Legyen-e tűzijáték?

Hozzám is elérkezett az aláírásgyűjtő ív, amely nem Gyurcsány Ferenc mentelmi jogával foglalkozott, de nem is a korlátozott szólásszabadság vagy a demokrácia végveszélyén riadozott. A felhívásban az állt, hogy ne legyen az idén tűzijáték, az erre fordított pénzt juttassák az árvízkárosultaknak. Nekünk a látvány néhány percig tartó szépség, nekik a pénz viszont életet menthet, sőt maga az élet lehet. Valamiféle misztikus elképzelés, hogy Szent István napját tűzijátékkal ünnepli a magyarság. Badarság. Falun soha nem volt tűzijáték. Szent Istvánkor sütötték az új kenyeret, mi, gyerekek kemencében sült tejfeles kenyérlángost kaptunk, volt körmenet, búcsú, még ringlispíl is akadt, de tűzijátékról mint hagyományról nem tudok. Esetleg egy esti tábortűz.
Szeretik idézni a rómaiakat, panem et circenses, azaz a népet két dologgal lehet féken tartani, kenyérrel és cirkusszal. Ilyenkor csendesen reménykedem, hogy ha a Puskás Ferenc Stadionban gladiátorok nyilvánosan ontanák egymás belét, csak nem tolongana már ott egész Budapest a látványért. Néhány évszázad elteltével csak civilizálódtunk valamit, már ami a cirkuszt illeti. Muszáj nekünk isten háta mögötti falunkból ezért felutazni Budapestre, hogy mondhassuk az otthoni szájtátóknak: apám, Oláh Ibolya ott állt mellettem egy lépésre, meg Tóth Gabi szőkén? Azért kap a tűzijáték mindig súlyát messze meghaladó teret évről évre a médiában, mert kiváló világi biznisz is. Először is, ki kapja a megbízást. Másodszor: mennyibe kerül bruttó, nettó. Harmadszor, mi lesz az idei év slágere, honnan lövik, és ki zenél alatta. Aztán olyanokat olvasunk, hogy soha nem látott geometriai alakzatok, római gyertyák, ezüst falevelek, pálmafák és fényhidak átpettyezve, zöld csillagok csodálatos sárkánytojásokkal bűvölik a nagyérdeműt. Amikor a fiunk kicsi volt, egyszer kimentünk tűzijátékot nézni. A tömeg elárasztotta a rakpartot, majdnem elvesztettük egymást, a gyerek az apja nyakában trónolt, ők mindent láttak, én semmit, csak a tömör emberfalat. Azóta csak a televíziót kapcsoljuk be, ott minden szép és látványos, kivéve, amikor két szerencsétlennek arról kell beszélnie, hogy most mit fognak kilőni. Mintha ez valakit is érdekelne. Az biztos, hogy ha a tavalyi tűzijáték nettó 239 millió forint volt, az idei sem lehet kevesebb. Sőt, ehhez a törzsösszeghez rendszeresen csatlakoztak a nagyvárosok, Szeged, Miskolc, Pécs, ahol már csak azért is kellett egy tűzijáték, hogy ne csak a pestiek vigyenek mindent. Kérdés, hogy az idén lesz-e, és kérdés, hogy megéri-e. Olyan nyomorúságos a helyzet az árvizek és a viharok miatt, hogy nemcsak a termés lett oda, de az emberek nagy csoportja is földönfutó lett. Vajon az a tekintélyes aláírás-könyörgés és kérés eljut-e a kormányig és az ünnepségek tervezőihez? Vagy már mindenhez késő van? Vagy a hagyományokat az Orbán-kormány sem akarja megtörni, és jobb a békesség, mielőtt a liberális sajtó kicsinyességgel és kisemberellenességgel vádolná meg a kormányt? Hogy Orbán Viktor még azt a kis szórakozást is sajnálja az emberektől. Pedig 239 millió nettó forintból legalább huszonhárom házat lehet újjáépíteni. Nézet kérdése: lehet ez olcsó demagógia, mert ha ezt a gondolatot tovább spilázzuk, akkor a végső konklúzió, hogy zárják be az Operát, mert miért kornyikálnak ott vagyonokért meszelt arcú színészek. Másfajta közelítés szerint tényleg olyan rossz a helyzet, hogy semmiféle cifra luxus vagy fölösleges kiadás nem illő, amikor családok ülnek az árokparton egy szál ruhában és nézik a semmit. Nem szólva arról, hogy a magából kifordult időjárás miért pont azzal a nappal tenne kivételt. Már volt egy rettenetes augusztus huszadika, nehogy megismétlődjön csupán presztízsokokból.