Annyi történt, hogy sikerült megtéveszteni a nemzetben gondolkodó szavazók egy részét, akiknek valahogy nem szúrt szemet, hogy kikkel kerültek egy táborba, hogy a nemzeti gondolkodás, a nemzeti érdekérvényesítés, a nemzeti büszkeség esküdt ellenségeivel, a Szent Korona és a Szent Jobb gyalázói­val, a keresztény Magyarországot „kettéhugyozni” akarókkal kerültek egy táborba. Egy olyan táborba, amely nem is álmodhatott volna győzelemről, ha nem kapott volna hátszelet a nemzetek és nemzetállamok eltüntetésére nyíltan törekvő Soros-hálózattól, az uniós mainstreamtől és annak médiavilágától.

De egy politikai szerveződés (szántszándékkal nem a párt kifejezést használom) hovatartozását nem az határozza meg, hogy kik milyen hiú reményekkel szavaznak rá, hanem, hogy valójában mit képvisel. Azt pedig egyelőre a médiamegnyilatkozásokból és az eddigi káderpolitikából olvashatjuk ki.

A nemzeti oldal szóösszetétel használatának van egy hatékonyság-központú és egy elvi megközelítése. Ami az elsőt illeti, az sem ördögtől való, a nyelvpolitika, a szavak asszociatív erejére való alapozás a politika szerves része, amelyet mindenki alkalmaz. Botka László nyilatkozta valamikor, hogy azért kell a másik oldalt lefasisztázni, mert motiválja és egyben tartja a saját tábort.

Kell a nemzetárulózás meg a kommunistázás, mondhatnánk mutatis mutandis, amennyiben a kérdést kommunikációtechnikai dimenzióra szorítjuk. De miért tennénk, amikor mi megmaradhatunk szigorúan az értékelvi, valósághű megközelítés mellett? Ennek jegyében a nemzetárulózás indokolt lehet extrém esetekben, lásd például Kollár Kinga őszinte vallomását, aminek úgy lehet a lényegét összefoglalni, hogy minél rosszabb az országnak és a szavazóknak, annál jobb a Tisza Pártnak, vagy itt van ugye frissen Panyi Szabolcs vegytiszta esete. Nem lenne ugyanakkor szerencsés ezt a jelzőt elkoptatni, mert veszít a súlyából. A kommunistázással más a helyzet, ezek már akkor sem voltak kommunisták, amikor még annak nevezték magukat. Pszichológiai hadviselésnek elmegy, de ha önmagunkat komolyan vesszük, akkor kevésbé.

A nemzeti oldal kifejezés használatának szükségességéhez viszont aligha férhet kétség. S nemcsak azért, mert méltán beleivódott a táborunk önképébe, hanem azért is, mert messzemenően leírja a valóságot, deskrip­tív ereje van.

Az SZDSZ hatalmas kanyart írt le a harsány antikommunizmustól az MSZP-vel való közös kormányzásig, s talán még a párt egykori tagjai is egyetértenek abban, hogy az ünneplő, békés tömeg kardlapoztatásáért, szemek kilövetéséért, százak rituális megkínzásáért, a szadista, szándékos csonttörésekért felelős Gergényi Péter kitüntetése volt az erkölcsi mélypont. E dicstelen pályaív teljes ideje alatt egyvalamiben volt ez a párt következetes: a magyar érdekek és értékek elutasításában.

Első számú szellemi örökösét, a DK-t idén érte utol a végzet. Ünneplésre a Tisza Párt győzelme kapcsán nincs ok, de öröm az ürömben, hogy a legnagyobb magyarok egyikét, Wass Albertet végvonaglásában is gyalázó politikai képződményt egy Wass Albertet előszeretettel idéző pártelnök küldte a politika szemétdombjára. (Idén végre érettségi tétel volt az erdélyi írófejedelem munkássága. Egymás között szólva a Kard és kasza című nagyívű Wass-regény elolvasását az érettségi oklevél megszerzésének előtételévé kellene tenni.)

Közösségi média kommentcsatáiban előjön újra meg újra az a felvetés, hogy ha az egyik oldal nemzetinek kiáltja ki magát, akkor a másikat kirekeszti a nemzetből. Holott erről szó sincs. Az is a nemzet része, aki a globalista-kozmopolita erőket támogatja, csak ne akarja elismertetni magát nemzetinek, ha egyszer nem az. A nemzeti oldalhoz azok tartoznak, akik a nemzeti érdek érvényre juttatását tartják az elsődlegesnek a politikai arénában.

Nehéz elképzelni a választói akarat által miniszterelnöki székbe katapultált narcisztikus pojácát, amint emberpróbáló dilemmahelyzetben a nemzetérdek mellett dönt, például az uniós vezetés már be is indult zsarolásának való nemzetelvű ellenállás és a hatalmon maradás közül az előbbit választja.

De ne legyen igazam!

Egy ország szeretne pozitívan csalódni a Tisza Párt vezetőjében.