Gyurcsány-védők ligája

De mi okból hívja ki maga ellen a sorsot Gyurcsány Ferenc azzal, hogy önbeteljesítő jóslatként maga ad ötleteket az illetékes hatóságoknak? Ezzel a népszínműves sajnáltatással elárulja: reálisnak tartja az ellene folytatandó eljárást. És az
is kiderül: nincsen kártya a kezében a bevált (?) hisztériakeltésen kívül.

Érdekes megfigyelni, ahogy felforrósodott a levegő Gyurcsány Ferenc körül – elsősorban neki magának köszönhetően. Máris saját magával szembeni leszámolást, inkvizíciót vizionál. Feltehetően ő gondoskodott arról is, hogy az aláírásgyűjtéstől, tiltakozástól kezdve a szimpátiatüntetés meglengetésén keresztül komplett békeharcos-arzenál legyen bevetve a bukott miniszterelnök-pártelnök védelmében. Avatatlan szemlélő számára persze úgy tűnhet, nem ő kavarta meg az állóvizet, hiszen a száznyolc baloldali értelmiségi El a kezekkel Gyurcsánytól!-os levele, valamint egyes csápoló-blogolók demonstrációval fenyegetőzése rajta kívül álló erők műve. De ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a Gyurcsány elnökölte Táncsics Mihály MSZP-s pártalapítvány által fenntartott „kapcsolat.hu” közösségépítő baloldali portálon zajló lázas szervezkedések, felbőszülések függetlenek az őszödi cézár akaratától.
De miért e nagy hevület, amikor még konkrétan senki nem hívta tetemre a volt kormányfőt, legfeljebb politikusi célzások hangzottak el arról a széles körű közvélekedésről, hogy már rég bíróság előtt kellene állnia törvénysértéseiért? Ehhez képest Gy. Ferenc máris olyan elánnal támad, mintha legalább a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az országos rendőrfőkapitány közös kommünikében találták volna már eleve bűnösnek kormányzati erőszakosságaival, nyolc éven túl gyógyuló lakossági átveréseivel kapcsolatban. Napnál világosabb, hogy szeretné mozgósítani a teljes posztkommunista szekértábort és magát Jeanne d’Arcként beállítani. Azt akarja elérni, hogy ismét összeálljon az örökvörös demokratikus charta, abból az Antall József-buktató fajtából. Más szavakkal: hogy ő legyen az a világító mozgalmi fáklya, amely egyesíti ismét a balliberális hadakat a Veled vagyunk, Feri! óriástranszparensek alatt. Szereti úgy beállítani, hogy aki a baloldalt kritizálja, az egyben az ő életére tör. Így próbálja elérni, hogy aki a hiteltelenné vált baloldalt akarná segíteni, az kénytelen legyen őt támogatni. De mi okból hívja ki maga ellen a sorsot azzal, hogy önbeteljesítő jóslatként maga ad ötleteket az illetékes hatóságoknak? Ezzel a népszínműves sajnáltatással elárulja: reálisnak tartja az ellene folytatandó eljárást. És az is kiderül: nincsen kártya a kezében a bevált (?) hisztériakeltésen kívül.
Ugyanúgy, mint az őszödi beszéd esetében – most is akkor akarja megvívni a csatát, amikor úgy gondolja, kedvező az idő és a terep. Nem tudja a bizonytalanságot egy pillanatig sem elviselni. Már miniszterelnökként is feltűnő volt, hogy egy egyszerű egészségügyi csomag kibontásával vagy az evéssel sem tudott várni pár percig sem. Protokolláris eseményeken is kínszenvedés volt számára, ha egy helyben kellett állnia. Képzeljük csak el, milyen megpróbáltatásként csapódik le benne, hogy nem tudja, miféle hivatalos tudakozódásoknak nézhet elébe a következő időszakban. Így hát megkísérli kiugrasztani a nyulat a bokorból és támad, hogy összezavarja az ellenségnek tartott ellenfél sorait. Ugyanez az infantilis türelmetlenség motiválta valószínűleg négy éve, amikor feltételezte, hogy az őszödi frakcióülésen tartott trágár, beismerő beszédének hangfelvétele másoknak is meglehet. A cél akkor is az volt, hogy ők válaszszák meg az időt és harcmezőt. Hogy a meglepetés erejével támadjanak a várt védekezés helyett, és ezáltal helyzeti előnyhöz jussanak.
