Víziszony

Gyorsan jött, meglepetést is okozott a sosem látott méretű árvíz Borsodban. De mi az oka, hogy ennyire súlyos katasztrófa következett be? Vajon megfelelő védintézkedésekkel sem lehetett volna elejét venni az emberi tragédiáknak? A települések vezetői állítják, hiába kérik évek óta a gátak, víztározók megépítését, pénzhiányra hivatkozva az elmúlt években szinte alig zajlottak fejlesztések. A mentés és újjáépítés most sokkal többe kerül.

Menesztik az országos vízügyi főfelügyelőség vezetőjét – tudatta a minap a környezetvédelmi államtitkár, aki szerint elfogadhatatlan, hogy Miskolc mellett több bevásárlóközpont is ártérre épülhetett meg. Elképzelhető ugyanis, hogy a nagy üzletházak a víz útjában állva – ha csak kismértékben is –, úgymond, visszaduzzasztották az áradatot, még nagyobb bajt okozva ezzel a szinte teljesen elöntött közeli Felsőzsolcán. Az épületek valójában persze legföljebb néhány milliméteres vízszintkülönbségért okolhatók. Az igazi kérdés az, milyen hozzáállással és vízügyi ismeretekkel rendelkezhetett az a hatóság, amely zöld utat adott az ártéren történő többmilliárdos beruházásoknak. Káli Sándor miskolci polgármester érdeklődésünkre azt mondja, az áruházak minden szakhatósági hozzájárulást, így a vízügyi engedélyt is megkapták annak idején, az önkormányzat ennek tudatában járult hozzá az építkezésekhez. Ettől függetlenül – így a városvezető – újból át kell tekinteni az iratokat. Más forrásból úgy tudjuk, az érintett földek kárpótlás útján kerültek magánszemélyekhez, akik aztán eladták azokat a befektetőknek. Illés Zoltán államtitkár most már annak lehetőségét vizsgálja, le lehet-e bontani az áruházakat – ami persze a környéken élő károsultakat önmagában még nem vigasztalná.
Bözsi nénire például majdnem rádőlt a ház. Az aszszonyt mindenki ismeri Felsőzsolcán, az Árpád fejedelem utcában. Nyolcvanhárom éves kora ellenére olyan szép rendben tartotta a kertjét, főleg a rózsáit, hogy sokan néztek be irigykedve kapuján. Aztán egyszer csak minden másként lett. Június első szombatjának éjszakáját Kun Attilánéval, Verával idézzük fel, az ő idős édesanyja is itt lakik, néhány házzal odébb. Bözsi nénit aznap éjjel vitték kórházba a mentők, csak fiával tudunk beszélni, azt mondja, nincs nagy baj. Vagyis dehogy nincs: összedőlt a ház, de legalább mindenki él, meg szerencsére kötöttek biztosítást is, talán fizetnek majd valamennyit. Vera, aki tanítónő s független önkormányzati képviselő, azt meséli, este tizenegykor még azon tanakodtak, meddig jön majd fel a Sajó, aztán egymást nyugtatgatva nyugovóra tértek. Nem telt bele két óra, s katonák dörömböltek az ajtón: megjött a parancs, rögtön indulni kell, az ár már a küszöböt éri. Édesanyját két legény tette csónakba, szegény azt sem tudta hirtelen, hol van, mi történik. Hisz nem vízpartra építkezett, akkor meg mit keres itt ez a sok ladikos? Vigyék csak szépen haza! De menni kellett, a gyógyszereit is épphogy össze tudták kapkodni. Bözsi néniért is ekkortájt jött a mentő, mondhatni: majdnem az utolsó pillanatban. Egy óra sem telt bele, s a vályog megadta magát. Egyetlen fal nem dőlt le csupán, valaha a konyha hátulsó oldala volt. A meszelt felületen most is kis pirosas dísztányér meg két kancsó lóg: emlékei egy élet munkájának.
*
Körös-körül romok. Vera asszonnyal továbbsétálunk: olyan a látvány, mint egy komolyabb földrengés után. Az Arany János utca sarkán is egy összedőlt ház. Kísérőnk azt mondja, negyven körüli férfi volt a lakója, aki, látva a pusztulást, felkötötte magát.
Két nap telt el ottjártunkkor a tetőzés óta, de Felsőzsolca mélyebben fekvő területeit akkor, a múlt héten még mindig kétméteres víz borította, és a tehetetlenség egyre több dühöt vált ki az emberekből.
