Tájseb a Badacsony oldalán

Nyilvános fórumon találkoztak a múlt héten a Badacsony sorsát szívükön viselő polgárok, hatósági tisztviselők, építészek és építtetők, hogy megosszák egymással a véleményüket, érveiket egy már megvalósult beruházásról. Eső után köpönyeg, mondhatnánk, a szereplők azonban keresik a gyógyírt a tájsebre.

Megtépázott turistaház. Nem kímélték a kora nyári szélviharok a badacsonyi hegyoldalon lévő Rodostó turistaházat, az orkán belekapott a nádból készült tetőzetébe, több méter hosszúságban felszaggatta a nyereg nádfonatát. Emiatt a beázás veszélye fenyeget, komoly károkat szenvedhet a régi, ácsolt fedélszék, a padlás és az épület belső szerkezete, berendezése. A Badacsonytördemic-Lábdihegy közigazgatási területéhez tartozó, 1935-ben adomány telken épült, kimagasló tájképi és kulturális értékű épület eredetileg a Magyar Turista Egyesület kezelésében volt, 1945 után több lépésben államosították, a rendszerváltozásig a Munkásőrség használta. Jelenleg a kincstári Vagyonügynökség kezeli, a tördemiciek évek óta szeretnék a tulajdonukba venni és közösségi, turisztikai célra használni. (L. E.)

