Megkezdte a takarítást az új kuratórium

Átvilágítják a hazai filmfinanszírozásban főszerepet betöltő Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) szervezetét, gazdálkodását, szerződéseit, megvizsgálják a hitelállományát – jelentette be április végén a közalapítvány új kuratóriuma. Az átvilágítás lezárult. Az MMK elnöke, Kőrösi Zoltán szerint hamarosan meg fogják nevezni a felelősöket, akik miatt a közalapítvány több milliárd forint hitelállományt halmozott fel.

Az MMK új kuratóriumának több tagja a korábbi kuratóriumban is bent volt, a menedzsment változatlan. Ők nem tudtak volna kellő felvilágosítást adni a közalapítvány helyzetéről?
– Normál ügymenetben egy kuratórium azokra az adatokra tud támaszkodni, amelyeket az apparátus elébe tár. Ha egy cég, akár közalapítvány élén változás történik, akkor az új vezetés nyilván szeretne tisztába jönni azzal, mi az, amit átvesz, s mi az, amit a szekrényekben talál. Ez nemcsak a jelen időre, hanem az idáig vezető folyamatok megismerésére is vonatkozik. Elkerülhetetlen volt, hogy egy jogi, szervezeti és gazdasági átvilágítást hajtsunk végre. Ráadásul a közalapítvány működésével, állapotával, gazdasági helyzetével kapcsolatban nagyon sok városi legenda keringett, ami arra utalt, hogy a közalapítvány működése nem volt eléggé átlátható. Az eddigi tapasztalataink alapján kijelenthetem: jól tettük, amikor az átvilágítás mellett döntöttünk. Új és hatékony szervezetet, európai közalapítványt fogunk létrehozni, a menedzsmentre nézve is le fogjuk vonni az átvilágítás tanuságait.
– Az auditálást milyen cégek végezeték?
– Kizárólag külsős cégek, másként nem lett volna lehetséges rálátni a belső működésre, folyamatokra. Mind a gazdasági, mind a jogi, mind a szervezeti átvilágításra versenyeztetés után választottunk ki professzionális cégeket.
– Április végén mutatkozott be a közalapítvány új kuratóriuma. Akkor már lehetett tudni, hogy a közalapítvány az elmúlt években többmilliárdos túlköltekezést produkált. Az átvilágítás kitér arra, hogy ez kinek a felelőssége?
– Az auditokról még nem beszélhetek. Az auditáló cégek leadták a jelentésüket, ilyenkor joga van az ellenőrző bizottságnak és az apparátusnak is a véleményezésre. Ezek ötvözésével jön létre a végső, hivatalos auditállapot, amit természetesen nyilvánosságra hozunk. Részeredményeket már tudunk: ezek egyáltalán nem lelkesítők. Megengedhetetlenül magas a banki elkötelezettségi állomány, célszerűtlenek a belső munkafolyamatok, elmaszatoltak a felelősségi viszonyok. Igaz, amikor arról beszélünk, hogy a közalapítvány rossz gazdasági helyzetben van, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elmúlt nyolc év kormányainak két olyan húzását sem, amelyek radikálisan és rosszul befolyásolták a magyar film és a mozgókép közalapítvány sorsát. Amikor hivatalba lépett, Medgyessy Péter nyilvánosan hangzatos ígéretet tett a magyar film finanszírozását illetően, amiről aztán rövid úton elfeledkezett. Az MMK akkori vezetése és a menedzsment eléggé el nem ítélhető módon elhitte, amit az akkori miniszterelnök mondott, ehhez igazította az MMK stratégiáját. Tekintve, hogy a beígért pénzből semmi nem lett, ez már akkor túlköltést eredményezett a közalapítványnál. Sajnos amikor kiderült, hogy a szocialista kormányzat szava semmit nem ér, az MMK mégsem hozta meg azokat a szükséges gazdasági változtatásokat, amelyek e helyzetből következtek volna, és ezért már nem lehet felmenteni az akkori menedzsmentet. Hasonló történt Bozóky András kulturális minisztersége idején, amikor a szerződésben, törvényekben foglaltak ellenére a minisztérium nem utalta át a magyar film finanszírozását a közalapítványnak. Tulajdonképpen rákényszerítették a közalapítványt, hogy banki hitelekhez nyúljon a magyar filmgyártás folyamatosságának fenntartása érdekében. Ugye ismerős a történet? Ma már sajnos költői a kérdés, hogy helyesen járt-e el az MMK akkori vezetése, amikor szót fogadott a szocialista kormányzatnak és rátért a banki finanszírozás hálátlan, drága és nem kifizetődő útjára. Tény, e két történelmi megcsúszás volt az, ami alapvetően kialakította azt a helyzetet, hogy ma az MMK-ban megengedhetetlenül magas a banki elkötelezettség aránya. Magyarán: a Magyar Mozgókép Közalapítvány eladósodott. De az is tény, hogy szakmai értelemben az akkori filmes vezetés ezekre a helyzetekre rettenetesen rosszul reagált.
