tartani a vállalkozást. Vagy csak egyszerűen megérje adózni.
Ez az új filozófia az egyik legfontosabb szempontja. Természetesen a reakció nem maradt el, minden sikertelen közgazdász Békesitől Lengyelig nekirohantak a sajtóban és nem volt az a gúnyos jóslat, amit nem festettek fel a falra, Orbánt téve felelőssé a fondorlatos kalandorságért. Mindezt olyanoktól, akik az elmúlt húsz év alatt egyetlen téglát sem tettek hozzá a magyar gazdaság felvirágoztatásához, ellenben ötleteikkel komoly károkat okoztak. Legalább néha hallgatnának, vagy gyakorolnák az unalomig fújt toleranciájukat. Azonnal megjelentek a hivatásos fanyalgók, akik azon hervadoztak, hogy a szomszédjuk eddig 33 százalékot adózott, de most csak 16-ot fog. Égbekiáltó gazság. Amikor a magas adót fizette, az nem izgatta őket. Megy a kavarás a minimálbér megadóztatása körül, az senkit sem zavar, hogy a zsebbe kapott kiegészítéssel nyílt adócsalást valósítunk meg. Az a csekély hányad, akik valódi minimálbéren vannak, azoknak megígérték, nem fognak veszíteni.
De nézzük meg közelebbről az MSZP arcátlankodását a szegények és gazdagok tekintetében. A szegénység nem korunk terméke, csak Kádár alatt nem lehetett kiejteni a szót, helyette halmozottan hátrányos helyzetűek vagy peremfeltételek között élők léteztek. Ki a szegény? Az a szegény, aki minimális életfeltételeit sem tudja fedezni: minden számlával elmaradásban van, jövedelme maradéka pedig az étkezésre megy el, de van lakása, ha más nem, egy lakótelepi. A tudományos megállapítás a különbségeket méri a legfelső és a legalsó osztályok között. Maradjunk annyiban, hogy aki feléli a jövedelmét, ami a létfenntartásra sem elég, az szegény. Viszont ritkán adózik. Ki a gazdag? Hát nagy a meglepetés, mert az MSZP szerint a bruttó 230-250 ezer forintos fizetés a gazdagok kiváltsága, mert az adóval nyernek 5000 forintot. Hűha. Egy háromtagú családnak 230 bruttó, ami nem több, mint 150 ezer nettó fizetés, mire elég? Mondjuk semmire, de annyira talán, ha hozzájön a feleség nettó 100 ezer forintja, akkor nem halnak éhen hónap végén. Szálljunk már le a földre. Óriási kiadás a rezsiköltség (egy 80 négyzetméteres lakás fenntartása elérheti a 100 ezer forintot), óriási kiadás a lakástörlesztés, és ezek kötelező jellegűek. Számoljunk úgy, hogy ez már nincs is benn a fizetésben, tehát a maradékból kellene étkezni, gyereket vagy gyerekeket nevelni, ruházkodni, szórakozni, tanulni, utazni, nyaralni, nagyobb beruházásokat eszközölni, illetve félretenni. Ami annyira nem megy, hogy egy vizsgálat szerint az úgynevezett középosztályt ezermilliárd forinttól szabadította meg a válság. Felbontották a takarékkönyveket, a nyugdíj-előtakarékosságit, a biztosításokat, kötvényeket váltottak be, részvényeket adtak el. Erről miért hallgat az MSZP? Máskor nagyon tudják, ki mennyit huzigál ki az emberek zsebéből!
A középosztály megroggyant, tartalékait felélte. Pedig a válságból nem az inaktívak húzzák ki az országot, hanem az MSZP részéről üldözött középosztály, és az is nyilvánvaló, hogy alapvetően nem az adóval van a baj. A baj a szégyenletesen alacsony bérekkel, a munkavállalók munkájának ellenértékével van. Merő hazugság, hogy a mi béreink magasak. Ezekből a pénzekből sem családot eltartani, sem civilizált európai módjára élni nem lehet. A magyarországi fizetésekből részben vegetálni, túlélni, részben egyfajta igénytelenséggel lehet kijönni. Ki csinált Magyarországból gulyásevők barakkját? Ötvenévnyi fosztogatás, rablás, rabszolgatartás és szipolyozás után az utódpárt megszólal, és annyi a mondanivalója, hogy aki nem köménymaglevest eszik a hónap végén, az gazdag. Mondják ezt a KISZ-es milliárdosok, az MSZP felülfizetett sajtó- és médiamunkásai, megtollasodott képviselők, pénzes szakszervezetisek, igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagok, szakértők, tanácsadók, alibi állásban ücsörgők, offshore-törzstagok.
Ők a szegények igazi barátai.