Két Miskolchoz közeli települést, Ónodot és Felsőzsolcát jártuk be alaposan, tanulságokat keresve. Vízből jutott bőven mindkettőnek, ám míg az előbbinek sikerült mentenie a menthetőt, utóbbinak kevésbé.
Ónod történelmében nem ismeretlen jelenség az árvíz, az 1707-ben éppen ezekben a napokban zajlott országgyűlésre is jókora késéssel futott be a követek többsége, hiszen alig tudtak odajutni a megáradt folyótól, hogy aztán kimondhassák a Habsburg-ház trónfosztását, s fejedelemmé nevezhessék ki II. Rákóczi Ferencet. A várat elöntötte az idei árvíz, ahogy néhány közeli utcát is. De a kétezer-ötszáz lelkes község nagy része megmenekült.
Üveges István a falu jegyzője. Kalauzként kezdte pályáját, majd Miskolcon elvégezte a jogi egyetemet. Amikor épp nem Ónod ügyeit intézi, vőfélyként dolgozik, nemrég jelent meg majdnem háromszáz oldalas, esküvőre készülőknek szánt kézikönyve. (A kötetet dr. Sztáray Istvánként jegyzi.) Mint mondja, 56 házból 192 főt kellett az árvíz miatt kiköltöztetniük, de ha nem építenek gátat, az egész falu víz alá került volna. A körülbelül 880 méter hoszszú, két méter magas védvonalat a 2006-os, a mostaninál jóval kisebb árvizet követően alakították ki, lényegében illegálisan, mindenféle engedély nélkül. A terület magánszemélyé, de a tulajdonos hozzájárult az építkezéshez.
Legtöbbször persze nincsenek ennyire szerencsés helyzetben az önkormányzatok, a gátépítést ugyanis általában területkisajátítással kellene kezdeniük, ehhez azonban nincs pénzük.
A jegyzőt telefonon keresik, jó hírt kap: a soroksári önkormányzat felajánlott egymillió forint támogatást a számukra.
Gumiruhát húzunk, kimegyünk a terepre, ahová velünk tart Tarnóczi József önkormányzati képviselő is. Három hónapja vette meg vadonatúj autóját, most ezzel hordja az ivóvizet, élelmet a gáton dolgozóknak. Az iskolában a konyhás nénik is csatasorban állnak: annyi ételt főznek, hogy jut mindenkinek bőven. Nagy szükség van rá: ha az önkormányzatok és a helyiek nem segítenének, a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők nagy része bizony korgó gyomorral építené a töltést.
Mint mesélik, Ónodon ötezer tonna homokot, 183 ezer zsákot használtak fel a mostani védekezéshez, s ha már ennyi energiát beleöltek a védekezésbe, próbálják az eredményt hosszú távon is hasznosítani. Mivel az eddigi tapasztalatok alapján a munkát senki sem fogja helyettük elvégezni, most azt tervezik, a zsákokat a helyükön hagyják, beborítják nejlonnal, majd földet hordanak rá: vagyis nyúlgátból tartós védművet építenek. Ezenkívül, a mostani csapás tanulságait is figyelembe véve, elkészítenék a település új domborzati térképét. Számítógépes modellezés segítségével ugyanis pontosan meghatározható, merről törhet be a víz, vagyis előre tudható, hol kell koncentráltan védekezni, illetve mely területeken érdemes töltéseket építeni. Két utca ottjártunkkor méteres vízben állt, de a többit sikerült megóvni.
Persze adódik a kérdés: miért engedték, hogy árvízveszélyes terepen családi házak épüljenek? A két önkormányzati politikus szerint a felvetés jogos, ám a házak többsége évekkel, évtizedekkel ezelőtt épült, s akkoriban sokkal ritkábban öntöttek ki a folyók, vagy keletkezett belvíz, mint az utóbbi években. Az újabb építkezéseket hivatalosan akkor tilthatnák meg, ha árvízi területté minősítenék az érintett településrészeket, csakhogy ezzel a lépéssel gyakorlatilag nincstelenné tennék az itt élőket. Házuk elértéktelenedne, a biztosítók többé szóba sem állnának velük. Vagyis a szociális tényezők ily módon is közrejátszanak az árvízi stratégia kidolgozásakor.