Laposa József építész, tájépítő szakmérnök az ország egyik legtekintélyesebb, legmegbecsültebb képviselője a szakmájának. Úgyszólván egész életművét a történelmi borvidékek kulturális öröksége, építetett hagyatéka kutatásának, megőrzésének, korszerű, mégis hagyománytisztelő fenntartásának, fejlesztésének szentelte. Nevéhez fűződik a Balaton-törvény szakmai előkészítése, de a magyar bazaltbor márkanév is: több évtizedes „elméleti szőlészet” után maga is metszőollót ragadott és a dunántúli tanúhegyek elismert borásza vált belőle. Mint a Magyar Borakadémia tagja, arra is tudott jó példát mutatni, hogyan lehet építészként egyszerre eleget tenni a modern borgazdaság „ipari” követelményeinek és a történelmi táj arculatvédelmének: badacsonyi szőlőjéhez olyan mértéktartó, téglaboltozatos pincét, présházat, borkóstolót tervezett, amelynek a homlokfalát alig venni észre a körülötte zöldellő hegyoldalban.
Az építész nevének, alkotásainak továbbvivője, Laposa Bence vállalkozó merőben más ízlésről és felfogásról tett tanúságot, amikor milliárdos nagyságrendű vállalkozásokba fogott Badacsony tóra néző lejtőjén. A helybeliek egyszer csak arra ébredtek, hogy a legendás Kisfaludy- és Szegedy Róza-féle házakkal egy magasságban lévő, tőlük pár száz méterre található Bormúzeum épületét lebontják, valami újdonság épül a helyébe, majd a Római út régi és új, különböző korokat és stílusokat képviselő, mégis a tájba simuló présházai, villái közti területen kezdődik valami eddig nem látott méretű és stílusú építkezés. A fenti projekt időközben befejeződött, a privatizált Bormúzeum öreg bazaltkő homlokzata helyén sötétszürke vakolatot látni – a luxushotelnek szánt épület leginkább egy, a hegyre felvontatott régi, kéttengelyes vasúti vagonra emlékezteti a nézelődőt –, míg a lenti épületet egy kritikus helyi építész vasúti pályaépítménynek nevezte, miután a hossztengelyét ívesre tervezték. Aligha nem egyedüliként az ország olyan tájain, ahol nincs pályaudvar.
A jellemzések csak részben a tudósító észrevételei, ennél sarkosabb vélemények és jóval direktebb megnyilatkozások is elhangzottak a badacsonytördemici Faluházban megrendezett találkozón, ahol mások mellett megjelent a nemrég hivatalba lépett badacsonytomaji főépítész, Papp Zoltán is. Bemutatkozó szavaiból a kívülállók számára is világossá vált az a képtelen helyzet, hogy amíg a Badacsonyi-hegyen és szomszédságában három önálló önkormányzat – a nemesgulácsi, a tördemic-lábdihegyi és a tomaj-badacsonyörsi – létezik, és e két utóbbi, összenőtt település határát utak, utcák, szőlőtáblák és lakóingatlanok szélei jelzik, az illetékesség egyáltalán nincs tisztázva. Tomaj városé az első fokú építési hatóság, Tördemicnek és Gulácsnak még beleszólási joga sincs az engedélyezési eljárásba. Papp sürgeti az értékleltár és állapotfelmérés elkészítését, a határok és a szabályozás, valamint egy új, egységes rendezési terv egymás közti összehangolását – amint mindezt egy másfél hónappal ezelőtti tomaji értekezleten már kezdeményezte, de ez mind jövőbeli feladat. A konkrét építészeti-engedélyezési problémáról – mint utóbb a hivatalba került illetékes – e szavakkal mondott véleményt: „igen kedvezőtlen eredményt hozott”.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BNP) felelősségteljesen nyilatkozó igazgatója a szóban forgó eset kapcsán elmondta, hogy amíg az élő és élettelen természeti értékek területén megfelelően szabályozott hatósági, engedélyezési jogkörük van, a tájképet szintén erősen befolyásoló építési ügyekben nincs döntési jogkörük, a Laposa Bence-féle építkezésről is akkor szereztek tudomást, amikor megpillantották az „eredményt”. A történtekről tisztán, egyértelműen megfogalmazott, elmarasztaló megjegyzést a BNP szintén jelen lévő munkatársától, Selyem Anikótól hallhattunk, míg ezzel szemben disszonáns – ha úgy tetszik, „sokat mondó” – volt az a szűkszavúság, ami az örökségvédelmi hatóságot képviselő Gonda Judit regionális és Máté Géza helyi vezető hozzászólását jellemezte. A megjelent badacsonyi polgárok szerint nekik azért több közük van az inkriminált épületek „keletkezéséhez”, mint a többi jelenlévőnek.
A helyi érdekvédőket képviselő Úrvölgyi Judit, aki az év egyik felét a Balaton mellett, a másikat Németországban tölti, elmondta, hogy ott egy ennél összehasonlíthatatlanul kisebb értéket képviselő épített környezethez sem lehetne ilyen könynyedén, suba alatt lezajlott magánosítási és engedélyezési eljárással hozzájutni. Ugyanígy vélekedett Heinrich István, Stefler Imre és más hozzászólók is, akik keresetlen szavakkal bírálták a Római úti „borraktár” környezetidegen mivoltát, taszító látványát, sorra feltéve a kérdést: miként lehetett ezt az épületet engedélyezni, jóváhagyni és beleépíteni a Badacsony-hegy történelmi, jogszabályok által védett tájképébe?
Már az összes felszólalót megelőzve igyekezett „helyére tenni a dolgokat” Laposa Bence, a Badacsony Bazaltbor Kft. és a beruházások gazdája. Magyarázkodása inkább riposztnak tűnt a helybeliek kifogásai ellen, a múlt és jövő közötti ellentétekre, ausztráliai és más távoli példákra, korunk építészeti „üzenetére” igyekezett felhívni a badacsonyiak figyelmét, akiket éppen ez foglalkoztatja a legkevésbé, és akkor mordultak fel a leghangosabban, amikor a XIX. századi reformnemzedék nagyjait idézte meg a maga igazának védelmére az ifjabb Laposa. A konkrét épületről, amit Kis Péter, a budavári honvéd főparancsnokság romépületének (elutasított) látványtervkészítője jegyez, a patrióták megfogalmazott véleménye az oda nem illőtől a pocsékon, borzalmason a tudatosan ejtett tájsebig terjedtek – nyilvános fórumon. Kiderült, hogy az építménynek még a külső héjazata és a színe is eltér az engedélyezettől, az ifjabb Laposa a később kizöldülő környezet jótékony hatásával próbálta nyugtatgatni a morgolódó badacsonyiakat. Akik háborognak, most keresik az egyáltalán lehetséges jogorvoslatot és a felelősöket, a történtek miatt Illés Zoltán környezetvédelemi államtitkárhoz készülnek fordulni panaszukkal. A tudósító csupán azt nem érti, vajon miért van megütközve egy milliárdos nagyberuházó a helybeliek nemtetszésén, amikor tulajdonképpen ő követett el velük szemben (vizuális) provokációt?