– A nyugati civilizációban mindent az írásos szerződésekre alapoznak, érthetetlen, hogy az MMK egykori vezetése bedőlt Medgyessynek. Ami Bozóky minisztert illeti: írásban hatalmazta fel a közalapítványt, hogy térjen át a banki finanszírozásra. Ami törvénysértő: költségvetési pénzeket hitelgaranciaként nem lehet felhasználni.
– Hosszasan lehetne elemezni az akkori szocialista kulturális kormányzat lépéseit, amelyek semmiben nem különböztek attól, ahogyan az országot működtették. Hitelek felvételére kényszerültek az önkormányzatok, a kulturális intézmények. Ha az MMK akkori vezetése körbenézett, azt látta, ugyanaz történik vele, ami az országgal. De ettől még sokkal jobban észnél kellett volna lenni. Nem lehet mindent a szakma nagy és szent céljaira fogni, és nem lehet a felelősséget eltakarni. Ahogy az elmúlt nyolc év után gazdasági értelemben erősen determinált az ország helyzete, úgy az auditok és a helyzet feltárása közben nekünk is azzal kellett szembesülnünk, az MMK helyzete is kísértetiesen hasonló. Mi a megoldás? Attól, hogy némely kórházakat csődbe vittek vagy egyes önkormányzatokat szinte működésképtelenné tettek azzal, hogy hitelfelvételekre kényszerítették őket, még szükség van egészségügyi ellátásra vagy az önkormányzatokra. Attól, hogy elviselhetetlenül magas hitelállomány teremtődött a mozgókép közalapítványban, még nem kérdéses, hogy magyar filmre, a magyar filmkultúrára szükség van. E helyzetben az első lépés, amit tennünk kell: befejezni az auditfolyamatokat. Nemcsak az MMK helyzetét kell feltárnunk világosan, hanem meg kell neveznünk a belső és a külső felelősöket. Elérkezett a rendteremtés ideje, hogy azután megkezdődhessen az újjáépítés is. Azoknak, akik nem voltak észnél az elmúlt években, túlságosan hiszékenyek voltak vagy túlságosan bíztak a vakszerencsében, netán nem voltak meg a megfelelő képességeik, viselniük kell a felelősség súlyát és távozniuk kell a magyar film mellől. A magyar film sokak ügye, és sokkal fontosabb annál, hogy ilyen helyzetbe lehessen juttatni. Ennek a tisztulásnak el kell jönnie: ami az elmúlt években folyt a mozgókép közalapítványnál, az nem méltó a magyar nemzeti filmgyártáshoz.
– Van még jövője a közalapítványnak?
– Szellemi értelemben újjá kell alapítani a Magyar Mozgókép Közalapítványt. A második teendőnk: fel kell mérni, milyen partnerekkel, milyen stratégiával, hogyan tudunk kilábalni e válságból. Elvégezhető ez a munka, de csak akkor, ha meg tudjuk kötni az alapját jelentő egyezségeket. Az egyiket magával a magyar filmszakmával: a filmeseknek meg kell érteniük, hogy ez a sok pénz egyébként a magyar filmekre ment el az elmúlt években. Ráadásul nem jó hatásfokkal: sem a filmek összessége, sem az elköltött pénz szerkezete nem igazolja viszsza, ami itt folyt. Nemcsak egyes produkciókban látok gondot, hanem magában a szerkezetben, amelyben ez a pénz elköltődött. Egész műfajok voltak idáig elviselhetetlenül kiszorított helyzetben: a magyar dokumentumfilm, az animáció, a nem létező gyerekfilm, a nemzetközi porondon abszolút elismert kisjátékfilm. E műfajok szánalmas összegeken tengődtek az elmúlt években, miközben a játékfilmgyártásra egy rossz szerkezetben aránytalanul sok pénz ment el. Ezzel nem azt állítom, hogy nemzetközi mércével a magyar játékfilmgyártás nagyon magas dotációt kapott, mert azt is látni kell, ez a pénz nem éri el az osztrák vagy cseh finanszírozás szintjét. A magyar viszonyokon belül viszont megbomlottak az arányok, és az említett országokhoz képest két-háromszor annyi magyar játékfilmhez járult hozzá az állam. Ez tarthatatlan.
