Hazudni rendületlenül

Tegnap este a budai Menta Terasz étteremben vetítették le Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmjét az 1956 utáni megtorlásokról és annak egyik, ma még élő felelőséről, Biszku Béla egykori belügyminiszterről. A vetítés előtt néhány órával Biszku Béla lányai megnézték a filmet, és hozzájárultak a bemutatásához. Korábban a dokumentumfilm díszbemutatóját az Uránia filmszínházban rendezték volna, amit a család személyi jogi perrel fenyegetőzve megakadályozott.

Hitler házi építésze, a Harmadik Birodalom fegyverkezési minisztere, Albert Speer volt az egyetlen a nürnbergi per vádlottjai között, aki megbánást tanúsított. Igaz, módjával, évtizedeken keresztül állította, hogy fogalma sem volt a népirtásokról. Egy újságíró-történész, a magyar származású Gitta Sereny felkereste őt az otthonában, több interjút készített vele. A hosszú beszélgetések végén Speer már nem mutatta magát teljesen tudatlannak. A beszélgetésekből könyv született, a címe sokat mondó: Albert Speer küzdelme az igazsággal.
Filmben hollywoodi elvárás, az életben igazságszerető óhaj, hogy a bűnös ismerje el bűnösségét, őszintén bánja meg tetteit, és kövesse meg azokat, akik ellen vétett. Biszku Béla 1957 és 1961 között nem építésügyi, hanem belügyminiszter volt, Nezvál Ferenc igazságügy-miniszterrel együtt felelősség terheli a forradalom utáni megtorlásokért. Direktíváiknak köszönhető, hogy 1956 után több embert végeztek ki, mint 1848, 1919 és 1945 után összesen, és lehetett arra példa, hogy akit a bíróság első fokon egy év börtönre ítélt, másodfokon a bitófa alá küldött. „Akik politikai vezető szerepet töltöttek be és fölbujtók voltak, szigorúbban kell elővenni, mint azokat, akik tevékenységük kapcsán belesodródtak ezekbe az eseményekbe” – így Biszku egy jegyzőkönyv tanúsága szerint. A sortűzperek után érdekesen cseng e mondat, igaz, már húsz évvel elszalasztottuk a történelmi pillanatot, hogy a fő felelősök a bíróság elé kerüljenek.
A Mandiner blog két újságírója nem is e szándékkal kereste fel Biszku Bélát, aki a rendszerváltás óta kerüli a nyilvánosságot, de legfőképp a valósággal való szembesülés lehetőségét. A túlélőket, történészeket, politikust és pszichológust is megszólaltató dokumentumfilm rendezői azt a lehetőséget adták meg neki, hogy kilépjen a konfabuláció ördögi köréből. Szülőfalujában, Márokpapiban falugyűlést rendeztek neki, és lakásán is többször faggatták kamera előtt a megtorlásokban betöltött szerepéről. Ám itt is, ott is sokszor szóról szóra ugyanazokkal, a felelősséget önmagától elhárító mondókákkal állt elő a látszólag épelméjű, nem szociopata Biszku, aki nyolcvankilenc évesen ma sem kérne senkitől bocsánatot és aki szerint Nagy Imre megérdemelte a sorsát. Ahogy a többi mártír is.
Bitófa, dróttal átkötött csuklók és bokák, arccal lefelé elkaparva a földbe.
(Bűn és büntetlenség, magyar dokumentumfilm, 67 perc. Rendezte Novák Tamás és Skrabski Fruzsina.)