Felsőzsolcán sokkal feszültebb a hangulat, mint amit Ónodon tapasztalunk. A hétezer lakosú város lakossága viszonylag jómódú, sokan költöztek ki az utóbbi években Miskolcról. Amikor éppen nem csupa sár és víz minden, a település kellemes benyomást kelt. De most az utcák nagy részét elöntötte a szennylével kevert áradat, talán kijelenthető: ez a település kapta a legnagyobb pofont. Legalább százhatvan ház dőlt össze, ezernyolcszáz megrongálódott, a kerítésekre kifüggesztve számtalan helyen olvasható a felirat: életveszély, omlásveszély. Ezernél több embert telepítettek ki, mintegy hatszázan közülük a miskolci sportcsarnokban lettek elszállásolva. Döntő többségük cigány. Kapnak rendesen enni-inni, de idegesek, napok óta matracon alszanak, amikor náluk járunk, többségük még nem tudja, mi lett a házával. Sok a rendőr, erőszaknak nincs jele (bár állítólag néhány lopás azért történt). De így is óhatatlanul a 2005-ben hurrikán pusztította New Orleans jut eszünkbe, amelynek sportcsarnokába más megoldás híján sok ezer embert, főként otthon nélkül maradt feketéket zsúfoltak be. Ott valósággal elszabadult a pokol. Miskolcon a tömegverekedéseknek, fosztogatásoknak sikerült elejét venni: szerencse a szerencsétlenségben, hogy az emberek fegyelmezettségből, szolidaritásból jól vizsgáznak. Egy délutánt velük töltünk.
Pánik- és lincshangulat – több felsőzsolcai tudósításban lehet ugyanakkor találkozni e kifejezésekkel, amelyek túlzóak ugyan, de nem teljesen alaptalanok. Bejárjuk az árvíz sújtotta települések többségét, de sehol máshol nem tapasztaljuk azt, hogy a rendőrség védené az önkormányzat épületét. No nem az árvíztől, hanem az elégedetlenkedőktől, azoktól, akiknek az idegeit kezdi felőrölni a hetek óta tartó készültség. Tucatnyi ember indul meg a hivatal felé, az úton egyikük még azt mondja, itt most már embervér fog folyni, de mire a központba érnek, csitulnak a kedélyek. Kiabálnak, több segítséget követelnek, de nem sokat érnek el. Szóvivőt választanak maguk közül, aki végül felmehet az emeletre, elmondhatja panaszaikat az illetékeseknek. A mélyebben fekvő részeken napok múltán is hiába csavargatják a csapokat, ha inni akarnak, két-három kilométert kell gyalogolni a központig, hogy onnan palackos vizet hozzanak. Étel nélkül még csak ki lehet bírni egy ideig, a negyven fokban a szomjúság azonban igen nagy ellenség.
Az, hogy a védekezés koordinálását s legfőképpen a védrendszerek fejlettségi állapotát illetően nincs minden rendben, alighanem az összes érintett számára egyértelmű. De alátámasztják ezt Sólyom László éppen itt, Felsőzsolcán elmondott szavai is: „Ez így nem mehet tovább.” A védművek nem folyamatosak, ráadásul a gátak egy része az államé, egy része az önkormányzatoké, vagyis nincsenek egységes kezelésben. Az államfő elárulta, most derült ki számára, hogy ilyen rendkívüli helyzetekben a polgármesterek vezetik a települések védelmi bizottságát, vagyis ilyenkor nem a katasztrófavédők, nem a tűzoltók, hanem a polgármesterek a parancsnokok. Közülük sokan legények a gáton, de akadnak olyanok is, akik ilyen krízishelyzetekben döntésképtelenné válnak.
Fehér Attila felsőzsolcai polgármestert rengeteg támadás érte, mondván, nemhogy nem volt ura a helyzetnek, de még csak el sem lehetett érni, amikor nagy volt a baj. Tény, a településen alig találkozunk valakivel, aki védelmébe veszi, többnyire nyomdafestéket nem tűrő szidalmakat zúdítanak felé, még aláírásgyűjtésbe is kezdtek ellene. Mi azért utolérjük a városvezetőt, aki azt mondja, mehetett volna ő is zsákolni, csak éppen akkor ki látja el a vezetői feladatokat… Ilyen helyzetre lehetetlen lett volna felkészülni, vélekedik, azt azért elismerve, hogy helyben és a központi szervezést tekintve is voltak hiányosságok.