– Milyen stratégia mellett döntött az új kuratórium?
– Egy szigorú, fiskális szemlélet azt is mondathatná velünk, húzzuk le a vasredőnyt, egy vagy két évig a közalapítványból egy fillér se menjen ki magyar filmkultúrára. És akkor egyenesbe jönne a finanszírozás, eltekinthetnénk a bankok roppant szíves és drága közreműködésétől. A rendszerváltás után Csehországban ezt meglépték, meg is teremtették a nemzeti filmfinanszírozás alapjait. Ám egy ilyen beavatkozás nagyobb károkat okozna, mint amennyi hasznot hozna. Meg kell találnunk és meg is tudjuk találni azt a középutat, amivel egyszerre indulunk el a konszolidáció felé, és közben a magyar filmkultúra, a nézők érdekeit is szolgáljuk. Elsőként szigorú takarékossági programot kell bevezetnünk. A filmtámogatás tekintetében a kuratóriumnak nagyon határozottan és a felelősséget viselve kell kijelölni, melyek azok a filmek, amelyek a nézőkhöz szólnak, a nemzeti filmgyártáshoz tartoznak, tényleg érdemesek a finanszírozásra. Fájni is fog, kár tagadni: kevesebb film kap támogatást és nagyon meg fogjuk nézni, kinek szavazunk bizalmat. Meggyőződésem, ha tartani tudjuk a finanszírozási fegyelmet, és nem romlanak a külső körülményeink, akkor két-három év alatt konszolidálhatóvá válik a mozgókép közalapítvány és a magyar filmfinanszírozás helyzete. Szerencsére ebben a munkában olyan emberek vesznek részt a kuratóriumban, mint Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Bod Péter Ákos volt jegybanki elnök vagy Baán László, a Szépművészeti vezetője. Az a célunk, hogy az elhivatott partnerekkel, például a megújuló közszolgálati televízióval, a kulturális kormányzattal együttműködve olyan nemzeti filmprogramot alakítsunk ki, amely világosan érti a hivatkozási pontokat és megteremti azokat a nemzeti identitáshoz tartozó, magyar filmkultúrát gazdagító alkotásokat, amelyek képesek visszahozni a nézőket a magyar mozikba. Mégis csak róluk, a nézőkről volna itt szó elsősorban, nem? Hiszem és remélem, hogy nem leszünk egyedül, ugyanis a feladatok jó része messze túlnő a közalapítvány lehetőségein. Szerződéses keretek között szeretnénk biztosítani, hogy minden támogatott magyar filmet vetítsenek a magyar közszolgálati televízióban. Vagy egy másik példát említve: nem lehet magyar filmek nézettségéről beszélni egy olyan országban, ahol nincsenek mozik, ahol a magyar filmeket vetítenék.
– A hazai mozihálózat nyolcvanöt százaléka nem magyar tulajdonban van, a kis- és középtelepüléseken élő emberek nem találkozhatnak magyar filmekkel. E helyzetben lehet bármit is tenni?
– Szeretnénk mind a kulturális kormányzat, mind az önkormányzatok részéről partnereket találni egy nemzeti médiacentrum-program elindításához. A külföldön, például Skandináviában, Németországban már bevált példák alapján egy olyan országos, a kisvárosi és falusi közösségi tereket a digitális technikai váltás révén újjáélesztő, közösségteremtő programot javaslunk, ahol az újjáélesztendő közösségi házakban, könyvtárakban a magyar filmkultúra korábbi kincseivel és újabb alkotásaival találkozhatnának mindazok, akikben él ez az igény. A film éppen azért közösségi műfaj, mert arról tud képet mutatni, hol élünk és hogyan élünk. Közös és nem is kicsi a felelősségünk, hogy a közpénz bevonásával készülő alkotások a magyar emberekhez szóljanak, s ők e filmeket meg is tudják nézni.