Felettébb kockázatos azonban ez az előremenekülés. A hétköznapi embereket például hozzászoktatja ahhoz a gondolathoz, hogy nem fordul ki sarkaiból a világ akkor sem, ha a volt kormányfőt netán a bíróság és a különböző nyomozati szervek is vizsgálat alá veszik, vajon nem olvadnak-e vajhegyek a fején. Lám, ő sem tartja abszurdnak az ügyet, még ha telejajongja is a világot a puszta felvetésre. Másrészt azért is rejt veszélyeket a preventív hadmozdulat, mert sokkal kevésbé számíthat a párton belüli szolidaritásra, mint egykoron. Konkrétan arról van szó, hogy bár a sajtó szocikra domesztikált része igyekszik eltussolni, jól megalázta, pofán verte saját kalácsadó pártját. A Hír TV-nek kijuttatott hangfelvétel tanúsága szerint vulgár, gusztustalan szavakkal hordta le a sárga földig ismét az MSZP-s élgárdát. Nem kevesebbet állított, mint hogy „szartúrás” folyik a választások óta, s nem párt szakadásától kell félni, hanem az eróziójától. Nyíltan nekiment a frakciónak, amiért megszavazták a kettős állampolgárságot. Meghirdette a politikai felperzselt föld taktikáját azzal, hogy szerinte semmiben sem szabad együttműködni a gyűlölt Fidesz-kormánnyal. Kendőzetlenül beszélt arról, hogy az új alkotmány ügyét ki kell vinni az utcára. Nagy ügy! Őszödön annak idején még többet káromkodott és szintén úgy beszélt saját frakciójával, mint berúgott kocsis a lóval – vethetik közbe. Igen ám, csakhogy akkor miniszterelnök volt, élet és halál ura. Még egy hatalmas különbség: Őszödön többes szám első személyben üvöltözött arról, hogy „elk…tuk”, meg hogy trükközés folyt. Most ellenben már többes szám harmadik személyben vádolta elvtársait „szartúrással”. Tette ezt úgy, hogy ő aztán szándékos vezérszerepet vállalt a párt tönkrejuttatásában. Hogy kiváló esélyük legyen a több ciklusra áthúzódó stabil ellenzéki szerepre.
De vajon valóban olyan egységesen felsorakozik-e a nagybetűs, ám kissé összetöpörödött Párt valamikori cézára mögött? Csudákat! Éppen ezért kell a mártírkodási akció. Vágni lehetett a sajtóban a hallgatást arról, hogy úgy kivágták a Gyurcsány-blogot az mszp.hu-ról, mint Trockijt a sztálini csoportképekről. Hiller István sem említette pénzosztó főnökét parlamenti hozzászólásában, amikor a pártbarát értelmiségiek tiltakozását visszhangosította, mint figyelmeztető jelet, elfedendő a hortobágyi deportálások évfordulóját.
A mozgalmi etikettben otthonosan mozgók számára ékesszóló, hogy a párt honlapján nem tették közzé a teljes felhívást Gyurcsány mellett, s csak Vitányi Iván fotójával illusztrálták. A címben volt elnöküket ki sem emelték, csak általánosságban említik a Fidesz állítólagos elszámoltatási kampánya elleni tiltakozást. Hasonlóképpen járna el Gyurcsány, mint amikor körbevetette magát kisgyerekekkel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a vizionált terrorfenyegetettség árnyékában, miközben nindzsacsuklyás kommandósok őrködtek fent a timpanonban. Azokkal védetné magát, saját elvtársaival, akiket végletekig kizsákmányolt, felhasznált, és szó szerint legyalázott, amikor szartúrónak nevezte őket. Az a bizonyos száznyolc úgynevezett értelmiségi, a Gyurcsány-védők ligája pedig – akik jelentős részben tegnapi és jelenlegi pártpolitikusok – talán akkor is tiltakozhattak volna, amikor védencük végigverette a fél országot, hogy elfedje azt a sok hazugságot, amivel a választókat etette. Hiába kísérlik meg felmelegíteni a chartás időket, az ósdi mozgalmár Veled vagyunk, Vietnam!, El a kezekkel Kubától! műsorra már nincs kereslet. Túl nyilvánvaló a lejáratódott miniszterelnök politikai háreme és az új kormány sikere közti fordított öszszefüggés. Minél sikeresebben dolgozik a polgári kabinet, annál nagyobb a sikoltozás. Holott a lakosság megérdemli, hogy végre békén hagyják. Ha úgy tetszik, az új jelmondattal is megbarátkozhatnának: El a kezekkel az országtól!