Vera, a már említett kísérőnk keményebben fogalmaz: szerinte teljes volt a fejetlenség, rossz helyekre pakolták a homokzsákokat, senki sem mondta meg, mit kellene csinálni. Javasolta, vágjanak nagy elvezető árkokat, de hogy ez lett volna-e a jó megoldás, azóta sem árulta el neki senki. Előfordult, hogy egy már összerakott homokzsákgátat elkezdtek szétszedni, mert rájöttek, inkább máshova kellene felépíteni, ezt viszont az ott lakók nem engedték, felmásztak a tetejére, hogy így akadályozzák meg a bontást. Aztán a zsákok sok helyen a víz alá kerültek, tovább emelve a szintet. Így lényegében olykor többet ártottak, mint használtak. Fehér Attila elárulja: eredetileg hétezer homokzsákkal készültek, a végén kilencszázezret használtak fel. A bezúduló ötmillió köbméter víz körülbelül ötven hektáron terült szét, a polgármester szerint százötven centiméterrel lett magasabb a szint, mint amire számítottak. Állítja, évek óta forszírozzák, hogy létesüljenek védművek, de hiába.
Az M30-as autópályát és a 26. számú főutat öszszekötő, majdan gátként is szolgáló új országútnak év végére kellene elkészülnie, de aligha fog. Egyelőre a kisajátítások körüli csatározások folynak, és a természetvédők is tiltakoznak, arra hivatkozva, hogy a pálya védett területeken haladna keresztül. Az építkezést a miskolci polgármester is sürgeti, s mint lapunknak fogalmaz: rendkívül fontos volna, hogy végre a város környéki települések körgátjai is elkészüljenek. Az útépítések ügyét most Illés Zoltán államtitkár vizsgálja, az egyik kereskedelmi csatornának adott nyilatkozatában választ ígért arra is: szerepet játszhatott-e a megépült M30-as autópálya abban, hogy Felsőzsolcát elárasztotta a víz. Merthogy, vélik többen is Borsodban, az út a túl szűk vagy nem is létező átereszek miatt az egyik oldalán megrekesztette, felduzzasztotta a vizet.
Ódor Ferencet, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnökét, aki egyben a megyei védelmi bizottság vezetője, a Parlament folyosóján érjük utol. Azt mondja, túl sok volt a tervezgetés, csak a számításokra nyolcmilliárdot költöttek el, a valódi tettek meg elmaradtak. Uniós források bevonását ígérte az előző kormány, aztán mégis leálltak a beruházások. Vagyis szavai szerint „szájmagyarok voltunk, nem tettmagyarok”. A töltés- és tározóépítés, mederkotrás persze valóban sok pénzt igényel. De a közmunkaprogram átgondolása nem: itt az ideje, hogy az állami és önkormányzati pénzen fizetett – amúgy munka nélküli – emberek végre értelmes feladatokat kapjanak. „Békeidőben” tisztíthatnák az árkokat, átereszeket, végezhetnének földmunkákat – mert nem elég akkor kiabálni, amikor már a kertek alatt a farkas.
Kétezer-három februárjában még mindenki sokkal derűlátóbb volt, a Medgyessy-kormány idején megfogalmazódott ugyanis az ígéret, hogy az új Vásárhelyi-terv alapján árapasztó tározók épülnek, s egyéb, az árvízi biztonságot növelő infrastrukturális lépések történnek 130 milliárd forintból.
Annak idején maga Vásárhelyi Pál nem érhette meg, hogy a nevéhez fűződő, a kor színvonalán kiemelkedő Tisza-szabályozás megvalósuljon: 1846-ban meghalt. Akkor egy velencei mérnök, Pietro Paleocapa folytatta a munkát, most azonban egyelőre senki. A tervezett ötből csupán két új nagy tározó működik, az elkülönített pénzt elmosta a válság. Jellemző, hogy a program hivatalos honlapját 2008. november 14-én frissítették utoljára.
Kíváncsiak lettünk volna a legújabb tervekre (Fazekas Sándor, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési minisztere kiemelten szólt bizottsági meghallgatásán az árvízvédelmi stratégia fontosságáról), arra, hogy a szakértők szerint milyen fejlesztéseknek kellene a legsürgősebben megvalósulniuk, de a téma túl érzékenynek bizonyul, és gyaníthatóan sok helyen az újonnan hivatalba lépő kormány elképzeléseire várnak. A független szakértők jórészt arra hivatkoznak, nem lenne ildomos, ha kívülállóként minősítenék a munkát, akik pedig hivatalból mondhatnák el álláspontjukat, nem nyilatkozhatnak. Érdekes helyzet. Az illetékes minisztériumhoz a közpon