Felkorbácsolt indulatok a francia médiában

Nem elég Sarkozy francia elnöknek a munkaügyi minisztere körül napról napra dagadó botrány, hogy meg nem engedett módon pénzelte elnökválasztási kampányát, még médiakoncentrálással is vádolják. De mi a baj ezzel? Hiszen törvény rendelkezik róla.

Elkelt a Le Monde. A múlt hónap végén a Le Monde francia napilap eldöntötte, hogy ki vásárolhatja meg az eladásra kínált részvényei többségét. Még utoljára joga volt hozzá, hogy meghatározhassa a vevők kilétét. A szerkesztői, újságírói és dolgozói bizottságok nagy többséggel a Bergé–Niel–Pigasse francia trió ajánlatát részesítették előnyben. Hogy a Le Monde-csoport mekkora bajban volt, azt kifejezi az a tízmillió euró, amelyet már e héten átutalnak a vevők. Ilyenformán nem volt túlzás, hogy ha nem kelt volna el, be kellett volna jelenteni a csődöt. Kik a vevők? Matthieu Pigasse, a Lazard Europe bank tulajdonos-vezérigazgatója, Xavier Niel milliárdos telekommunikáció-ipari vállalkozó és Pierre Bergé mecénás, róla azt kell tudni, hogy Yves Saint-Laurent élettársa volt. Egyébként Sarkozy Pigasse-ra utalt az említett beszélgetésekor, aki főrészvényese egy liberális magazinnak, míg Niel érdekeltségi körébe tartozik a Médiapart nevű internetes portál, amely a Woerthtel kapcsolatos információt közölte. A vételár pontos összegét nem hozták nyilvánosságra, de lapértesülések szerint úgy 110 millió euró körül volt. Szeptemberben veszik át a lapcsoportot az új tulajdonosok: a Le Monde napilapot, a nyomdát, a La Vie folyóiratot, a Courrier International hetilapot és a Télérama műsorújságot. Pierre Bergé bejelentése szerint továbbra is fenntartják a Le Monde balközép irányultságát, és bizonyos kérdésekben meghagyják a szerkesztői bizottság vétójogát.

Hétfő óta ismert Nicolas Sarkozy jelöltje a France Télévisions közszolgálati televíziós társaság elnöki posztjára. Hosszú egyeztetések után végül is a tapasztaltabb Rémy Pflimlin médiaszakemberre esett a döntés, az Europe 1 magán-rádióállomás 37 éves vezetőjével, Alexandre Bombard-ral szemben. Mielőtt augusztus 24-én hivatalba lépne, meg kell jelennie a CSA, az itteni médiafelügyelő testület és a parlament kulturális bizottsága előtt, hogy ismertesse, milyen tervekkel vág neki az elnöki munkának.
De különösebben nem kell aggódnia az államfőnek, hogy valamelyik testület esetleg vétót emelne jelöltje ellen, mert olyan nagyszámú egyet nem értő (háromötöd) szavazat kellene a döntés megtorpedózásához. Az Élysée másodszor él új hatalmával, amelyet a 2009-es közszolgálati audiovizuális törvény biztosít számára a vezetők kiválasztásában. Korábban hasonló elítélő hangok közepette történt meg a Radio France elnökének kijelölése.
Jó-e ez a gyakorlat? – ezt feszegeti főleg a baloldali sajtó. Talán üdvösebb volt az a helyzet, mint ahogy nálunk is zajlott, hogy az arra kijelölt testület átláthatatlan érdekektől befolyásolva kilencedszerre sem tud tévéelnököt választani? Ráadásul ez a játék arra megy ki, hogy az adófizetők pénzével valaki rendelkezzen. Miért nem jó erre a legfőbb hatalom, az államfő, aki politikai felelősséggel tartozik mindenféle közügyért? Így legalább egyértelmű a játékosok szerepe – ezzel érvel a francia jobboldal sajtója.
Nem is az elnök által kiválasztott személyekkel, hanem a választás módjával van baja a balra húzó orgánumoknak. Kicsit lekéstek erről, ugyanis tavaly az év kezdetén kellett volna fenntartásaikat hangoztatni, amikor a parlament elfogadta a közszolgálati médiumok reformját.
Ekkor különösen azzal voltak elfoglalva, hogy a France 2 vagy France 3 tévécsatornákon főműsoridőben nem lehet reklámot adni, ami szerintük tönkreteszi az adókat. Ez több mint egyéves tapasztalat alapján eddig nem jött be. Az új tévéelnöknek kellene jövőre kiirtania a reklámot a közszolgálati tévéállomásokról, azonban ebben vita van, sok szakember a jelenlegi rendszer fenntartását szorgalmazza.
Valahogy eddig az V. köztársaság egyetlen elnöke sem tudott ellenállni annak, hogy ilyen-olyan eszközökkel megpróbálja befolyásolni a médiát. Aki nem volt kényes, az közvetlenül beavatkozott a dolgaiba, míg más Machiavelli legjobb tanítványaként körmönfontan próbált meg neki irányt szabni – állapította meg Jean-Claude Guillebaud médiakutató internetes jegyzetében. Az említett írásban is felmerül, hogy a franciák nagy többsége mennyire nem törődik azzal, hogy honnan kapja az információt. Magyarán, nincsenek tisztában azzal, mely orgánum „kihez tartozik”. Pedig egyszerű lenne megtudni a tulajdonos nevét, ami után könnyen kideríthető politikai felfogása.
Ám most, amikor naponta botrányok pattannak ki, különösen fontos a pontos tájékozódás. Az elnök, a kabinet nyilatkozó tagjai mind-mind a baloldalt és a kezében lévő sajtót teszik felelőssé azért, mert az egész jobboldalt be akarja feketíteni korrupciós vádakkal. Mesteri példája annak, hogy a jobboldal szerint egy mondvacsinált ügyből hogyan kerekít hisztériát a baloldal.
Érdekesség, hogy a kedden napvilágra került magnóhanganyag-részletet, amely most már egyértelműen választási visszaéléssel vádolja meg Éric Woerth munkaügyi minisztert, annak a médiavállalkozónak az internetes lapja szellőztette meg, aki érdekelt volt a Le Monde lapcsoport megvásárlásában.
Sarkozyt ebben az eladásban is beavatkozással vádolták meg. A hírek szerint állítólag felhívta a Le Monde főszerkesztőjét, és kifejtette neki, nem örülne, ha a francia trió vásárolná meg a lapcsoportot, mert szerinte nem elég jobboldaliak. Talán erre a kísérletre válaszként közölték a magnófelvételt az interneten.
De hol vagyunk még a két év múlva esedékes francia elnökválasztási kampánytól, ha már most ilyen gőzerővel megy a média adok-kapok?